rss      tw      fb
Keres

Orbán, a hazug

 

Amikor Orbán Viktor figyelmeztetett, hogy „ne figyeljenek oda arra, amit mondok, egyetlen dologra figyeljenek, amit csinálok”, akkor nem csak bevallotta, hogy hazudik, hanem még kérkedett is vele. Ráadásul Gyurcsány Ferenctől eltérően nem azt vallotta be, hogy eddig hazudott, és nem azért vallotta be, mert szakítani akart a hazudozással, hanem megígérte, hogy a jövőben is hazudni fog. Ez volt az egyetlen igaz mondata, de ez az igazság nem zavarta elvakult híveit, sőt, talán észre sem vették.

A hazugság orbáni mechanizmusa jól működik: a hazug állítás megjelenik az M1, az M2, a Duna és a Duna World, a Hír TV és az Echo tévé csatornáin, a Kossuth, a Petőfi, a Bartók, a Lánchíd és az Inforádió híreiben, a Magyar Nemzet, a Magyar Hírlap és a Metropol nevű napilapban, a Heti Válasz és a Demokrata nevű hetilapban – ily módon a nyilvánosságnak legalább a 95 százalékát lefedi. A cáfolatok pedig megjelennek a maradék öt százalékban: az egy szem Klubrádióban, az ugyancsak egy szem ATV-ben, két napilapban, pár ezres példányszámú hetilapokban és néhány internetes újságban. Lehet hát nyugodtan hazudni, mert az igazat csak egy elenyésző kisebbség tudja meg, akik ráadásul ugyanazt a rádiót hallgatják, ugyanazt a tévét nézik, és ugyanazokat a lapokat olvassák, tehát közönségük nem adódik össze, számuk nem oszt, nem szoroz. (Ez a mechanizmus egy kis léket kapott az RTL-lel való összeveszéssel, aminek következtében öt százaléknál szélesebb körhöz jut el a kormánykritika. Az eredmény rögtön meg is mutatkozott a közvélemény-kutatási adatokban.) 

Nézzünk néhány példát!

Vaskos hazugságot tálalt föl Orbán, amikor 2012-ben a Sárvárra kihelyezett frakcióülésen felsorolta, milyen feltételeket szab az IMF a hitelhez. „A lista hosszú, a sajtóban olvasható” – mondta, és a részletek iránt érdeklődőket a Magyar Nemzethez utasította. Ott aztán megjelent az IMF „követeléseinek listája”: „nyugdíjak csökkentése; nyugdíjkorhatár-emelés; családi pótlék csökkentése; személyi jövedelemadó-emelés; privatizáció; utazási kedvezmények csökkentése; bürokrácialeépítés; általános, értékalapú ingatlanadó; önkormányzatok kiadásainak csökkentése; bankadó eltörlése, pénzjuttatás a bankszférának.”

Mindebből egy szó sem volt igaz. Nemcsak egy-egy tétel nem stimmelt, lista se volt. De hát a következő napokban a kormány kezében lévő (és a kezéhez közeli) összes média ezt nyomta, és csak az Index internetes újságból lehetett megtudni, hogy Noha a levelet a kormány titkosan kezeli, az Indexnek most lehetősége volt elolvasni, így kiderült, hogy az ötoldalas levélben – amely egyszerre rövid helyzetelemzés és a főbb gazdaságpolitikai intézkedési irányok kijelölése – valójában meglehetősen kevés konkrét előírás van. Így például a napvilágot látott információkkal ellentétben egyetlen szó sincs a nyugdíjakról, nyugdíjkorhatárról vagy értékalapú ingatlanadóról”.

Hazudott Orbán akkor, amikor az új alkotmány EU-nak küldött angol fordításából kihagyatta vagy megváltoztatta azokat a részeket, amelyekről tudni lehetett, hogy ellentmond az EU elveinek. Hátha nem veszik észre! Az EU-ban észrevették, Magyarországon pár ezren tudták meg. A többi tiszta haszon.

„Magyarországot a kormánya az elmúlt három évben jelentősen átalakította, és Európa legversenyképesebb országává tette, ami a következő években meghozza majd az eredményeket” – mondta Orbán 2013-ban. Dagadhat a honfiúi (és honleányi) kebel, mert ki nézne utána, hogy mi olvasható a Világgazdasági Fórum versenyképességi jelentésében. Még azt se tudja a többség, hogy létezik ilyen Fórum, és hogy jelentéseket írogat. Ezért aztán azt sem fogja megtudni, hogy a 28 tagú Európai Unió versenyképességi listáján csak a 24. helyen állunk. 

„Az uniós pénzeket nem tekinthetjük úgy, mintha ajándék lenne, az ugyanis jár nekünk…. Amikor olyan táblákat látunk, hogy azt az EU támogatta, az formailag igaz, de akkor a saját pénzünket kapjuk vissza” – mondta Orbán 2013. július 4-én a Parlamentben. A HVG-ből – pontos részletezésben – megtudhatjuk, hogy 2013-ban „Magyarország több mint hatszor annyi pénzt kapott az Európai Uniótól, mint amennyit befizetett a brüsszeli költségvetésbe.” (HVG, 2014. december 13.) De hányan olvasnak HVG-t? Nyugodtan hazudhat Orbán, a többség nem tudja meg, hogy hazudott.

Mondja… (MTI/Miniszterelnökség)


„A kormány gazdaságpolitikájában nincs helye megszorításnak” –
nyilatkozta Orbán egy 2014. október 4-én megjelent interjúban. Ez minden hazugság közül a legnagyobb, amihez már a Magyar Értelmező Szótárt is át kell írni, és valami új jelentést rendelni a „megszorítás” szó mellé. Mert az előző ciklusban ugyancsak sok VALAMIT vezettek be, ami Orbán szerint nem megszorítás: „felülvizsgálták” a rokkantnyugdíjazást és csökkentették az ellátás összegét; megszüntették a korengedményes nyugdíjat; a felsőoktatásban drasztikusan csökkentették az államilag támogatott helyek számát; 60 százalékról 50 százalékra csökkentették a táppénzt; megszüntették az álláskeresési segélyt; három hónapra csökkentették a munkanélküli segélyt; bevezették a tranzakciós adót; a 16 százalékos kamatadó mellé további 6 százalékos egészségügyi hozzájárulást kell fizetni; bevezették a szappanadót; úgy megvédték az emberek nyugdíjmegtakarítását, hogy szőrén-szálán eltűnt; csökkentették az egészségügyre és az oktatásra adott pénzt, és az adócsökkenés kormánya bevezetett 40 új adót.

A szegények száma Magyarországon nem nő, hanem csökken”, hazudta Orbán Viktor az országgyűlésben 2014. december 8-án. Csakhogy minden statisztika szerint (Eurostat, KSH) Magyarországon 2008 és 2013 között, 2,8 millióról 3,3 millióra nőtt a szegények száma, és az uniós országok közül mi vagyunk az ötödikek, ahol legnagyobb a szegénység. Alig hiszem, hogy ezt Orbán nem tudta, de megérte hazudni, mert kevesen olvasgatnak szabadidejükben statisztikákat. Még a hárommillió szegény is elhiszi, és reménykedik.

Hazudott Orbán, amikor azt állította, hogy a felcsúti stadion nem közpénzből épült, hogy „ez a vállalkozók pénze, ők használták föl, ezért nem közpénz”. Sajnos kevesen ismerik annyira az állam pénzügyeit, hogy tudják: az elengedett adó is közpénz, csak éppen nem a NAV-nak fizetik be, hanem a felcsúti stadion építésére. Ha nem oda adták volna, akkor bizony a NAV-nak kellett volna befizetniük.

Színtiszta hazugság volt, amikor Orbán azt nyilatkozta, hogy az M0-s körgyűrű „egyes részei uniós kötelezettség miatt válnak fizetőssé”, holott épp az ellenkezője igaz: az autópálya egyes szakaszai épp azért nem lehetnek fizetősek, mert uniós forrásból épültek, és az EU támogatási szabályai tiltják a fizetőssé tételt. Na és aztán! Hányan tudták meg, hogy hazudott? Kevesen. A többi tiszta haszon. Oszt jó napot!

 

Andor Mihály, szociológus

 

Értesítés küldése a cikkről saját levelezőprogrammal