rss      tw      fb
Keres

Paul Krugman: Megszorítások, adósságcsökkentés, túladóztatás – ez tette rémálommá Görögországot

 

 

Paul Krugman közgazdasági Nobel-díjas a The New York Times című lapban vezetett blogjában Véget vetni Görögország lidércnyomásának címmel írt bejegyzést.
 

Alekszisz Ciprasz, a baloldali Sziriza koalíció vezetője Görögország miniszterelnöke lesz. Ő lesz az első európai vezető, akit annak a kifejezett ígéretnek az alapján választanak meg, hogy megkérdőjelezi a 2         010 óta folytatott  megszorítási politikát. És persze sokan lesznek, akik óva intik majd attól, hogy feladja ezt az ígéretét, és figyelmeztetik, hogy tanúsítson „felelős magatartást”.

Nos mit hozott eddig ez a felelősség?

Ahhoz, hogy megértsük a görögországi földrengést, jó egy pillantást vetni arra a „standby hitelmegállapodásra”, amelyet Görögország 2010 májusában kötött meg a Nemzetközi Valutaalappal, és amelynek értelmében az úgynevezett trojka – az IMF, az Európai Központi Bank, és az EU-Bizottság – hitelt nyújtott az országnak a megszorítások és a reform kombinációjának fejében. Figyelemre méltó dokumentum – a lehető legrosszabb módon. A trojka, amely keményfejűnek és realistának tettette magát, valójában gazdasági ábránddal házalt. És a görög emberek fizették meg ezeknek az elit illúzióknak az árát.

Ugyanis a gazdasági projekciók, amelyek ezt a hitelmegállapodást kísérték, azt felételezték, hogy Görögország be tud vezetni kemény megszorításokat úgy, hogy csak csekély hatással lesznek a növekedésre és a foglalkoztatásra. Görögország már recesszióban volt, amikor a megállapodás megszületett, de az elképzelések azt feltételezték, hogy ez a lefelé tartó ág hamar véget ér majd – hogy csak csekély zsugorodás lesz 2011-ben, és hogy Görögország 2012-re a gyógyulás útjára lép. A munkanélküliség ezek szerint a feltételezések szerint jelentősen nő majd, a 2009-es 9,4 százalékról 2012-re közel 15 százalékra, de aztán meglehetősen gyorsan csökken majd.

Ami végül létrejött, az egy gazdasági és emberi rémálom volt. A görög recesszió egyáltalán nem ért véget 2011-ben, hanem felgyorsult. Görögország egészen 2014-ig nem érte el a mélypontot, és addigra teljes depresszióban volt, az általános munkanélküliség elérte a 28 százalékot, a fiatalkori munkanélküliség pedig közel 60 százalékra nőtt. És a javulás, amely már megindult, még alig érzékelhető, és nem kínál kilátást arra, hogy a belátható jövőben visszatérjen a válság előtti életszínvonal.

Mi sikerült félre? Elég gyakran találkozom olyan kijelentésekkel, amelyek azt mondják, hogy Görögország nem teljesítette az ígéreteit, és nem vitte véghez a kiadások ígért csökkentését. Ennél semmi sem áll távolabb az igazságtól. Valójában Görögország kemény csökkentéseket hajtott végre a közszolgálatban, a kormány alkalmazottainak fizetésében és a szociális ellátásban. A megszorítások további hullámainak köszönhetően a közkiadásokat sokkal nagyobb mértékben csökkentették, mint az eredeti program eltervezte, és ma ez 20 százalékkal kevesebb, mint 2010-ben volt.

A görög adósság gondjai azonban sokkal súlyosabbak, mint amikor a program beindult. Ennek egyik oka az, hogy a gazdasági csökkenés csökkentette a bevételeket: a görög kormány a GDP lényegesen nagyobb részét szedi be adókban, mint korábban, de a GDP olyan tempóban zuhant, hogy csökkent az adóbevétel is. Mi több: a GDP csökkenése azzal járt, hogy az egyik kulcsfontosságú fiskális mutató, az adósság GDP-hez mért aránya folyamatosan nőtt, annak ellenére, hogy az adósság növekedése lelassult, és Görögország 2012-ben kapott némi szerény adósságcsökkentést is.

Miért voltak az eredeti feltételezések ilyen vad mértékben túlzottan derűlátók? Mint mondtam, azért, mert a keményfejűnek tekintett tisztségviselők valójában gazdasági ábrándban ringatták magukat. Mind az EU Bizottsága, mind az Európai Központi Bank úgy döntött, hogy hisz a tündérmesében – vagyis hogy azt állítja, hogy a kiadások csökkentésének a munkahelypusztító hatásait több mint ellensúlyozza majd a magánszektor derűlátásának felfutása. Az IMF óvatosabb volt, de ezzel együtt durván alábecsülte a megszorítások által okozott károkat.

És itt a lényeg: ha a trojka őszintén realista lett volna, beismerte volna, hogy lehetetlent követel. Két évvel a görög program beindulása után az IMF történelmi példákat keresett arra, hogy sikerrel jártak a göröghöz hasonló programok, vagyis az, hogy megszorítások alapján visszafizesse valamely ország az adósságait az adósságtörlesztés nagyobb megkönnyítése vagy nagyobb infláció nélkül. Nem talált ilyen példát.

Így tehát most, hogy Ciprasz győzött, méghozzá nagy arányban, az európai tisztségviselők helyesen tennék, ha eltekintenének az előadásoktól, amelyek arra hívják fel őt, hogy cselekedjen felelősségteljesen és folytassa a programjukat. A helyzet az, hogy nem hitelesek; soha nem volt értelme annak a programnak, amelyet Görögországra kényszerítettek. Esély sem volt arra, hogy működjön.

Ha egyáltalán van gond a Sziriza programjával, akkor az lehet, hogy nem elég radikális. Az adósságkönnyítés és a megszorítások enyhítése csökkentené a gazdasági fájdalmat, de kétséges, hogy elegendő lenne-e egy erős felépüléshez. Másfelől nem világos, mit tehet többet bármely görög kormány, hacsak nem kész az euró elhagyására, és a görög közönség erre nem kész.

Ennek ellenére Ciprasz a nagy változást követleve messze realisztikusabb, mint azok a tisztségviselők, akik azt akarják, hogy a csapások folytatódjanak mindaddig, amíg megjavul a morál. Európa többi része jól tenné, ha esélyt adna neki arra, hogy véget vessen országa lidércnyomásának.

 

 

 

Értesítés küldése a cikkről saját levelezőprogrammal