rss      tw      fb
Keres

FIFA - Holland kihívója is lesz Blatternek az elnökválasztáson


MTI 2015. január 26., hétfő 20:14

Michael van Praag, a holland szövetség elnöke is harcba száll a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) elnöki posztjáért.

A sportvezető hétfőn közleményben jelezte, hogy kedden elküldi hivatalos jelentkezését a jelöltséghez szükséges öt ajánlólevéllel együtt.

A holland szövetség azután jelentette be a kandidálást, hogy a 67 éves Van Praag részt vett az UEFA végrehajtó bizottságának ülésén, melyen ismertette elképzeléseit.

„Jól ismert, hogy aggódom a FIFA helyzete miatt. Hosszú ideig reménykedtem benne, hogy lesz hitelt érdemlő kihívó, de nem lett, így már kevés a szó, a tetteknek kell beszélniük” - olvasható a szövetség honlapján Van Praag nyilatkozata.

Az európai szövetség egyelőre nem biztosította támogatásáról Van Praagot. Gianni Infantino főtitkár úgy fogalmazott: az UEFA-nak nincs jelöltje, már csak azért sem, mert a szervezetnek nincs külön szavazati joga.

Joseph Blatter jelenlegi elnök, aki ötödik ciklusára kaphat bizalmat, előzőleg a CNN-nek adott interjúban úgy vélekedett: az európai szövetség (UEFA) „meg akar szabadulni tőle", ugyanakkor a szervezet vezetésének „nincs bátorsága” ahhoz, hogy tagjai közül jelöltet állítson a május végi FIFA-elnökválasztásra.

Blatter és Van Praag ellenfele a francia Jérome Champagne, a szervezet korábbi főtitkár-helyettese és nemzetközi igazgatója, Ali bin al-Husszein jordán herceg, valamint David Ginola korábbi francia válogatott futballista lehet. Legutóbb, múlt pénteken Zlatan Ibrahimovic menedzsere, a holland Mino Raiola tett utalást arra, hogy indulna a posztért.

A jelöltek hivatalos névsorát várhatóan február 7-én vagy 8-án hozza nyilvánosságra a FIFA, a választási bizottság elnöke, Domenico Scala ugyanis korábban jelezte, a most csütörtökön lejáró jelentkezési határidő után a testületnek „egy kis időre lesz szüksége” ahhoz, hogy véglegesítse a posztért indulók névsorát.