rss      tw      fb
Keres

Alpesi sí vk - Miklós Edit harmadik St. Moritzban


MTI 2015. január 24., szombat 13:04

Miklós Edit sporttörténelmet írva harmadik lett a női alpesi sízők világkupa-sorozatába tartozó szombati St. Moritz-i lesiklóversenyen.

A csíkszeredai születésű versenyző - aki a tavaly februári szocsi olimpián hetedik volt ebben a számban - a magyar alpesi sízés történetének legnagyobb sikerét érte el ezzel az eredménnyel.

A viadalt a svájci Lara Gut nyerte, második az osztrák Anna Fenninger lett. A 64 tagú mezőnyből csak hatan nem tudták teljesíteni a pályát. Miklós Edit - aki az MTI-nek a szezon előtt éppen a St. Moritz-it nevezte meg kedvenc pályájaként - valamivel több mint fél másodperccel maradt el Gut 1:43.82 perces győztes idejétől. Hatvan világkupa-pontot szerzett, így a szakági pontversenyben feljött a 18., az összetettben pedig a 37. helyre.

Kaszó Klára, a Magyar Sí Szövetség ügyvezető elnöke az MTI-nek azt mondta, történelmi siker Miklós dobogós helyezése: „Nem is tudok most hirtelen mást mondani, mint hogy minden olyan támogatónknak, aki hitt Editben, nagyon köszönünk mindent, s azt hiszem, Edit most ért fel a csúcsra."

A vk-sorozat vasárnap szuper-óriásműlesikló viadallal folytatódik St. Moritz-ban.

Eredmény, női lesiklás:

-----------------------

1. Lara Gut (svájci) 1:43.82 perc

2. Anna Fenninger (osztrák) 1:44.14

3. MIKLÓS EDIT 1:44.40

A szakági vk állása 6 futam után (még 2 van hátra): 1. Lindsey Vonn (amerikai) 366 pont, 2. Fenninger 287, 3. Viktoria Rebensburg (német) 269, ...18. MIKLÓS EDIT 92

Az összetett vk állása 19 futam után (még 13 van hátra): 1. Tina Maze (szlovén) 985 pont, 2. Fenninger 721, 3. Mikaela Shiffrin (amerikai) 605, ...37. MIKLÓS EDIT 99