rss      tw      fb
Keres

Greg LeMond nem adna még egy esélyt Lance Armstrongnak


MTI 2015. január 22., csütörtök 10:57

Greg LeMond, a Tour de France kerékpáros körverseny háromszoros bajnoka nem adna felmentést, de még enyhítést sem örökös eltiltását töltő honfitársának, az amerikai Lance Armstrongnak.

LeMond szerint ha valaki megérdemli ezt a súlyos büntetést, akkor a hét Tour-elsőségétől szisztematikus doppingolás miatt megfosztott Armstrong az.

A jelenleg zajló ausztrál körversenyre ellátogató LeMond - aki 1986-ban, 1989-ben és 1990-ben diadalmaskodott a Touron - hangsúlyozta: Armstrong nemcsak a doppingolás miatt kapta az örökös eltiltást, hanem azért is, mert közel egy évtizeden keresztül hazudozott, és fenyegetően lépett fel azokkal szemben, akik tiltott szerek használatával vádolták meg.

LeMond jelezte: meglátása szerint mindenki kaphat egy második esélyt, ám Armstrong ügye nem ilyen, hiszen nem az történt, hogy egyszer elkapták, majd bevallotta tettét és bocsánatot kért, hanem folyamatosan csalt.

Armstrong 1999 és 2005 között sorozatban hétszer nyerte meg a Tour de France-t, ám később megfosztották eredményeitől, így a francia körverseny történetének egyetlen amerikai bajnoka LeMond maradt.

A 43 esztendős Armstrong most már csak azért küzd, hogy örökös eltiltását mérsékeljék, és akkor még - főleg - triatlonversenyeken elindulhatna.