FT: Magyarországnak szerencséje volt a devizahitelekkel

 

 

A Financial Times című lap blogrovatában közölte Jonathan Wheatley cikkélt Magyarország nagy menekülése a svájci franktól címmel.

Akik kedvelik az iróniát, örömüket lelik majd a svájci központi bank csütörtöki akciójában, amely – mint Mohamed el-Erian mondta – emlékeztet minket annak a veszélyeire, ha a valós gazdasági reformokat pénzügyi machinációkkal helyettesítjük.

A legkiválóbb téma az, ahogyan a magyar hatóságok jöttek ki ebből: amint a Commerzbank elemzői fogalmaztak pénteken, „legmagasabb  klasszisú pénzügyi szakértőként”, és ez nem olyan vélemény, amelyet gyakran lehetne hallani a pénzügyi piacokon.  

A lengyel hatóságok számára különösen bosszantó, hogy Magyarország tiszta lappal keveredett ki az egész devizaalapú hitel-epizódból, noha általában úgy tartják, hogy Lengyelország jobban tudta kezelni a bonyolult és veszélyes problémát. 

Emlékeztetőül: más európai országok között a magyarországi és lengyelországi hitelfelvevőket elöntötték a devizaalapú, különösen a svájci frankban elszámolt hitelek a globális pénzügyi válság előtti években, mert a svájci kamatok sokkal alacsonyabbak voltak, mint a hazaiak. A hitelfelvevők között sok volt a lakásvásárló, aki hosszú futamidejű jelzáloghiteleket vett fel.    

Ezt meggondolatlan dolog volt, és ez akkor derült ki, amikor a felzárkózó Európában a valuták a válság után zuhantak, és kicsúszott az ellenőrzés alól az, ami addig kezelhető törlesztésnek tűnt.  

Amikor a hiteleket adták, Magyarországon a szabályozás jóval hanyagabb volt, mint Lengyelországban. Nem volt kötelező elmagyarázni a devizaalapú hitelek kockázatait, és a bankok mindenkinek adtak ilyen hitelt, aki csak kért. Ami még rosszabb: a bankok a szerződésekben maguk határozhatták meg a saját váltóárfolyamukat, ami lehetővé tette a számukra, hogy profitáljanak a mesterséges árfolyam-nyereségekből is, nem pedig – mint lennie kellett volna – csak a svájci vagy más külföldi kamatoktól való eltérésből.  

Ezzel szemben Lengyelországban a bankok csak jobb anyagi helyzetű ügyfeleknek adhattak ilyen hiteleket, és nekik is csak akkor, ha aláírtak egy nyilatkozatot arról, hogy értik a kockázatokat. A kamatok teljesen lebegők voltak, és a bankközi kamatlábból és a hitel egész futamidejére meghatározott árrésből álltak. Amikor a hitelek kezdtek bedőlni, a szabályozó hatóság korlátozta az új hitelezést, a bedőlt hiteleket zlotyra konvertálta, és sikerült jelentősen csökkentenie a probléma mértékét.

A Moody’s ezt írta a lengyel bankágazatról: „A svájcifrank-likviditás a pénzügyi szektorban kényelmes maradt, és a hirtelen nagy váltóárfolyam-mozgások miatti aggodalmat ellensúlyozza a körültekintő szabályozási környezet, valamint a hatóságok készsége arra, hogy ezeket a kérdéseket úgy kezeljék, hogy ne vezessenek be a bankszektort büntető intézkedéseket.” 

Így a lengyel szabályozó hatóságok számára nyilván bosszantó, hogy az ő adósaik és bankjaik várhatóan sokkal inkább megszenvedik a nagy és váratlan csütörtöki árfolyam-mozgásokat, mint a magyar hitelfelvevők és bankok.

A magyar hatóságok kevésbé álltak ellen annak, hogy büntető intézkedéseket vezessenek be a bankok ellen, és amikor a magasba szöktek a devizaalapú hitelek törlesztőrészletei, kényszerítették a bankokat, hogy lenyeljék a csapás jelentős részét. Egy tavaly elért megállapodás értelmében 10-12 milliárd svájci frank értékű kint lévő jelzáloghitelt váltanak át forintra, frankonként 256,6 forintért – a mai mintegy 320 forintos árfolyam helyett.

Mivel a Magyar Nemzeti Bank valutatartalékaiban jóval több euró van, mint svájci frank, az akció finanszírozását euróban kínálták fel. A bankok, elkerülendő, hogy maguk is a devizaalapú hitelek csapdájába kerüljenek, a szükséges frankmennyiséget azonnal lekötötték a határidős piacokon, amint tudták, hogy milyen teherre kell számítaniuk.

Van még egy mintegy 9 százalékos, maradvány frank-probléma a bankok társasági ügyfelekkel szembeni kötelezettségeinél, ez az államadósság mintegy 0,5 százalékát és a bankok devizatartalékainak csekély részét teszi ki. A jelzáloghiteleknél azonban a kitettség nulla. Magyarország büntetlenül megúszta.

„Legyünk őszinték, puszta szerencséről van szó. (Közép- és Kelet-Európában) mindenki tudta, hogy gond van. Az volt a kérdés, hogy valaki mennyire kész tekintélyelvű módon eljárni a bankokkal szemben” – mondta Tahta Ghose a Commerzbanknál.  

Lengyelország és Magyarország nem áll egyedül azzal, hogy frankadósságai vannak. Ki van téve ennek egyebek között Szerbia, Horvátország és Románia.  Ám Lengyelország idővel csökkentette a kitettségét nem bomlasztó intézkedésekkel, és Lengyelország fizeti a legnagyobb árat a hét meglepetéséért, miközben az Magyarországot alig érinti. Milyen ironikus.

 

 

 

Értesítés küldése a cikkről saját levelezőprogrammal