rss      tw      fb
Keres

Premier League előzetes - Rangadó Manchesterben


MTI 2015. január 16., péntek 10:26

Manchesterben rendezik az angol labdarúgó-bajnokság 22. fordulójának rangadóját, amelyen a címvédő City a hullámzó teljesítményt nyújtó, ötödik Arsenalt fogadja.

Az összecsapás mindkét együttes számára nagy jelentőséggel bír, a hazaiaknak azért van szükségük a pontokra, hogy ne szakadjanak le túlságosan a listavezető Chelsea-től, a vendégeknek pedig azért fontos ez a találkozó, mert egy vereséggel nagyobb hátrányba kerülnének az első négy helyezettel szemben.

Az éllovas Chelsea szombaton a kilencedik Swansea-hoz látogat, s a mérkőzés esélyesei a londoni Kékek, tekintettel arra is, hogy a hazaiak három találkozó óta nyeretlenek.

A legutóbbi öt mérkőzéséből négyszer győztes - az Arsenalt és a Manchester Unitedet is legyőző -, harmadik Southampton tovább erősítheti dobogós pozícióját szombaton este, amikor a tizedik Newcastle vendége lesz, ugyanakkor a Szarkák hazai környezetben meglepetést okozhatnak esélyesebbnek tűnő riválisaiknak.

A Manchester United - amelynek tízmeccses veretlenségi sorozata az előző hétvégén épp a Southampton ellen szakadt meg - ezúttal a kiesés ellen küzdő, utolsó előtti Queens Park Rangers vendége lesz.

Premier League, 22. forduló:

----------------------------

szombat:

Aston Villa-FC Liverpool 16.00

Burnley-Crystal Palace 16.00

Leicester City-Stoke City 16.00

Queens Park Rangers-Manchester United 16.00

Swansea City-Chelsea 16.00

Tottenham Hotspur-Sunderland 16.00

Newcastle United-Southampton 18.30

vasárnap:

West Ham United-Hull City 14.30

Manchester City-Arsenal 17.00

hétfő:

Everton-West Bromwich Albion 21.00

Az állás:

1. Chelsea 21 46-19 49 pont

2. Manchester City 21 45-20 47

3. Southampton 21 35-15 39

4. Manchester United 21 34-21 37

5. Arsenal 21 37-25 36

6. Tottenham Hotspur 21 30-29 34

7. West Ham United 21 32-25 33

8. FC Liverpool 21 29-27 32

9. Swansea City 21 26-25 30

10. Newcastle United 21 25-33 27

11. Stoke City 21 22-27 26

12. Everton 21 30-34 22

13. Aston Villa 21 11-23 22

14. West Bromwich Albion 21 20-29 21

15. Crystal Palace 21 22-31 20

16. Sunderland 21 18-31 20

17. Burnley 21 19-33 20

18. Hull City 21 20-27 19

19. Queens Park Rangers 21 23-37 19

20. Leicester City 21 20-33 17