rss      tw      fb
Keres

A világ több mint 300 vezetője, köztük Merkel és Hollande is ott lesz Davosban


MTI 2015. január 14., szerda 15:48

A világ több mint háromszáz politikai vezetője, köztük Angela Merkel német kancellár és Francois Hollande francia elnök is részt vesz a svájci Davosban 45 alkalommal megrendezendő Világgazdasági Fórumon, a négynapos rendezvénysorozat január 21-én kezdődik - jelentették be a szervezők szerdán Genfben tartott sajtótájékoztatójukon.

A Párizsban múlt héten elkövetett terrormerényletek miatt nem változtattak a találkozók programján, de e téma is napirendre kerül, emellett a világ minden válságtól sújtott régiója képviselteti magát - közölte Klaus Schwab közgazdász professzor, a davosi tanácskozást szervező, azonos nevű svájci nonprofit alapítvány, a Világgazdasági Fórum alapítója és egyben elnöke.

A politika, a civil társadalom és az üzleti élet mintegy 2500 képviselője lesz jelen a svájci síparadicsomban több mint 140 ország képviseletében, egyharmaduk Európából, egyharmaduk Észak-Amerikbal, a maradék egyharmad pedig a fejlődő országokból érkezik. Merkel és Hollande mellett mintegy negyven állam-, illetve miniszterelnök is részt vesz a fórum munkájában, köztük Li Ko-csiang kínai, Petro Porosenko ukrán, Jacob Zuma dél-afrikai, Ibrahim Boubacar Keita mali, Uhuru Kenyatta kenyai, Ollanta Humala perui elnök, valamint Hajder al-Abádi iraki kormányfő, vagy éppen II. Abdalláh jordán király. Az Egyesült Államokból John Kerry külügyminiszter lesz a legmagasabb rangú politikus vendég.

Az idén 280 különböző témájú tanácskozás lesz, ezekből mintegy százat az internet segítségével élőben is nyomon lehet követni. Az egyik fő téma az olyan geopolitikai válságok, mint az ukrán vagy a közel-keleti krízis rendezését célzó megoldások kutatása. Fontos lesz a biztonsággal kapcsolatos kérdéskör, a szélsőséges erők elleni küzdelem. Ugyancsak kiemelt helyen szerepel a klímaváltozás és annak következményei, míg az Afrikában tíz hónapja kitört és egyre szélesedő ebola-járvány az egész világra kiterjedő járványok, a pandémiák problémakörét állította reflektorfénybe.

Schwab professzor idén az új globális összefüggések megvilágítását helyezte központba, miután megítélése szerint az idei év kulcsfontosságú lesz a keresztúthoz érkezett emberiség jövőjének szempontjából.

„Két út áll előttünk. Az egyik a széthullás, a gyűlölet és a fundamentalizmus útja, a másik a szolidaritásé és az együttműködésé” - fogalmazott a sajtótájékoztatón a professzor, hangsúlyozva, hogy ezt a múlt héti párizsi események is megvilágították.

Klaus Schwab azt reméli, hogy a Világgazdasági Fórum, mint a nagypolitika és a civil társadalom képviselői közötti együttműködés színtere megkönnyíti az új megoldások felkutatását a bizalom és stabilitás helyreállításában úgy a gazdaság, mint a politika terén.

Rekordszámú gazdasági szektort képviselnek Davosban az üzleti élet küldöttei, akik kezdve a mezőgazdaságtól a távközlésen át a robotikáig minden ágazatot lefednek, különös tekintettel az internetre és a közösségi hálózatokra. „Új globális összefüggések jöttek létre egy multipoláris világgal, amelyben új technológiai forradalom zajlik, megváltoztatva a társadalmi életet és a gazdasági feltételeket” - hangoztatta Schwab professzor.

A Világgazdasági Fórum éves találkozóit hagyományosan Davosban tartják, ez alól csak a 2002-ben New Yorkban megrendezett tanácskozás volt kivétel. A szervezők a találkozó helyszínének megváltoztatásával fejezték ki a város iránti szolidaritásukat a 2001. szeptember 11-i terrortámadás miatt. A davosi találkozón a világ vezető politikai, társadalmi és gazdasági döntéshozói a legégetőbb globális kérdéseket vitatják meg, illetve határozzák meg a jövőre vonatkozó legfontosabb feladatokat.