Handelsblatt–párizsi gyilkosságok: Európának meg kell beszélnie a saját alapállását




A Handelsblatt című német gazdasági lap honlapján jelent meg Oliver Stock, az online kiadás főszerkesztőjének kommentárja Istenem! címmel. A párizsi merénylet a rendőrség és nem a politika dolga. Ám a politika és mi mindnyájan a továbbiakban nem hagyhatjuk egyszerűen figyelmen kívül a kényelmetlen kérdéseket.

Egy vallás zászlaja alatt, amellyel radikálisan visszaélnek, egy európai fővárosban embereket gyilkolnak meg, akik merészeltek ceruzával és ésszel tükröt tartani éppen ezek elé a radikálisok elé. Akik a hivatásukká tették, hogy a szatíra segítségével túlélezzék a dolgokat, és ezzel feltárják lényegüket.

Akik a vicc fegyverével újra és újra megmutatták nekünk, hogy a másként gondolkodókkal lehet másként is bánni, nem csak félve. De a humor kézigránátok ellen, karikatúra kalasnyikovok ellen, a szatíra a szadisták ellen csak egy intellektuális világban működik. Az utcán a talpraesett alulmarad a verekedővel szemben.

Tehát mi is keresztes háborúra fegyverkezünk. Tehát mi is minden erőnkkel védjük az értékeinket, a szabadságot és a demokráciát. Tehát – harcra fel a sajtószabadságért, a véleménynyilvánítási szabadságért és a Napnyugat megmentéséért?

Nem. Állj. Így nem. Mindent, ami fontos nekünk, elárulnánk, ha most nem őrizzük meg higgadtságunkat. Hagyjuk, hogy a rendőrség és az ügyész letartóztassa a gyilkosokat. És miközben az ügyészség végzi a dolgát, mi megvitathatjuk ezt az egészet és azt, hogyan tudunk védekezni velük szemben.

Ebben a vitában a körmünkre égtek ezek a kérdések, amelyeket sokáig figyelmen kívül hagytunk, mert nem illenek a mi világképünkbe. Például az a kérdés,hogy a mai iszlamizmus összehasonlítható-e a múlt század felső felének fasizmusával.

Vagy például az, hogy milyen messzire mehet el a nyitottságunk a világ iránt, ha emiatt könyörtelen merénylők célpontjává válunk. Vagy például az is kérdés, hogy tulajdonképpen meddig terjedjen a más kultúrák iránti megértésünk, ha ez megnyirbálja a saját világnézetünket.

Ennek nem feltétlenül a gondolatok levegős birodalmában kell lezajlania, hanem vannak egészen konkrét kicsi és nagy kérdések: viselhet-e a nyakában keresztet egy légi utaskísérő, vagy – mint néhány munkáltató vélekedik – ezzel sérti a vallásos utasok érzelmeit?

Ha ezeket a vitákat nem folytatjuk le, olyan mozgalmak keletkeznek, mint azé a 18 ezer emberé, aki Drezdában az utcára megy, és tiltakozik a Napnyugat iszlamizálása ellen, amely nem is létezik.

Ha nem folytatjuk le a vitákat, egyre több lesz az olyan ember, aki nem akar különbséget tenni az államhatalom iszlamisták elleni harca és egy általános idegengyűlölet között. A Pegidához (Tiltakozás a Napnyugat Iszlamizálása ellen) még többen fognak csatlakozni.

Olyan párttok keletkeznek majd, mint talán az AfD (Alternatíva Németországért), a Szabadságpárt Ausztriában vagy a Front National Franciaországban, amelyek a szótlanságot nyomasztó, dohos jelszavakkal töltik meg, és ezzel éppen abba a csapdába sétálnak bele, amelyet a terroristák állítanak.

Nincs tehát más lehetőség: beszélnünk kell. Mégpedig nem a terroristákkal, hanem igenis egymással.