taz–párizsi gyilkosság: fegyverekkel tisztázni a sajtószabadság kérdéseit?




A taz című német lap Támadás a sajtószabadság ellen címmel közölte Andreas Rüttenauer kommentárját a Charlie Hebdo című párizsi lap szerkesztősége elleni terrortámadásról. Párizsban a civilizáció egyik legfontosabb vívmányát érte támadás. Világossá válik, milyen nagy érték a sajtószabadság.

Szerdán késő délelőtt fegyveres férfiak megtámadták a Charlie Hebdo című francia szatirikus folyóirat szerkesztőségét. A támadásban 12 ember vesztette életét, köztük a lap négy karikaturistája. Ez a sajtószabadság elleni gyilkos támadás volt, terrortámadás a civilizáció egyik legfontosabb vívmánya ellen. A terroristák halált hozó erőszakkal válaszoltak képekre és szövegekre. Az áldozatokért érzett gyászba a sajtószabadsággal elleni fenyegetés miatt döbbenet keveredik.

A terroristáknak mindig az is a céljuk, hogy rémületet keltsenek és terjesszenek. A szerdai merénylettel most betért a félelem a szerkesztőségekbe. Nehéz lesz kezelni a félelmeket, amelyeket a gyilkosok lőttek az újságírók tudatába. Vajon elfojthatjuk-e az aggodalmainkat, ha vannak olyan emberek, akik azt a kérdést, hogy mit szabad a szatírának, fegyverekkel akarják tisztázni? Akinek féltenie kell az életét, az minden, csak nem szabad ember. A szabadság – és a sajtószabadság – döntő előfeltétele, hogy ne féljünk.

Az ilyen szomorú napokon, amilyen ez a szerda volt, egészen különösen világossá válik, hogy milyen nagy érték a sajtószabadság. Miközben a világon sok helyen harcolnak a szabad szóért, és nem ritkán hiába, Németországban ez garantált. Megszoktuk, hogy a szavakkal kiváltott konfliktusokra szavakból álló válasz érkezik. Vannak törvényeink és szabályaink, amelyek gondoskodnak arról, hogy a tájékoztatásban nem lépünk át bizonyos határokat.

Aki úgy látja, hogy ezeket a határokat megsértették, bírósághoz fordulhat. Ezeket a szabályokat és törvényeket a párizsi gyilkosok nem bombázták el. Ám csak akkor garantálnak igazi sajtószabadságot, ha félelem nélkül lehet tájékoztatni. Vajon merünk-e ezután is minden megírni, amit gondolunk, ha szabad ezt tennünk? A párizsi merénylet ezt a kérdést is felvetette.

A Charlie Hebdo számára a félelem nélküli publikálás ideje már régebben elmúlt. A harcias magazin korábban egyszer már merénylet célpontjává vált. A szerkesztőség számára bizonyosan nem volt könnyű tovább vinni a megszokott, tiszteletlen vonalat. A bátorság jele, hogy megtette, és a lehető legnagyobb tiszteletet érdemli. A taz többek között ezért is azt mondja ma: „Je suis Charlie! – Charlie vagyok!