Washington Post: a Charlie Hebdo az újságírás legfontosabb értékét képviselte




A The Washington Post A Charlie Hebdo-gyilkosságok – Felejtsük el a „szatirikus” címkét címmel közölte blogrovatában a médiaügyekkel foglalkozó Erik Wemple írását.

Mint a The Washington Post jelentett, a mai lövöldözés során, amelyben 12 ember öltek meg a francia Charlie Hebdo hetilap szerkesztőségében, az „Allah akbar” arab kiáltás hangzott fel. A francia sajtó jelentései szerint a fegyveresek egyike egy közelében álló embert úgy instruált: „Mondd meg a médiának, hogy a jemeni Al-Kaidától vagyunk”. A BuzzFeed közel-keleti tudósítója, Sheera Frenkel azt írja, hogy mindeddig ugyan egyetlen csoport sem vállalta magára a gyilkosságokat, „a helyszíni jelentések azt sugallják, hogy szélsőséges iszlám csoport állt a támadás mögött”.

Az áldozatok a hírek szerint éppen egy szerkesztőségi értekezleten voltak együtt, amikor a támadók lecsaptak. Szerkesztőségi értekezleten.

És a Carlie Hebdot minden egyes jelentésben „szatirikus magazinnak” vagy „szatirikus hetilapnak”, vagy ilyesminek nevezik. Tényszerűen ez nem követel javítást: a magazin arról híres, hogy szatírát és művészetet alkalmaz üzenetei terjesztésére. Mégis, a címke, legalábbis ez alkalommal, figyelemelterelő és megtévesztő hatású, amely valahogyan megkülönbözteti vagy eltávolítja a Charlie Hebdo tevékenységét egy szabályos, régi fajta újság munkájától. A ma történtek szempontjából azonban nincs különbség: újságírók voltak, akik meghaltak amiatt, amit csináltak.

Senkit ne lepjen meg, hogy a terroristákat ennyire zavarta, amit a Charlie Hebdo csinált. Aki nem tudná: a magazin iszlámra vonatkozó korábbi tréfái fenyegetéseket és megtorlásokat vontak maguk után, egyebek között azt, hogy az irodáiba gyújtóbombákat dobtak 2011-ben, azt követően, hogy a lap kiadott egy számot, amelynek címe „Saría hebdo”, vendégszerkesztője Mohamed próféta volt. A fenyegetések és a megfélemlítés semmit nem ért el: a Charlie Hebdo tovább kritizálta az iszlám szélsőségességet, egészen a mai támadás előtti pillanatokig, amikor ezt a bírálatot tweetelte világgá Abu Bakra al-Baghdadi iszlámállam-csoportvezetőről:


A lehető legjobbakat kívánom, és főként egészséget

Stéphane Charbonnier, a Charlie Hebdo karikaturistája, akit ma megöltek, 2012-ben, amikor a magazin egy meztelen Mohamedet ábrázoló rajzokat publikált, beszélt annak a veszélyeiről, ha az ember enged a terroristáknak: „Ha az ember azzal kezdi, hogy van-e vagy nincs joga lerajzolni Mohamedet, akkor a következő kérdés az lesz, hogy lehet-e szólni muzulmánokról a lapban. És aztán az következik, hogy bele lehet-e tenni emberi lényeket a lapba.”

Az éllel és humorral telített, nem konvencionális elbeszélésmód megérinti a közönséget, ez a megfontolás is segíthet megmagyarázni, hogy miért a Charlie Hebdo lett a célpont. Az amerikai szatirikus hírforrások – például Jon Stewart vagy John Oliver – olyan sikeresek voltak a kommentárjaikkal, hogy egész ipart keltettek ki, amely a komédia és az újságírás határán nagyképűsködik. A Charlie Hebdo esetében nem lesz ilyen vita; a termék az újságírás legalapvetőbb értékét hordozza, ahogy azt ma az egész világ megtanulta: a nyers kurázsit.