Selmeczi, egyedül a páston


Kapcsoljuk be gondolatban megszokott rádiónkat-televíziónkat, és képzeljük el az alábbiakat:

Húsz óra, híreink következnek.
Selmeczi Gabriella nyugdíjvédelmi megbízott ma sajtótájékoztatót tartott a magánnyugdíjpénztárak ügyében. Állítása szerint a kormánynak egyre több adata van arról, hogy a magánnyugdíjpénztári befektetések nincsenek jó kezekben, folyamatosan veszteségeket szenvednek el. Ezért felhívja minden, felelősen gondolkodó állampolgár figyelmét arra, hogy fontolja meg: január 31-ig visszajön-e a biztonságot nyújtó állami nyugdíjrendszerbe, vagy pedig tovább hagyja, hogy nyugdíjforintjai tőzsdére kerüljenek, és kockázatos befektetéseknek legyenek kitéve.
Selmeczi szerint a magánnyugdíjpénztárak negatív megítélésére az a bizonyíték, hogy a Honvéd Önkéntes és Magánnyugdíjpénztár olyan ingatlanbefektetéseket hajtott végre,, amelyekből csaknem 200 millió forinttal szegényebben került ki.

A sajtótájékoztatót követően a Honvéd Önkéntes Nyugdíjpénztár és a Stabilitás Pénztárszövetség közös nyilatkozatot tett közzé, amelyben határozottan cáfolják a nyugdíjvédelmi biztos kijelentéseit, és tiltakoznak hamis beállításai ellen.

A közös nyilatkozat felhívja a figyelmet arra, hogy Selmeczi Gabriella összekeverte az önkéntes pénztárakat az államilag kötelezővé tett magánpénztárakkal, és hamis összefüggéseket állított fel.

Selmeczi ingatlanbefektetésekre hivatkozik, miközben magánnyugdíjpénztárakról beszél. A valóságban az ingatlanbefektetések az önkéntes pénztárhoz tartoznak, és nem a magánnyugdíjpénztárhoz. Az általa említett ügyeket tehát akkor sem lehetne kapcsolatba hozni a magánnyugdíjpénztárak körüli ügyekkel, ha a megbízott állításai igazak volnának. Ráadásul az állításai nem igazak. Nem igaz ugyanis, hogy a Honvéd Önkéntes Nyugdíjpénztár bukott a korábbi ingatlanbefektetésein.

Összegezve tehát a Honvéd Önkéntes Nyugdíjpénztár és a Stabilitás Pénztárszövetség közösen és hangsúlyosan kiemeli: akár igazak, akár nem a nyugdíjvédelmi megbízott által említett tények, azok semmilyen módon nem érintik a fiatalabb generációk magánnyugdíjpénztári befizetéseit, az ő számláikkal nem állnak összefüggésben.

És akkor nézzük, milyen idő lesz a továbbiakban.”

Ahhoz, hogy a szokásaihoz ragaszkodó – tehát ugyanabban az időben rendszeresen ugyanazokat a híreket hallgató – állampolgárok képben legyenek, a fentiekhez hasonló híradásoknak kéne elhangozniuk, tartalmazva az érintett szervezetek helyreigazítás értékű nyilatkozatait (a sajtó egyik alaptörvénye szerint ugyanazon a helyen és ugyanabban az idősávban). Ám nem ez az első és utolsó eset, hogy ilyen hírek a dolog szükségessége ellenére sem hangoznak el. A hiányért nem hibáztathatjuk pusztán a sajtót, hiszen a legritkább esetben kap efféle nyilatkozatokat. Így legfeljebb annyit tehet, hogy híreinek kommentár részében meghív egy szakértőt, és kikérdezi a szóban forgó ügyben. Ez is megoldás, de jóval gyengébb hatású, mint egy célratörő ellennyilatkozat. A szakértő hitelessége, pártatlansága mindig megkérdőjelezhető, s a szakértő csupán egy magában álló személy. Egy szervezet, de különösen egy szervezeti összefogás viszont már a társadalmi erő létét jelezheti, s így sokkal megvilágítóbb, meggyőzőbb, hatásosabb lehet. Ez marad el rendre a magyar nyilvánosságban. Ha olykor pártok jelentik a fellépő szervezetet, az a mai viszonyok közt csak ront a képen. (Elnézést kérek minden, első évfolyamos újságíró hallgatótól, akinek számára mindez evidencia, de mivel felelős közszereplők számára nem az, ezért kötelességünk újra és újra elmondani.)

A legfőbb gond tehát az, hogy a különböző ügyekben érintett cégek vagy szervezetek nem veszik föl a kesztyűt, és nem tartják kötelességüknek, hogy a róluk elhangzó valótlan állításokat azonnal, a maguk helyén cáfolják, helyreigazítsák. Lehetőleg tömören és mindenki számára érthetően. Ehelyett hosszú, csak kiemelt figyelemmel követhető (másfelől persze hasznos), egyszemélyes nyilatkozatokat tesznek közzé olyan fórumokon, amelyeken csak azokhoz jutnak el az üzeneteik, akik nagyjából nélkülük is tudják vagy sejtik a valódi összefüggéseket.

A többiekhez nem jut el semmi, még annak ténye sem, hogy valahol egyáltalán volt valamiféle cáfolat. Hiába, hogy az interneten lassan több az olvasó, mint másutt, mert ami az ilyen ügyekben oda felkerül, az általában ugyanannak a néhány szakértőnek az elemzése, aki az írott sajtóban vagy egy rétegrádió rétegműsorában nyilatkozott. Mit ért meg belőle a csökkent társadalmi tudatosságú, átlagos magyar állampolgár? Idéznek valakit, aki mondott valamit valahol, bonyolult ingatlanbefektetésekről. Egy embert, aki hivatásszerűen foglalkozik a pénzzel – tehát sokak szemében eleve nagy baj van vele –, és aki hosszasan magyarázta, hogy miért volt rendben a portfolió.

Hány ember tudja Magyarországon, hogy mi az a portfolió?!

Tragikus, ha egy olyan helyzetben, amelyben minden percben elhangzik egy államilag megszervezett hazugság, az érintettek nem tekintik feladatuknak reflexből és azonnal – lehetőleg ugyanúgy képletszerűen, ahogyan a hazugság is elhangzott – közzétenni a cáfolatát. Tragikus, mert arra utal, hogy ma Magyarországon nemcsak a pártoknak nem jut eszükbe sem a társadalomhoz beszélni (mert csak a saját hatalmi pozíciójuk érdekli őket, ezért kizárólag a riválisaikkal állnak párbeszédben), hanem ezek szerint a pártoktól-politikától független cégek, bankok és egyéb szerveződések is ugyanerre a rugóra járnak. Ami azt jelenti, hogy az ő szemükben nincs jelentése és nincs jelentősége a nyilvánosságnak. Nem tényező. Mintha megadták volna magukat a fatalizmusnak: azt várják, hogy a tények önmagukban hassanak, és a mechanizmusok a tiszta számszerűségek alapján – vagyis a társadalmi-közéleti-politikai tényezők kizárásával, steril módon – működjenek.


flickr/harry_palmer

Ilyen működési mód egyébként sem létezik, de ráadásul nálunk meg különösen képtelenség. Hiszen a hazai jobboldal s a jelenlegi kormány egyebet se művel, mint hogy kifejezetten a nyilvánosság, a véleményszféra teljes eszköztárának felhasználásával lő az összes, részéről lövendő intézményre. Az eltelt két évtizedben hihetetlen mennyiségű fogalom maradt torz és hamis milliók fejében azért, mert a nyilvánosság szereplőinek jó része átengedte meghatározásukat a dogmatikus, hazug és destruktív jobboldalnak. Pedig most látszik, hogy mennyire létkérdés: képesek-e a célba vett cégek egyértelműen definiálni önmagukat és tevékenységüket a nyilvánosság számára, vagy eltűrik, hogy definíciójukat egyedül a kormány fogalmazza meg, a maga célirányosan hamis paramétereivel. Ha eltűrik, és ha nem állították maguk mögé a nyilvánosságot, akkor egyoldalú és korrigálatlan definíciójuk a halálos ítéletükké is válhat. Utólag már ágálhatnak, amennyit akarnak: a klientúrájuk a nyilvánosságban érvényesített, legerősebb tényező, a pártideológia alapján fog dönteni. Esetünkben például a fideszes tagok kilépnek a magánnyugdíjpénztárakból, az MSZP-sek, LMP-sek meg benne maradnak, ám mivel jelen pillanatban ez utóbbiak vannak kevesebben, a pénztárak maguktól is csődbe mehetnek, már nem is kell hozzájuk a kormányzati arrogancia. Így a gazdasági-pénzügyi szervezetek működését nem a valóságos gazdasági-pénzügyi mechanizmusok és a társadalmi hitelességi tényezők finom játéka, hanem kizárólag az általuk lekezelt, negligált, nem használt nyilvánosság ideológiái fogják meghatározni. A hatalom politikai marketing-programja lesz az, ami érvényesül.

Ma Selmeczi Gabriella cáfolatlan nyilatkozatai nyomán több millió ember hiszi azt, hogy megfellebbezhetetlen bizonyítékot kapott a magánnyugdíjpénztári rendszert érintő kormányzati stratégia helyességéhez. Ezért továbbra is támogatni fogja a kormányt abban, hogy azt tegyen a pénztárakkal, amit csak akar. A kormány pedig erre a támogatásra fog hivatkozni, és okkal.

Mert ezek nem viccelnek: valóban egy másik országot építenek. Egy virtuálisat, amelyben csak az lesz igaz, amit ők annak képzelnek, az viszont gyorsan és anyagi erővé válva.


Lévai Júlia                  


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!