rss      tw      fb
Keres

Sting hajója elsüllyedt a Broadwayn


MTI 2015. január 6., kedd 16:23

Sting saját beugrásával sem tudta megmenteni The Last Ship (Az utolsó hajó) című musicaljét a Broadwayn. A Grammy-díjas énekes decembertől maga is színpadra lépett a darabban, távoztával azonban január 24-én a musicalt is leveszik a műsorról - jelentették be a producerek kedden.

A sztárénekes fellépése javított ugyan az öt év alatt elkészült, 15 millió dolláros produkció jegyeladásain, de áttörést így sem sikerült elérni. Az ünnepek alatt jól teljesített a darab, de félő volt, hogy Sting és a turisták távozásával a február bukást hoz majd. A musical sikerét a nehéz történet és a vegyes kritikák is nehezítették - írja az AP hírügynökség.

A zenész északkelet-angliai szülővárosában, a hajóiparáról ismert Wallsendben játszódó musical október 26-án debütált a Broadwayn található The Neil Simon Theatre-ben. A félig önéletrajzi ihletésű történet egy tékozló fiúról szól, aki visszatér szülővárosába, hogy visszaszerezze a lányt, akit évekkel korábban elhagyott. Hazatérve azonban azzal szembesül, hogy a helyi munkások elveszítették az állásukat, és előrukkol az ötlettel, hogy építsenek egy utolsó hajót, megmutatva, mire is képesek.

A musical producerei korábban azt hangoztatták: céljuk, hogy megnyerjék a Broadway legrangosabb elismerését jelentő, júniusban átadott Tony-díjat a legjobb musical kategóriában.

A többszörös Grammy-díjas Stinget utoljára a Koldusopera feldolgozásában láthatta a Broadway közönsége 1989-ben.

Más sztárénekesek is csatlakoztak előadóként saját Broadway-darabjukhoz, ezt tette például a Green Day frontembere, Billie Joe Armstrong American Idiot című showja esetében. Mások, így például Bono a U2-ból, akkor sem léptek színpadra, amikor musicaljük rosszul teljesített a jegyeladások terén.