rss      tw      fb
Keres

MDF: Így járhat mindenki

OS 2010. március 23., kedd 16:00

Az MDF bebizonyította, hogy jelöltjeit – Slosár Gábort, Pusztai Erzsébetet, Király Zoltánt, Hardy Lászlót, Csapody Miklóst, Göblyös Istvánt, Hódi Tamást ­- törvénytelen eszközökkel próbálták elgáncsolni, megakadályozni a választásokon való indulásukat. A megyei és a fővárosi választási bizottságok sorban adtak helyt az MDF jogorvoslati kérelmeinek. A helyi választási bizottságok leleplezett törvénytelenségeit a józan ész és a jogszabályok ellenére a Fidesz delegáltjai az utolsó pillanatig védelmezték. Érthető, hiszen egyes pártdelegált bizottsági tagok, vezetők a hatályos törvényekre fittyet hányva próbálták érvényteleníteni az MDF ajánlószelvényeit, ezzel is semmibe véve a választói akaratot.

De ebbe a sorba illeszkedik az is, hogy a magyar sajtó jól meghatározható része folyamatosan rágalmakkal illette az ajánlószelvény-gyűjtőink tisztességének kétségbevonásával vádol.

Ez nem panaszkodás, ezek a tények.

Az MDF-fel szembeni nemtelen támadás-sorozat legyen intő jel: így járhat mindenki ebben az országban! Mindenki, aki a pártközpontból irányított akarattal szembe megy. Legyen az önkormányzat, munkahely vagy a gazdasági élet bármely szereplője.

Most még tehetünk ez ellen. Erről szól a választás, amelyen fékek és ellensúlyok rendszerével válik kontrollálhatóvá a többségi akarat.

Tegyük fel a kérdést: ha az MDF tényleg annyira kicsi és erőtlen, mint az az elmúlt napok híreiből, cikkeiből kiderül, akkor miért mindenki az MDF-et és jelöltjeit támadja? Miért akarja mindenki megakadályozni az MDF elindulását a választáson? Miért készülnek olyan rejtett kamerás feltételek, amelyek nem bizonyítanak semmit, mégis úgy mutatják be azokat, mintha titkos üzelmeket lepleznének le? Miért mutat be a sajtó öt azaz 5 darab fénymásolt ajánlószelvényt úgy, mintha ipari méretű csalás történt volna? Miért próbálják meghekkelni Csapody Miklós, Hardy László ajánlószelvényeit homályos erők? Miért jelennek meg álhírek arról, hogy Bokros Lajos nem Magyarországon, az MDF parlamenti frakciójában akar politizálni a választásokat követően – miközben ezt a rágalmat maga a miniszterelnök-jelölt cáfolta számtalanszor.

Azért, mert elemi érdekük megakadályozni, hogy a racionalitás megjelenjen a parlamentben.

Dávid Ibolya

az MDF elnöke

Kiadó: Magyar Demokrata Fórum