rss      tw      fb
Keres

Az ukrán jegybank elnöke egyszerre több IMF-segélyrészletet szeretne


MTI 2015. január 4., vasárnap 12:49

Az ukrán központi bank elnöke azt szeretné, hogy miután az IMF küldöttsége a napokban Kijevben tárgyal, a nemzetközi szervezet egyszerre három részletet utaljon át a tavaly jóváhagyott segélykeretből.

Valerija Hontareva azt mondta, hogy a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szakértői január 8-án érkeznek Kijevbe. A jegybanki vezető reményei szerint részben az IMF kölcsönrészeinek köszönhetően idén 15 milliárd dollárra nőhet az ország devizatartaléka a tavaly novemberi mintegy 9,9 milliárd dollárról.

Valerija Hontareva szerint, ha megkapják az IMF-től a pénzt és a beígért más nyugati pénzügyi támogatást, a hrivnya stabilizálódik, miután tavaly értékének csaknem a felét elvesztette a dollárral szemben.

Az ukrán központi bank vezetője szerint tavaly mintegy 7,5 százalékkal zsugorodott az ukrán hazai össztermék (GDP), miközben idén továbbra is magas, 17-18 százalék lesz az infláció a tavalyi csaknem 25 százalék után.

Az IMF tavaly áprilisban 17 milliárd dolláros, két évre szóló hitelprogramot hagyott jóvá Ukrajna számára, ami része annak a 27 milliárd dolláros segélycsomagnak, amelyet nyugati államok nyújtanak az országnak. Az IMF a segély megítélésekor azonnal át is utalt Kijevnek 3,2 milliárd dollárt. A második, 1,39 milliárd dolláros részletet szeptember elején kapta meg Ukrajna.

Legutóbb december közepén járt IMF-küldöttség Kijevben.