rss      tw      fb
Keres

Több mint nyolcezren haltak meg tavaly az ebola következtében


MTI 2015. január 2., péntek 18:16

Több mint nyolcezerre tehető azoknak a száma, akik tavaly az ebolajárvány következtében vesztették életüket - áll az Egészségügyi Világszervezet (WHO) pénteken, Berlinben nyilvánosságra hozott jelentésében.

A WHO együtt említette azokat, akik megerősített adatok szerint, illetve valószínűleg vagy feltételezhetően az ebola következtében haltak meg. Eszerint járvány által leginkább leginkább sújtott három nyugat-afrikai országban - Libériában, Sierra Leonéban és Guineában - összesen mintegy nyolcezer halálos áldozatot köevetelt az ebola.

További 15 ember más országban halt bele a fertőzésbe, amely nagyjából egy évvel ezelőtt kezdődött, és amely mostanáig messze a legsúlyosabb.