rss      tw      fb
Keres

Japánban továbbra is a reformok sorsa a tét


MTI 2015. január 2., péntek 6:30

Japán gyakorlatilag ugyanazon kérdésekkel vág neki 2015-nek, mint anno 2013-nak: vajon a karizmatikus, de nacionalizmusa miatt sokat bírált Abe Sindzó kormányfő elsöprő választási győzelme után végre képes lesz-e végigvinni reformjait, és kirángatni a szigetország gazdaságát két évtizedes csipkerózsika álmából?

Vélhetően igen ritkán tesz olyasmit egy miniszterelnök, mint Abe decemberben: regnáló kormányfőként, kétharmados többséggel a háta mögött, mindössze két évvel hatalomra jutása után előre hozott választásokat írt ki, miután a gazdaság ismét - 2008 óta már negyedszer - recesszióba került. Ami még meglepőbb: kormánykoalíciója ismét kétharmados többséget szerzett, s így - második nekifutásra - újra belevághat két éve bejelentett reformjai megvalósításába.

Abe két éve - megfogalmazása szerint - „három nyílból” álló reformcsomagot hirdetett, amelyből az első kettő, a monetáris lazítás és a fiskális élénkítés célba is talált. Japán hosszú idő után kilépett a deflációból; az eddig túlértékelt jen árfolyama erősen csökkent, növelve a japán exportőrök bevételeit; a tőzsde szárnyalt; a gazdaság pedig egészen árpilisig jó ütemben növekedett.

Áprilisban azonban - az előző kormány által elfogadott intézkedést életbe léptetve - a korábbi ötről nyolc százalékosra emelték az áfát. Az első hallásra nem különösebben jelentős adóemelés - amelyre a GDP kétszeresét meghaladó államadósság kordában tartása miatt volt szükség - olyannyira visszafogta a fogyasztást, hogy a növekedés azon nyomban megtorpant, sőt mély recesszióba fordult.

Abe most így érvel: ha az adóemelés megfojtja a növekedést, akkor semmi értelme, hiszen csökkenti a potenciális adóbevételeket. Ezért újabb élénkítő lépéseket és a jövőre tervezett újabb áfaemelést elhalasztását ígérte.

Ugyanakkor elemzők már Abe kormányzása elején is arra figyelmeztettek, hogy az Abenomics elnevezésű program legnehezebb és legfontosabb eleme a harmadik nyíl, azaz a strukturális reform lesz. Az évtizedek óta megmerevedett gazdaságszerkezet felrázása, a verseny korlátozásában érdekelt befolyásos érdekcsoportok megtörése és a megújulásra képtelennek tűnő nagyvállalatok innovációra ösztönzése mind-mind nehéz feladatnak ígérkezik, amelyek megoldását illetően eddig nem sokat tett a kormány.

Ha gazdasági téren nem is sikerült átható változást elérnie, az ország külpolitikájában Abe az elmúlt 12 hónapban felgyorsította azokat az immár két évtizede tartó, de az utóbbi 4-5 évben erőre kapott erőfeszítéseket, amelyek a biztonságpolitikai passzivitás fokozatos feladására irányulnak.

Ezen folyamat leglátványosabb részeként a kormány júliusban újraértelmezte az alkotmányt, és engedélyezte a japán haderő számára a kollektív önvédelem gyakorlását, azaz azt, hogy a hadsereg szövetségesek védelme érdekében beavatkozhasson külföldön is. (A japán közjogi rendszer sajátossága, hogy a kabinet változtathat az alkotmány értelmezésén.)

„Japán hetven éve, a II. világháború vége óta békés úton jár, és ez nem fog változni. Azonban nem védhetjük meg békés életünket csupán azzal, hogy azt ismételgetjük: békés ország vagyunk” - fogalmazott a kormányfő a kelet-ázsiai térség feszültségeire utalva.

Ez hatalmas tabudöntésnek számít a névleg pacifista országban, ahol az alkotmány szó szerint még a hadsereg fenntartását is tiltja. Gyakorlati szempontból azonban nem jelent majd különösebb változást, mivel a kollektív önvédelmet - pont az alkotmányos korlátok miatt - csak abban az esetben engedélyezte a kabinet, ha Japán biztonsága is veszélyben forog, így aztán elég korlátozott azoknak a beavatkozásoknak a köre, amelyek szóba kerülhetnek, ezek bekövetkeztének valószínűsége pedig igen apró.

Japán növekvő védelmi aktivitásával egyértelműen Kína egyre erélyesebb külpolitikájára próbál reagálni. A kormányhoz közel álló kutatóintézetek jelentései mind azt hangsúlyozták: a biztonságpolitikai aktivizálódás valójában önvédelmi lépés, hiszen Kínát csak akkor lehet elrettenteni az agresszívabb magatartástól, ha Japán képes valódi katonai erőt képviselni.

Mindazonáltal a fagyos kínai-japán kapcsolatok is enyhülni látszottak idén: novemberben Abe először tartott hivatalos csúcstalálkozót Hszin Csin-ping kínai elnökkel, ami az első japán-kínai csúcs volt 2011 decembere óta.

Abe idén láthatóan visszafogott a nacionalista retorikából is. A konzervatív kormányfő egy évvel ezelőtt látogatást tett a 2,5 millió japán háborús halottnak, köztük 14 háborús főbűnösnek is emléket állító Jaszukuni-szentélyben, amelyet Szöul és Peking a japán militarizmus jelképének tart; majd idén év elejét felvetette a Japán II. világháborús bűneiért tett kormányzati bocsánatkérés felülvizsgálatát. A nemzetközi botrányokat keltő lépéseket azonban az év második felében békülékeny hangnem követte, és Abe nemcsak Hszivel, hanem - Barack Obama amerikai elnök közbenjárásával - Pak Gun Hje dél-koreai elnökasszonnyal is találkozott.

Elemzők szerint a japán kormányfő sok bel- és külpolitikai botrányt kavaró nacionalizmusa az elmúlt két évben jellemzően akkor tört felszínre, amikor jól mentek a dolgok belföldön, míg a gazdaság gyengélkedésekor rendre visszavonulót fújt a különösen Kínát és Dél-Koreát felbőszítő lépéseitől. Az újabb recesszió tehát úgy tűnik, ismét békésebb légkört hozott a külkapcsolatok terén.

Ugyanakkor elemzők azt is kiemelik: a kooperatívabb légkör és a gazdasági egymásra utaltság ellenére Japán és Kína külpolitikai elképzelései és érdekei sok tekintetben ellentétesek, ezért hosszabb távon soha nem lehetnek jóban. Ezt jelzi az a december végi hír is, miszerint Kína katonai támaszpontot épített a két ország által vitatott hovatartozású kelet-kínai-tengeri szigetcsoport közelében, ami újra felhevítheti az alábbhagyott viszályt.