rss      tw      fb
Keres

London Review of Books: a tanult emberek hajlamosak a tiltakozásra… le kell butítani őket




A The London Review of Books című kétheti folyóirat online kiadásának blogrovatában jelent meg Oscar Webb cikke: Magyarország oktatási „reformjai”. És egy kommentár.


A múlt hónapban a magyar tanárok az utcára mentek. Ezrek vonultak fel, és azt követelték a kormánytól, hogy csökkentse a gyermekszegénységet és emelje a fizetésüket: az egyetemi végzettségű dolgozók átlagbérének 53 százalékát keresik, és ez a második legalacsonyabb érték az OECD-államokban. A tanárok fizetése drasztikusan csökkent 2005 óta, és a kormány alsó- és középfokú oktatásra költött kiadásai 2008 óta 14 százalékkal csökkentek.


A tiltakozó tanárok azt is követelték, hogy a kormány konzultáljon velük, mielőtt bármiféle újabb reformokat hajt végre az oktatási rendszerben. Magyarországon három fő középiskolafajta létezik: a gimnáziumok, az olyan iskolák, amelyek szakmát és érettségit adnak, és a szakközépiskolák, amelyekben csak szakmát lehet tanulni. A kormány azt mondta, azt akarja, hogy több gyerek menjen szakközépiskolába, és kevesebb gimnáziumba. A reformok részleteit majd a következő hónapokban teszik világossá – mondta Medgyes Péter, a Budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) emeritus professzora. „Most ez még csak fenyegetés. A középiskolák nagyon aggódnak” – mondta.


2010-ben mintegy 600 egyházi kézben lévő iskola volt Magyarországon, ma ezeknek a száma ezer felett van, és az iskolás gyerekek 10 százaléka tanul ilyen iskolákban. „Az állami oktatási rendszernek a tudáson kívül identitást is kell adnia” – áll az oktatási miniszter augusztusi sajtóközleményében. A Fidesz idején egész sor ultranacionalista és antiszemita írót rehabilitáltak, és a tanárok tiltakozása ellenére bevették a nemzeti tantervbe, olyanokat, mint a nyilasokat támogató Nyirő József (1889–1953) és Wass Albert (1908–1998).


A kormány igyekszik eltörölni azokat a törvényeket is, amelyek tiltják a roma gyerekek szegregálását az iskolákban. Horváth Aladár, roma jogvédő aktivista azt mondja, jelenleg 300 olyan iskola van Magyarországon, amelyben csak romák tanulnak. Az Esély a gyermekeknek alapítvány december elején levelet írt az EU Bizottságának, és ebben felhívta a figyelmet: a tervezett reformok „legalizálni fogják a roma gyerekek szegregált oktatását”, és legalizálják „a csak romákat oktató iskolákat, amelyek bizonytalan ’szociális felzárkózási lehetőséget’ adnak”. Kegye Adél, aki az alapítványnak dolgozik, elmondta, hogy a szegregáció elerjedtebb az egyházi iskolákban, mivel ott kevésbé érvényesül a kormányzati ellenőrzés. „Az elmúlt néhány évben az a tendencia érvényesült, hogy az egyházak vették át a szegregált iskolákat”. Mint mondta, a kormány úgy probálja mosni a kezeit a szegregációs probléma miatt, hogy átadja az ellenőrzést az egyházaknak.


Korábban az év folyamán a Fidesz államosította a tankönyvipart az országban, felvásárolta vagy kiszorította a piacról a legtöbb magán tankönyvkiadót. A kormány 2013-ban központosította az iskolák igazgatását, és elvette az ellenőrzést a helyi hatóságoktól. Most az oktatási minisztérium alá rendelt Klebelsberg Intézményfenntartó Központ az ország 130 ezer pedagógusának a munkáltatója, és közvetlen hatalma van alkalmazásra vagy elbocsátásra. „Az iskolákat megfosztották minden autonómiától, a pénzügyi autonómiától, attól az autonómiától, hogy hozzányúljanak a tantervhez, illetve hogy maguk válasszák ki a tankönyveket, amelyeket használnak” – mondta nekem Magyar Bálint volt oktatásügyi miniszter.


Az egyetemek is érintettek. Orbán Viktor miniszterelnök egy autógyárban tett látogatásakor novemberben azt mondta, hogy az oktatási rendszer „kiegyensúlyozatlan társadalmat” hoz létre, ahol túl nagy a hangsúly a tudományos tárgyakon a szakmaiakhoz képest. Ő mindent elkövet, hogy ezt megváltoztassa. A felsőoktatásban résztvevő diákok száma 2005-ben 424 ezer volt, és ez a szám mostanra 320 ezerre esett. A felsőoktatásnak nyújtott állami támogatás 2007 óta közel negyedével csökkent, de a szám reálértékben jóval magasabb. „Az egyetemek olyan rossz anyagi helyzetben vannak, hogy nekem például nincs számítógépem – ami volt, az 1995-ben volt új, és használhatatlan. Magamnak kell megvásárolnom a papírt. Nincs fénymásolónk. Nincs semmink” – mondta nekem Medgyes. Az ELTE „gyakorlatilag mindenkit felvesz”, aki tud fizetni – mondja Medgyes. „Szükségünk van a pénzre.”


Korábban az év során a kormány bevezetett egy új, adminisztratív tisztséget az egyetemeken, amelynek elnevezését angolra durván a „kancellár” szóval lehet lefordítani. Ezeket az embereket közvetlenül a miniszterelnök nevezi ki, és ők ellenőrzik a pénzkiadást. Az oktatási minisztérium szerint „az új rendszer nem fogja érinteni az oktatás, a kutatás és az egyetek önkormányzatának autonómiáját”, de Medgyes ezt kétli. „Ez nagyon nagy hatalmat biztosító pozíció. Akinél a pénztárca van, az beleszólhat a tudományos kérdésekbe is” – mondta. Az egyetemi rektorokat most szintén a parlament nevezi ki.


Magyar Bálint, aki a Fidesz-Magyarországot „maffiaállamnak” nevezi, azt mondta nekem, hogy a kormány oktatáspolitikája nem érdemli ki ezt az elnevezést. „Egy város lebombázását nem lehet építészetnek nevezni.”


„Nem akarunk tanult országot. A tanult emberek hajlamosak a tiltakozásra, hangot adnak az egyet nem értésüknek, kritikus kérdéseket tesznek fel. Azon vagyunk, hogy lebutítsuk a lakosságot” – mondta Medgyes.


***


Timothy Rogers kommentárja a cikkhez


Orbán tekintélyelvű – átalakította az alkotmányt és számos közintézményt, így biztosítja, hogy ő és a haverjai sokáig tarthassák ellenőrzésük alatt a magyar politikai életet és az ország jövőjét; soviniszta – kevés tiszteletet tanúsít mindenki iránt, akit nem tekint „igaz magyarnak”; hipokrita – élesen bírálja az EU „kulturális” politikáját és számos rendelkezését, miközben zsebre vág minden egyes fillért, amelyet meg tud kapni az EU-tól; retrográd – a millenniumi Magyarország témáit hozza elő, a régi szép napok dicsőségét, amikor a lakosság 5 százaléka volt a „politikai Magyarország”, a Horthy-rezsimet stb.; az antiszemitizmussal flörtöl – amivel a Jobbikot vádolja, miközben keresi a Jobbik választóinak támogatását; nevetséges – nyilvános kijelentései közül sok intellektuálisan meddő vagy ostoba, de kitartóan játszik a „hazafias érzületek” húrjain; és mindig is páratlan politikai opportunista/karrierista volt. Ha a kommunista kormányzat nem bukott volna meg, most éppen a csúcspozícióiért versengene (alapvető elve ugyanis az, hogy ő Orbán).


Mindezt megállapítva és figyelembe véve alighanem alantas indítékait, ez még nem jelenti azt, hogy az egyetemi szintű és szakmai képzést nyújtó oktatás kiegyensúlyozásának javaslatai nem erősen nyitott kérdést feszegetnek. Bizonyos, hogy a pedagógusok bérének magasabbnak kellene lenni, és hogy bizonyos mértékben engedni kellene érvényesülni a helyi ellenőrzést. De Közép-Európában régi kérdés az, hogy túl sok a magas képzettségű ember, és „nincs hová tenni őket” – ez ma kézenfekvő kérdés az Egyesült Államokban is több tudományterületen, különösen a humán tudományok egyes területein. Joseph Rothschild kutatása a közép- és kelet-európai térségről a két világháború közötti időszakban („East Central Europe Between the Two World Wars”, Univ. of Washington Press, 1974) nagymértékben támaszkodik adatokra, ugyanakkor igen éles elméjű elemzés arról, hogy ezek a tényezők hogyan hatottak az alapvetően konzervatív társadalmak oktatáspolitikájára. Az egyik megállapítása az, hogy túltermelés volt egyetemet végzett (gyakran jogot tanult) emberekből, s a felesleget rendszerint a kormányzati bürokráciák szívták fel. A bürokráciákat általában a hatékonyság érdekében helyes áramvonalasítani, de ha arra használják őket, hogy felszívjanak sok, potenciálisan elégedetlen diplomást, akkor fenntarthatatlanná válnak (túl sok fizetést kell kiadni, és ez nem párosul pozitív gazdasági hatásokkal: az intelligencia, a korábbi klérushoz hasonlóan, mint „társadalmi élősködő”). Ha ezek a kormányok bátorították volna a szakmai és technikai képzést, és talán az emberek felét átirányították volna az „akadémiai pályáról” a dolgok gyakorlati oldalára, a gazdasági (és társadalmi) eredmények talán sokkal jobbak lehettek volna.


A probléma egy része visszanyúlik az „elméleti gondolkodás” emelkedettségéről szóló római és görög eszmék kulturális presztízsére vagy a saját irodalmi művészetük és filozófiájuk kiemelkedő alkotásainak magas szintű ismeretére, miközben minden „sivár, hétköznapi” tanulmányt vagy tevékenységet – amely magában foglalná az alkalmazott matematikát és a technológiát – negatívan ítélünk meg. Más szóval: bizonyos tanulmányi területek (és tapasztalati kutatások) hasznosak voltak ugyan, de intellektuális értelemben nem volt tekintélyük. Egyszerűen ez nem volt „magasabb tudás”. Ez a hozzáállás hosszú távon sokba került, de ez volt az, amivel táplálták az egyetemi diákokat (és egész társadalmakat) az egész középkorban és egészen a közelmúltig. Természetesen az idők során sok ember felismerte, hogy ez cégéres ostobaság, és hogy sok minden abból, amit „hagyományos tudásnak” neveznek, egyáltalán nem az. Ez a distinkció néhol ma is él, és a tudományokból eredő tudást alsóbbrendűnek tartják a humán tárgyakból származó tudáshoz képest.(És akadnak olyanok, akik ezzel éppen ellentétes véleményt képviselnek, ami ugyanannyira féloldalas álláspont.)


Webb irásának egy másik erősen megkérdőjelezhető implikációja, hogy a tanultabb emberek meggondoltabb, toleránsabb és liberálisabb állampolgárok lesznek. Ezzel szemben a legerősebb ellenérv a Harmadik Birodalom társadalomtörténete, ahol sok értelmiségi és a lakosság egész szakmailag képzett szektorai (jog, orvostudomány, oktatás, a tudományos és műszaki szakmák) álltak a rezsim mellé, és alig hallattak akárcsak egyetlen egyet nem értő morgást is inhumánus politikája miatt. Ennyit az állítólagos korrelációról a (mindig elfogult) formális képzés és a vele kapcsolatos kritikai attitűdök között. A mögöttes „piszkos titok” az, hogy az emberek általában, és ezen beleül a magasan képzett emberek is respektálják az erőt, és annak manifesztálódása felé gravitálnak, amikor az sikeresnek tűnik.


Bármilyenek legyen is Magyarország jövendő politikai és gazdasági kilátásai a közeljövőben (pillanatnyilag nagyon borúsnak tűnnek), és bármilyen groteszk politikát fogad is el és hajtat végre Orbán, a vita arról, hogy mennyit kell a kormányoknak fektetniük az egyik féle oktatásba a másikkal szemben, továbbra is teljesen nyitott a racionális érvelés és párbeszéd számára.