Szimbólumok



A teljesen szükségtelen alkotmányozási rohammunka (mert azoknak van igazuk, akik szerint egyszerűen a mostani alkotmányt kellett volna új számozással törvénybeiktatni) különféle nyilvánosságra került elemeiről több hozzáértő vélemény született már. Nem a hivatalos bizottságban, amelyben ugyanis képtelenség részt venni azóta, mióta „a többség zsarnoksága” (Tocqueville) világossá tette, hogy számára az alkotmány csak egy papírrongy, amelyet kedve szerint módosítgat össze-vissza. Persze azt a mestermunkát, amelyet most ők összeeszkábálnak, csak két egymást követő országgyűlés kétharmados többsége, legföljebb egy ciklus közbeni négyötödös többség módosíthatja majd – úgyhogy nagyobb legitimációra lesz szükség a módosításához, mint az elfogadásához. De hát ezt az eljárásmódot már ismerjük. Az alábbiakban én csak bizonyos szimbolikus elemekhez fűzök megjegyzéseket, nem azért, mintha azt gondolnám, hogy az alkotmányozó kóklerek netán majd figyelembe veszik, csak saját okulásunkra.

Itt van először is a címer, rajta a királyi koronával. (Ugyanis bárki bármit mond, egy korona eredeti funkciója az, hogy valakit királlyá koronázzanak vele.) Amikor annak idején, a címertörvény megalkotásának vitájában, egy jeles konzervatív történész arra a heraldikai tényre utalt, hogy a címerpajzsra csak monarchiákban szokás fölhelyezni a koronát, tudálékosan ellene vetették, hogy két köztársaság is van Európában, amelynek címerpajzsán ott van a korona: Andorra és San Marino. Vagyis két feudális maradvány, amelyek közül az elsőt hivatalosan is fejedelemségnek hívják… Most pajzstartóként ha nem is a két angyalt (ez az ún. középcímernél, lényegében a magyar birodalmi címernél volt szokásos), hanem úgymond a „hagyományos” tölgyfalombokat kívánják odahelyezni. Ha tényleg ismernék a hagyományt, akkor tudnák, hogy az ún. kiscímer esetében jobbról cserfaág, balról olajág volt használatban (a jobb-, illetve baloldalt a címer felől értve). A dolognak túl sok értelme nincsen, hacsak nem az az öncél, hogy a címer minél díszesebb legyen.

Még inkább ez a törekvés érzékelhető a zászló, illetve lobogó esetében. (Zászlón általában a rúdra rögzített lobogót értjük.) A zászlóknak/lobogóknak többféle típusuk van: állami, polgári, nemzeti, továbbá kereskedelmi, hadi, államfői – mindezekkel egy újabb keletű külön tudomány foglalkozik, a vexillológia. Magyarországon az utóbbi időben elvileg nemhivatalos szabálynak számított, hogy az állami (az államot képviselő intézmények és személyek által használt) zászlón szerepeljen a címer, a polgári/nemzeti zászlón ne – ezt az elég értelmes szabályt azonban többnyire nem tartották be. A szabály esetleges törvénybeiktatásának annyi haszna lehetne, hogy eztán talán betartanák.

De vajon szükség van-e ilyen szabályra egyáltalán? Aki járt már Svájc különböző kantonjaiban, az tudja, hogy ebben az országban, amely joggal oly büszke a tradícióira, nagy kultusza van a címereknek és zászlóknak. Magának Svájcnak azonban csak egyfajta zászlója van. Az egyik magyar kormánypárti képviselő is, aki még nem felejtett el normálisan gondolkodni, utalt rá: minél egyszerűbb elemeket használ egy zászló, annál nemesebb a jellege. A piros-fehér-zöld trikolór így magában ilyen, fölösleges tehát túldíszíteni. A címer és a zászló túldíszítési hajlama mögött nem áll más, mint a ködevő múltbafordulás parvenü nosztalgiája.


Lendvai L. Ferenc                  


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!