Huffington Post: Orbán Magyarországára nem volna szabad politikai kinevezetteket küldeni




A The Huffington Post című Pulitzer-díjas amerikai portál blogrovatában jelent meg Robbie Gramer jegyzete: Új veszély az Egyesült Államok európai érdekeire: a politikai kinevezettek.


Magyarországon nyugtalanítóan hanyatlik a demokrácia. Orbán Viktor, az ország miniszterelnöke irányításával széles körű megtorlást indítottak a más véleményen lévők ellen, eltiporták a független újságírást és a Nyugat és Oroszország kapcsolatainak a hidegháború utáni legfeszültebb szakaszában Vlagyimir Putyin orosz elnökhöz dörgölőztek. Ezeket a tendenciákat különösen aggasztóvá teszi, hogy Magyarország a NATO és az EU tagja.


Az Egyesült Államoknak komolyan kellene vennie a növekvő veszélyt, amit az jelent, hogy Magyarország elutasítja a demokráciát. Mivel a budapesti nagykövet tisztsége jelenleg nincs betöltve, Washingtonnak tökéletes alkalma nyílt arra, hogy a régió képzett és hozzáértő szakértőjét nevezze ki nagykövetnek, hogy képviselje az amerikai érdekeket az országban. Ehelyett az Obama-kormányzat Colleen Bellt választotta, a Gazdagok és szépek című CBS szappanopera producerét, akinek annyi tapasztalata van a közép-európai régióról, mint… hát egy szappanopera producerének.


Kedden a szenátus jóváhagyta, hogy Bell legyen az Egyesült Államok következő budapesti nagykövete. Bell a legutóbbi a lesújtóan hiányos tapasztalattal rendelkező politikai kinevezettek növekvő és aggasztó táborában, akiket legfontosabb európai szövetségeseink némelyikéhez küldenek, hogy ott képviseljék az amerikai érdekeket. George Tsunis, aki egy szállodalánc vezérigazgatója és Obama jelöltje a norvégiai nagyköveti tisztségre, megalázó meghallgatását elmondta, hogy nem tudta, hogy Norvégia alkotmányos monarchia, és sohasem járt Norvégiában.


Bell a meghallgatásán ügyetlenül kezelte azt az alapkérdést, hogy miben állnak az amerikai stratégiai érdekek Magyarországon. Josh Earnest, a Fehér Ház sajtótitkára egy sajtótájékoztatón küszködött, hogy megvédelmezze a jelölést, amikor azt mondta: „Bell nyilvánvalóan olyasvalaki, aki sikeres a… tudják, az üzleti életben”, és közben kitartóan tagadta, hogy Bell megbízásához bármi köze lenne a dollármillióknak, amelyeket Obama újraválasztási kampányához gyűjtött.


Magyarország a tekintélyelvűség határán tántorgó ország. Orbán 2010-ben került hatalomra, és idén újraválasztották, részben a részrehajló állami média tájékoztatásának, részben pedig annak köszönhetően, hogy pártja javára csalárd módon kampányfinanszírozási reformokat vezetett be, mint az Európai Biztonsági és Együttműködési szervezet választási megfigyelői a jelentésükben rögzítették. Amikor a Magyarország jövőjéről szóló vízióit vázolja fel, olyan kifejezéseket használ, mint „illiberális demokrácia”. Leépíti a független sajtót, hagyja, hogy a kisebbségek elleni támadások büntetlenek maradjanak, aláássa a független bírósági rendszert, meggyengíti az ellenzéki pártokat és egypártrendszer felé vezeti az országát. Ennél még aggasztóbb az, hogy Orbán sikere a NATO, illetve az EU tétlenségével karöltve fel fogja bátorítani a szélsőséges pártokat Romániában, Szlovákiában és a Cseh Köztársaságban, hogy versenyre keljenek Magyarországgal.


Mind a demokrata, mind a republikánus kormányzatok hibáznak, amikor kampánydonorokat neveznek ki nagykövetekké. A gyakorlat sajnálatos, de elviselhető, amikor a nagyvonalú kampány-adományozók Luxemburgban vagy a Bahama-szigeteken kapnak posztokat, ahol nem árthatnak sokat a nemzeti stratégiai érdekeknek. Magyarország más: az Egyesült Államoknak nagyon nagy szüksége van a régióhoz értő, köztiszteletben álló diplomatára ahhoz, hogy világossá tegye, mibe kerül az Orbán-kormány veszélyes politikája, és segítsen megváltoztatni Magyarország nem demokratikus pályáját.


Magyarország sok szempontból mintagyerekként szolgált azoknak a demokratikus ideáloknak a szempontjából, amelyeket az euroatlanti közösség képvisel. Ez volt az egyik első ország, amely a kommunista kormányzatból átváltott az Európán végigsöprő és a Szovjetuniót felbomlasztó 1989-es forradalmakba. A kilencvenes évek elejének kemény szabadpiaci reformjai a következő évtizedekben jelentős gazdasági előnyöket hoztak. Az ország 1999-ben csatlakozott a NATO-hoz, 2004-ben az Európai Unióhoz a Nyugat átfogó törekvésének részeként, hogy új életre keltse Közép-Európát és új tagjait lehorgonyozza a szabad és békés Európáról mint egészről szóló vízió mellett.


Valaha Magyarország testesítette meg a Nyugat ígéretét. Most az Egyesült Államoknak és európai szövetségeseinek azt kell biztosítani, hogy Magyarország ne jelentse a Nyugat kudarcát. Az EU és a NATO azzal küzd, milyen választ adjon Orbánra, és ez még inkább szükségessé teszi az erős amerikai hangot Magyarországon. Az Obama-kormányzat fokozza az Orbán kormányára gyakorolt nyomást, közvetlenebbé és nyilvánosabbá teszi a bírálatát, sőt, Orbán kormányának bizonyos tisztségviselőit beutazási tilalommal sújtja. De mit érnek az akciók, ha senki sem tudja komolyan venni az Egyesült Államok vezető képviselőjét az országban?


Az Egyesült Államok egy mindkét pártja kialakította azt a hagyományt, hogy elsősorban a legfőbb adományozóknak adják el a nagyköveti tisztségeket. Bell megerősítése joggal váltott ki bírálatokat, és vissza kellene vonni. A nagy adományozók jutalmazása politikailag célszerű lehet az elnök számára, de nem szabad megengedni, hogy felülírja Európában az amerikai stratégiai érdekeket.





Robbie Gramer az Atlanti Tanács Brent Scowcroft Nemzetközi Biztonsági Központjának helyettes igazgatója. Magánszemélyként ír.