rss      tw      fb
Keres

Standard: Orbán drogtesztet akar




A Der Standard című bécsi lap Magyarország: A Fidesz drogellenes javaslattal oszt meg címmel közölte Gregor Mayer cikkét. Orbán miniszterelnök drogteszteket akar bevezetni a kiskorúak, a politikusok és az újságírók számára – a bírálók ezt PR-akciónak tartják.


Kocsis Máté jobboldali populista politikus jelentéktelen posztjával kezdődött. „A drogok életveszélyesek, miattuk féltjük a gyerekeinket és a jövőnket is” – írta a budapesti VIII. kerület polgármestere, és egyben a kormányzó Fidesz kommunikációs igazgatója múlt pénteken a Facebook-oldalán. „Úgy gondolom, lenne értelme rendszeres drogteszteket bevezetni. (…) Így az éves drogteszt kötelező lenne a 12-18 évesek, a választott politikusok és az újságírók számára”.



Vizeletminták aktivistáktól


A javaslat bombaként csapódott be. Ellenzékiek, alkotmányjogászok, drogszakértők és emberi jogik aktivisták fújtak riadót. A kiskorúak kötelező drogtesztje sérti a szülői jogokat. Traumatizálná a gyerekeket és fiatalokat – mondták. Orvosok az ilyen mindent lefedő tesztek hatalmas költségeire hívták fel a figyelmet, és arra, hogy ezek további forrásokat vonnának el az egyébként is súlyos helyzetben lévő egészségügytől. Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök Demokratikus Koalíció (DK) baloldali liberális pártjának aktivistái hétfőn vizeletmintákat adtak le Kocsis Máté polgármesteri hivatalában. „Az állam már megint bele akar szaglászni az életünkbe” – vélekedett Szarvas Koppány Bendegúz, a DK ifjúsági tisztségviselője.



KO-érv


Ugyanakkor a Fidesz parlamenti frakciója beállt Kocsis elképzelése mögé, aki a pályafutását a szélsőjobboldali MIÉP pártban, a mai Jobbik elődjénél kezdte. Rogán Antal frakcióvezető egy KO-érvvel állította be a sorba a frakciót: „Aki ezt ellenzi, az a drogozást támogatja”. Végül a frakció támogatta a javaslatot, bár „fenntartásokkal”. A legújabb állás szerint a drogtesztek a fiatalkorúak számára mégsem lesznek kötelezőek, hanem a szülők beleegyezésétől függ majd – írta az index.hu portál kedden. A tervek szerint februárig mindenesetre elkészül a törvényjavaslat.


Közben azonban számos jel utal arra, hogy a drogtesztes ötlete egyenesen Habony Árpád, a nagy kommunikációs varázsló irodájából származik. Habony Orbán Viktor miniszterelnök és Fidesz-elnök közvetlen tanácsadójaként a kommunikációs stratégiai vonaláért felelős, így Kocsinak is főnöke.


Az idei év választási diadalai után a korrupciós botrányok a Fidesznek a felmérések szerint 12 százalékig terjedő veszteségeket hoztak. Az öntudatos polgári tiltakozások új hulláma Orbán mindenhatóságának nimbuszát karistolja. A hvg.hu keddi közlése szerint állítólag azt követelte a fejedelmien fizetett kommunikációs stratégáitól meglehetősen dühösen, hogy „végre tegyenek valamit”.



Mobilizáló erő


Állítólag így jutott eszükbe, hogy előhúzzák a drogoktól való félelmet, és tömegeket mobilizáló erejében bízzanak. „Magyarországon az embereknek erről csak csekély ismeretei vannak, félnek a drogfogyasztóktól, akikről általában azt hiszik, hogy a szert a vénájukba fecskendezik, fizikailag kikészültek, és a szerért lopnak és rabolnak” – idézte a hvg.hu a Fidesz kommunikációs stábjának egyik meg nem nevezett munkatársát.