Orbán szerint le kellett volna kényszeríteni a gépet

Kivételesen megfordítom a sorrendet, és a későbbi információkkal kezdem. Azért teszem, mert ezek tartalmazzák azokat a kitalálható evidenciákat, amelyekre ép eszű ember már az eredeti hír hallatán is gondolt, rögtön egy „na de!” formájú, spontán felkiáltás után.

A későbbi információkat pedig Gyarmati István biztonságpolitikai szakértő mondta el, Bolgár György Megbeszéljük című műsorában. A beszélgetés ahhoz a hírhez kapcsolódott, amelyben a Ferihegyi légikikötő fölött látott, külföldi gépek szerepeltek. Ezzel kapcsolatban Gyarmati a következőket mondta:

„Rengeteg ilyen repülő van, általában nem Izraelből természetesen, hisz az messze van, hanem máshonnan. Ezeknek a repülőgépeknek valamerre repülniük kell. Amennyire én tudom, ez egy kiképző repülés volt, pilótákat képeztek ki. Ha ránéz Izraelre, nyilvánvaló, hogy onnan alapvetően nyugat és észak felé tudnak repülni, hiszen a többi út nem igazán nyitott az izraeli repülőgépek számára.(…) Ha ezek kémrepülőgépek lettek volna, és bekapcsolják azokat a berendezéseket, amelyekről nem tudjuk, hogy volt-e a fedélzetükön, azt még a Tubesen már nem épülő radar nélkül is észrevették volna a magyar elektronikus figyelők. De nem tudok róla, hogy ilyet észleltek volna, és nem is katonai gépként, hanem polgári repülésként voltak bejelentve, polgári útvonalakon repültek. A katonai repülőgépek általában nem ugyanazokon a légi folyosókon közlekednek, mint a polgári repülőgépek. Tehát úgy tűnik, hogy ez egy teljesen normális polgári célú gyakorló repülés volt, amit katonai lajstromozású, regisztrációjú gépekkel végeztek”.

Hát igen: ez az, amit a laikus állampolgár – mint például én is – ekként fogalmazott meg az ezt megelőző, reggeli időpontban, a szóban forgó hír hallatán, mintegy a rádiójával folytatott pörölés formájában: „Na de rengeteg külföldi gép repül be, egymással szövetséges államokba, hiszen valahol gyakorolniuk kell a pilótáknak. A mai sebességek mellett képtelenség határon belül maradni – beindítja a motort, és máris ötszáz kilométerrel arrább került. Egy olyan kicsi ország repülőinek, mint amilyen Izrael, szinte be se kell indítaniuk. És miért kell épp az izraeli gépet kiemelni ebből a sorból?”

Tovább hátrálva most már az időben, elmondom magát a hírt is: a Magyar Nemzet szerint „Izraeli kémgépek” szálltak el Ferihegy felett. Pontosabban: „hazánk felett”.

Aznap tehát igen elégedett lehettem, hiszen kiderült, hogy laikus létemre egész jól eltalálom a lényeget, és az általam nagyra tartott szaktekintély lényegében ugyanazt mondja, mint én. Nyugodtan kijelenthetjük, hogy ez az, ami az önteltségen túl igazi biztonságérzetet is ad. Hiszen akkor itt a dolgok a maguk logikus rendje szerint mennek, amibe az is belefér, hogy aki antiszemita, az minden alkalmat megragad ahhoz, hogy zsidózzon egyet – végtére ez is a dolgok megszokott rendje. Igaz, délelőtt még némileg rongálta a biztonságérzetemet, hogy a hírt szabályos hisztéria követte: A Fidesz felszólította a kormányt, hogy tisztázza a felelősséget, a kormány azonnali vizsgálatot rendelt el, az alattam lévő laboratóriumban pedig egy ütvefúróval úgy áttörték a falat, hogy az érzékenyebbik készülékem beállítása átugrott a Mária rádióra. De azután ott meghallgattam három, erősen melizmatikus Lassus motettát, amitől már akkor megnyugodtam. Így délután minden különösebb izgalom nélkül hallgattam Gyarmatit, aki egyébként a felelősség kérdését is tisztázta az említett interjúban:

„Mindenki, aki át akar repülni, a Külügyminisztériumon keresztül diplomáciai jegyzékben kér engedélyt, és a megfelelő civil hatóság megadja. Egyébként a magyar repülésirányítás most már teljesen civil irányítás alatt áll”. Miáltal egyértelmű választ kaptunk arra is, hogy kiknek kellett tudniuk az eseményről, és hogy a minisztériumnak a legkisebb a szerepe ebben.

„– De akkor mi elől kell menekülni? – tette föl ekkor Bolgár a logikus kérdést. – Ennek a hatóságnak az embere azt mondta, hogy hadd ne mondja meg, a Külügyminisztérium ehhez a hatósághoz küld, a HM a Külügyminisztériumhoz. Miért nem lehet két egyszerű mondatot mondani, hogy uraim, hölgyeim nincs ebben semmi rendkívüli, ilyenfajta repülések rendszeresen vannak? Nyilván azért látták meg ezeket a gépeket Ferihegynél, mert azt is gyakorolták, hogyan szálljanak le, de aztán nem szálltak le, hanem mielőtt leszálltak volna, felrepültek. Ez is a gyakorlat része.

– Igen, én úgy gondolom, hogy ez történt – válaszolta erre Gyarmati. – Ha ők tudnak valami mást, és azért nem mondják ezt, akkor az egy másik kérdés. Én nem tudok semmi mást, de ugye nincsen meglepve, hogy a magyar közigazgatás tologatja ezeket a dolgokat ide-oda.”

Mindent egybevetve okkal érezhettem úgy, hogy ily módon minden tisztázódott, nem volt itt semmiféle botrány, és általában véve biztonságérzetünk lehet.

Mivel másnap reggel senki se fúrt ütve a házban, a rádióm kitartóan a Klubrádió sávjánál maradt, ahol is ezt hallottam a lapszemlében: A Magyar Nemzet szerint botrányt kavart az izraeli kémrepülő ügye”. Szerencsére a műsorvezető, Mélykuti Ilona egyetlen, jól irányzott mondattal helyére tette a dolgot: „- hivatkozott önmagára a Magyar Nemzet”. Ez végképp megerősített abban a hitemben, hogy aki igazából a botrányt kavarta ezzel a légből kapott történettel, az a Magyar Nemzet volt, és nem egy kémrepülő.

El is mentem gyorsan egy bulvárlapot venni, ahogyan az az ilyen, laza és különösebben mély feszültségektől mentes állapotokhoz illik. Na akkor ért az igazi hidegzuhany. „Rendkívüli intézkedésekre lesz szükség” – üvöltött rám a cím, egy Orbán-interjú lényegét kiemelve, a Blikkből. A miniszterelnök-jelölt természetesen az izraeli repülő ügyét is érintette: „Azt hittem, hogy ők az elsők (t.i. a Honvédelmi Minisztérium, L.J.), akik tudnak róla, és abban a pillanatban intézkednek” – mondta. „Vagy lekényszerítik, vagy kiszorítják őket, vagy bármi mást. Megvan annak a rendje”.

Lekényszerítik vagy kiszorítják?! És mi az a „bármi mást”?! Ahol komoly ember ilyet mond, ott nyilván nincsenek alternatívák, nincs szükség mérlegelésre – minek volt akkor ez az egész cirkusz, hogy „kém-e vagy polgári”, meg „mondjon le a miniszter”, amikor kiderül, hogy a gépet automatikusan le kellett volna kényszeríteni egy kőkemény akcióval, és annyi?! Minden megfontolás nélkül? Hiszen akkor mi hadban állunk Izraellel, és az a dolgok rendje, hogy reflexből akciózunk!

Ráadásul az is erősen csökkenti a biztonságérzetemet, hogy most aztán végképp nem tudhatom: mi van, ha ebben a nagy pluralizmusban nemcsak az antiszemiták lapjának riportere kezd el kijárni a repülőtérre, hanem mondjuk a belgaellenes vagy négerellenes lapok is kedvet kapnak a berepülések leleplezéseihez? És már csak a médiaegyensúly kedvéért is ki fog derülni: gyakorlatilag mindenki az ellenségünk, és a levegőből akarja kifürkészni a titkainkat? Így nem lehet élni, ez olyan fokú bizonytalanság, hogy lassan én is egyet értek Orbánnal: ideje a rendkívüli intézkedéseknek.

Valaki például nagyon gyorsan vegye ki a kezéből a joysticket, és tegyen bele egy igazi kormányrudat.


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!