rss      tw      fb
Keres

A Le Monde Navracsics-portréja: Orbán kegyvesztettje




A Le Monde című francia liberális napilapban jelent meg a lap brüsszeli kiküldött tudósítója, Laurent Carpentier írása: Navracsics Tibor, az európai kulturális nem-biztos. (Az írás szerint Navracsics a folyamatosan tagadott pletyka miatt vesztette el Orbán bizalmát, hogy ugyanis Merkel állítólag megkérdezte tőle, vállalná-e, hogy átveszi Orbán helyét a miniszterelnöki székben.)


Rózsás járomcsontja elüt szögletes arcától, félénk okoskisgyerek-arckifejezése magas termetétől. Mintha skatulyából húzták volna elő, s a beszélgetés előtt pontos mozdulatokkal gombolja be a zakóját: Navracsics Tibor egy szereposztásra váró hősszerelmes-jelöltre emlékeztet. Pedig a 48 éves kulturális, oktatási, ifjúságpolitikai és sportügyi uniós biztos jelentős filmográfiával rendelkezik: 2003-ban a populista Fidesz-vezér, Orbán Viktor kabinetfőnöke; 2006-ban országgyűlési képviselő; 2010-ben igazságüggyel és az államigazgatással megbízott miniszterelnök-helyettes.


Ha valaki egy olyan rezsim második embere, amely a megalkuvást tette meg politikája hajtóerejének, a jelölése heves tiltakozást vált ki Brüsszelben, október 22-én. A kultúra nagy neveinek petíciója, Michael Hanekétől Olivier Pyig, előbb elvetette a jelölését, amely az európai állampolgársági ügyeket is magába foglalta volna, s ez olyan érzékeny terület, hogy végül lecserélték a sportra. Hiába magyarázták, hogy a mozgástere szűk („Ellenőrizni fogjuk”, ígérte Helga Trüpel, az Európai Parlament kulturális bizottságának alelnöke), hiába gúnyolódtak azon, hogy a jelölésének megvan az az előnye, hogy így legalább tudjuk, létezik ilyen poszt (már rég elfelejtettük valamennyi elődjének a nevét), azt hogyan magyarázhatták volna meg, hogy egy olyan ország képviselőjét nevezik ki erre a posztra, ahol a kulturális közeg – az irodalmi Nobel-díjas Kertész Imrétől a filmrendező Tarr Béláig, mind a ketten kivándoroltak az országból – vészkiáltásokat bocsát ki? De mindenekelőtt mit tudunk erről a Navracsics Tiborról, akit ördögnek kiáltottak ki, s aki kávéval kínálja az embert, miközben fél fenékkel ül a széken és az arcán még mindig ott a pír?



„A szerződés a bibliám”


A hang diplomatikus, megfontolt, alázatos. Keresi a szavakat, és megtalálja őket: „Kulturális téren nagyon nagy konfliktusok vannak Magyarországon, a többségük a pénzről szól és az elosztási módjáról. A többi arról a helyről, amelyet a kultúrának tulajdonítunk egy társadalomban. Ebből a szempontból kétségkívül van akarat Magyarországon arra, hogy a hangsúlyt inkább a kulturális örökségre, mint a művészeti avantgárd fejlődésére kell helyezni. De meg kell érteniük, hogy ez miből fakad: a kommunizmus idején a közép-európai országoknak nem volt módjuk megemészteni a múltjukat, azt, ami benne rossz volt – a zsidók deportálása, amelyben maga a magyar rendszer is bűnös volt –, és ami nagyszerű. Ma a mi hivatásunk, hogy ezzel szembenézzünk.”


És akkor mi a helyzet a budapesti Operaház 2010-ben elbocsátott művészeti vezetőjével, akinek az volt a bűne, hogy egy olaszra bízta egy magyar opera megrendezését? Mi a helyzet azzal, hogy ugyanabban az évben két újfasisztának tekintett személyt neveztek ki a budapesti Új Színház élére, Dörner Györgyöt és Csurka Istvánt? Mi a helyzet azzal, hogy a modern művészetnek szentelt budapesti Műcsarnokba egy olyan 67 éves építészt neveztek ki, aki vissza akar térni „a hagyományos technikákhoz”? „Én személy szerint nem voltam részese ezeknek a konfliktusoknak, és nem is volt ez dolgom. Szeptember közepéig magyar politikus voltam, ekkor lemondtam a hivatalaimról. November elseje óta a Juncker-bizottság tagja vagyok, a bibliám a szerződés.”


Egy olyan ügyvéd visszafogott stílusa, aki jogi tanulmányai végeztével lehetett volna, ha nem az apai utat választja, a tanítást, álmai beteljesüléseként a politikát. „Gyerekkoromban vagy író, vagy politikus akartam lenni, noha akkoriban a politika még nem is létezett.” Hagyományos nevelés egy jómódú városban, Veszprémben, a Balaton északi partján. Nem az a kamasztípus, amely rockzenét hallgat, szembeszáll a hatalommal vagy marihuánát szív. Összességében a tökéletes konzervatív, aki Orbán Viktornak szalonképes kirakatként szolgál.



Az engedelmes katona magatartása mögött


Ám egy november 14-ei Twitter-üzenetből, amelyet Navarcsics Tibor posztolt, kiderül, hogy a dolgok sohasem olyan egyszerűek, mint amilyennek látszanak: „A labdarúgás világának integritását évek óta kikezdik a korrupcióról szóló állítások. Helyre kell állítani a bizalmat!”


Magyarországon nem mulasztották el, hogy ebben a kijelentésben Orbán Viktor elleni támadást lássanak, aki futballdrukker, és közel áll a nemzetközi szövetséghez. Mert a valóságban Navracsics Tibort nem missi dominiciként [királyi küldöttként] küldték Brüsszelbe, hanem azért, hogy eltávolítsák.


A Fidesz-rendszerbe illeszkedve, kötelességtudó katona magatartása mögött Navracsics Tibor az anti-Orbánt képviseli. A párt – amely alakulása idején, 1988-ban, a vasfüggöny leomlásának előestéjén „liberális, radikális, alternatív” pártként határozta meg magát, majd átfordult reakciós populistába – a jogi egyetem kollégiumában alakult meg. Fiatal emberek egy kis összeforrott csoportja, akik osztoztak a foci és a hatalom iránti szenvedélyben. Navracsics viszont egy vidéki polgári családból származik, sportolásként úszik, kiállításokra jár és könyveket olvas – „Modianót nem, mert nem fordították le magyarra”, mondja mosolyogva.*


Magántársaságban igen szórakoztató is tud lenni – mint Hollande –, metsző, sőt olykor az önpusztításig cinikus”, figyelmeztet Ablonczy Bálint, a Heti Válasz című konzervatív hetilap politikai rovatának vezetője. „De nyilvánosan ez a tartózkodó ember mindenekelőtt törvénytisztelő.” Noha a politikában nem számít ragadozónak**, Navracsics Tibor eszerint azok közé tartozik, akik irodája zárt ajtaja mögött szembe mernek szállni Orbánnal. „De a rendszer ez volt: ha vitatsz egy döntést, akkor neked kell majd megvédened a parlamentben. És ő beleesett a verembe. Orbán Viktor addig hallgatta a kritikáit, míg végül illojálisnak ítélte, a közvélemény meg úgy találta, hogy rosszul védi a meggyőződéseit… mármint ha voltak neki.



„Magyarország megváltozott”


Ami még ennél is rosszabb: egy sohasem igazolt és az érintett által mindig cáfolt pletyka szerint Angela Merkel 2012-ben megkereste, hogy vállalná-e Orbán Viktor felváltását az ország vezetésében. Ez nem olyasmi, még ha nem is igaz, amit bárki megbocsátana a második számú emberének. Aki azonban mindig kíméletesen játszik.** Ne számítson rá senki a vitában: „A düh magánérzelem, nem a nyilvánosság elé való”, mondja mintegy mellékesen homályos kijelentései közben, amelyeket ki-ki tetszése szerint érthet a rendszer védelmezéseként vagy támadásaként: „Orbán Viktor megváltozott. Én is megváltoztam. Magyarország is megváltozott. Volt ideje a reménykedésnek, és volt ideje a kiábrándulásnak. A lakosság egyharmada ma azt gondolja, hogy rosszabbul él, mint a demokratikus átmenet előtt. Olyan alkotmányos rendszerünk van, amelyben a miniszterelnök akkora hatalma van, mint Önöknél a köztársasági elnöknek, és kétharmados többségünk van a parlamentben. Mindez a diktatúrát idézheti… de ez egy demokrácia. Ezt a legutóbbi tüntetések is bizonyítják. A szocialisták egyébként most vettek el tőlünk egy mandátumot az időközi választáson.”


Az új európai „Monsieur Culture” egy olyan ország első osztályú kereskedelmi utazójára emlékeztet, amelyben folyton azt mondogatják, hogy nem értik meg őket, mert a nyelvük – a finn rokona – elszigetel. „Kulturális kivétel?” Király Adrienn, a helyettes kabinetfőnöke kell hogy elmagyarázza neki a fogalmat a beszélgetés során. Az igazság az, hogy sohasem volt jelölt a kulturális területre. Őt, akinek az apja a horvát kisebbségből származik, imádják Zágrábban, a Balkán minden nyelvét beszéli, és mindig ragaszkodott Közép-Európai ügyéhez, amelynek képviselője kíván lenni az unióban. De az oktatás, a sport vagy a kultúra kevésbé látszik stratégiai területnek Brüsszelben. De az ember azt veszi el, amit kap. És máris arra van ítélve, hogy úgy csaljon, hogy nincsenek lapjai a játékban.


Az ember jól akar teljesíteni. Megszokta a másodszerepet, azt, hogy fél fenékkel ül a széken. Nehéz tapasztalat – in fine kétségkívül kevésbé kellemetlen ez Brüsszelben, mint Budapesten –, de elégedett vele: hiszen nem a magyar sorsot lelheti-e fel benne? „Navracsics Tibor nem Frank Underwood”, mondja nevetve Rényi Dániel, az ellenzéki hetilap, a Magyar Narancs újságírója a Kártyavár című sorozat gátlástalan hősére utalva. „Szereti a hatalmat, és kész letérdelni, ha úgy látja, hogy az használ, de nem egy nagy vezető. Megpróbált maga körül kialakítani egy támogatói kört rokon lelkekből, de sohasem sikerült neki. Amikor Orbán erre rájött, a sorsa gyorsan elintéződött.” Kedves fiú, rossz taktikus volna Navracsics Tibor? Nevetve vonja meg a vállát: „Ne felejtse el, hogy a lL Monde-ban engem Darth Vadernek neveztek el.





* A szerk. megj.: Az idei Nobel-díjas francia író, Patrick Modiano könyvei magyarul (Ádám Péter szíves közlése):


– Sötét boltok utcája, 1979, Magvető
– Augusztusi vasárnapok, Elek és Társa, 1996 (Tarandus 2014)
– Dora Bruder, Vincze, 2013
– A kis Bizsu, Tarandus, 2014
– Éjfű, Tarandus, 2014


** A Parlamenti Naplóban elolvashatók Navracsics Tibor 2006 és 2010 közt fideszes frakcióvezetőként elhangzott felszólalásai. Ennek alapján a legkevésbé mondható rá, hogy tartózkodó és törvénytisztelő volna, ezzel szemben nyugodtan minősíthető „politikai ragadozónak”, és a legkevésbé kíméletesnek.