EurActive: „Orbán sokkal inkább oroszbarát, mint az 1980-as évek magyar kommunistái”
- Részletek
- Szemle
- 2014. november 26. szerda, 06:01
- (hj)
Az EurActive című portál Jean-Michel de Waele: Orbán sokkal inkább oroszbarát, mint az 1980-as magyar kommunisták címmel közölte Georgi Gotev interjúját, amelyet Jean-Michel de Waele professzorral készített. Orbán Viktor Vlagyimir Putyinban az állami tekintélyelvűség modelljét, rendőrállamát és a média kézben tartását kedveli – mondta az EurActivnak Jean-Michel de Waele egy exkluzív interjúban. (Jean-Michel de Waele a politológia professzora, és a Brüsszeli Szabad Egyetem társadalomtudományi és politológiai karának jelenlegi dékánja. Georgi Gotevvel, az EurActiv vezető szerkesztőjével beszélgetett.)
EurActive: – Nincs forradalmi hangulat Közép-Európában, 25 évvel a Berlini Fal leomlása után?
Jean-Michel de Waele: – Van valami közös a Berlini Fal leomlása és a jelenlegi, 25 évvel későbbi közép-európai fejlődés között, ez pedig a meglepetés eleme. 1989-ben senki sem számított a Berlini Fal leomlására (és) a dominó-hatásra, amely ennek nyomán kialakult. Az is meglepetés, ami most történik több közép-európai országban. Viktor Ponta román miniszterelnök veresége (aki elvesztette az elnökválasztást Klaus Iohannis német etnikumú jelölttel szemben), az Orbán Viktor ellen irányuló hullám (magyarok ezrei vádolják a miniszterelnököt azzal, hogy korrupt köztisztviselőket alkalmaz, és a Kremlhez dörgölőzik), a civil mozgósítás a Cseh Köztársaságban (a csehek Milos Zeman ellen tüntettek, akit azzal vádolnak, hogy túl közel kerül a Kremlhez) – ez mind csupa meglepetés. Nyugat-Európában a hatalmon lévők szintén népszerűtlenek, de Közép-Európában a jóléti államok sokkal gyengébbek, a korrupció erősebb és a hatalom törékenyebb. Láttunk Bulgáriában utcai tiltakozásokat, amelyek megdöntöttek egy kormányt (a Bojko Boriszov vezette előző kormány 2013-ban mondott le az áram ára miatti tiltakozások nyomán). Ez olyasmi, ami soha nem történne meg Nyugat-Európában. Mindazonáltal a romániai helyzet specifikus. Magyarországon, úgy tűnik, Orbánnak nincs alternatívája. Nagyjából ugyanez vonatkozik a Cseh Köztársaságra és Bulgáriára. Romániában Iohannis megjelent alternatívaként, azt követően, hogy az emberek megmozdultak, noha az oligarchák, a nagyon nagyhatalmú média és az ortodox egyház Pontát támogatta. Az elszigetelődési politika és a nacionalizmus fellángolása idején igencsak szokatlan, hogy egy lutheránus, egy nagyon kicsi kisebbség képviselője nyerjen.
– Mi a helyzet az orosz tényezővel ezekben a fejleményekben, 1989-ben és most?
– A Cseh Köztársaság és Magyarország esetében a népi nekilódulás a kormány Moszkva-politikájának elutasítását jelzi. A nyugati közönségnek nehéz ezt megérteni, de Közép-Európában bizonyos politikai erők egyensúlyozó mutatványt adnak elő, mintha még lehetséges lenne választani az EU és Oroszország között, ami abszurd.
– Ez a „választás” áll fenn Ukrajna esetében.
– Valóban, de Ukrajna más földrajzi és geopolitikai helyzetben van. Orbán azonban sokkal inkább oroszbarát, mint az 1980-as évek magyar kommunistái. És ez nagyon furcsa. Bulgáriában hagyománya van az Oroszországgal való barátságnak, létezik egy erős szlavofil mozgalom. Még a Cseh Köztársaságban is találunk valami hasonlót, de Magyarországon egyáltalán nincs ilyesmi. Ezért a magyar lakosság számára, amely mélyen nyugati érzelmű, megdöbbentő Orbán és Putyin szövetsége. Ezzel együtt is, amit Orbán Putyinban kedvel, az nem Putyin, hanem az állami tekintélyelvűség modellje, a rendőrállama, a média kézbentartása és a demokrácia minimuma, megtévesztő látszata. Ezért az orosz tényező nem egyformán érvényesül a közép-európai államokban. Tudjuk, hogy a Cseh Köztársaságban erős kapcsolatok vannak az orosz pénz, valamint a cseh vállalatok és maffiacsoportok között. Oroszország egy sor államban elhelyezte az embereit, és a többségük inkább az üzleti, semmint a politikai körökben van.
– Orbán egyszer azt mondta: ti ott az Európai Unióban annyit bíráltok engem, amennyit csak akartok, de egy napon ti is úgy fogtok eljárni, ahogyan én. Elsősorban a gazdaság irányításának unortodox módszerére utalt, a magánalapok államosítására és a külföldi cégek súlyos megadóztatására. Van abban valami, amit mond?
– Nem, szerintem nincs. Egy dolog a Barroso vezette előző EU-Bizottság ultraliberális politikájának a bírálata, ami előfordul Magyarországon és sok más helyen is, és más dolog Orbán számos kísérlete, amely olyan támogatókra találhat, mint Marine Le Pen és talán a UKIP. [Az EU- és bevándorlás-ellenes brit függetlenségi párt – a szerk.]
– Örülök, hogy megemlítette Barrosót, mert könyvében, amely a hivatalában töltött utolsó napokban jelent meg, azt írta, hogy egyik kedvenc emléke az, amikor Orbán azt mondta egy uniós csúcstalálkozón, hogy nem fogadja el az állam- és kormányfők bírálatát, de elfogadná, ha a bizottság kritizálná. Persze, hogy elfogadná, mert Barroso nem mondott semmit. Ön szerint Juncker esetleg többet mondhat?
– Azt kérdezi, hogy Juncker mondhat-e többet?
– Igen, és hogy fog-e többet mondani?
– Úgy gondolom, hogy a bizottság mondhat többet. Nehéz azonban megmondani, hogy fog-e. Várjuk meg, hogy az EU állam- és kormányfői elfogadják-e, hogy Junckernek van szerepe. Ugyanis ha Jacques Delorsnak volt szerepe (aki 1985–1994 között volt a bizottság elnöke), akkor az azért volt, mert Mitterrand és Kohl ezt megengedte neki. Sőt megkérték erre a szerepre, és betöltéséhez támogatást nyújtottak a bizottságnak. Ha ez újra megtörténik, noha a mostani állam- és kormányfők gyengék és népszerűtlenek – nem tudom, de nem valószínű. Igaz, hogy Junckernek megvannak a maga erősségei, és van néhány kártyája, amelyet ki tud játszani. Hatalmas tapasztalata van, van víziója Európáról, nem ultraliberális és nem olyan Amerika-barát, mint Barroso. Érdekes a projektje, hogy több százmilliárd eurót akar találni befektetésekhez, de ha nem jár sikerrel, akkor attól tartok, elveszíti a hitelességét. Hitelteleníteni fogják. Európaiként reményeket fűzök Mr. Junckerhez, de vannak kétségeim. Luxemburgi miniszterelnökként nem egy adóparadicsom ura volt? Nem emlékszem arra, hogy abban az időben a dolgok etikusabb intézése mellett emelt volna szót.
