rss      tw      fb
Keres

A Jobbik ellenzi a korkedvezményes nyugdíj megszűnését


MTI 2014. november 21., péntek 11:58

A Jobbik ellenzi, hogy az év végével megszűnjön a korkedvezményes nyugdíjrendszer.

Sneider Tamás, a párt alelnöke pénteki sajtótájékoztatóján felidézte, hogy egyes szakterületeken dolgozók után a munkáltató 13 százalékos extra járulékot fizetett, s ennek köszönhetően hamarabb nyugdíjba mehettek az érintettek.

Tévesnek nevezte azt az érvet, hogy a technikai fejlődés miatt kisebb fizikai és szellemi igénybevételnek vannak kitéve ezen munkavállalók. Az ellenzéki politikus példaként hozta, hogy egy mentősnek ugyanúgy le kell vinnie egy 140 kilós beteget az emeletről, és egy idősebb gépjárművezetőnek is nagyobb kihívás a munka.

Sneider Tamás egyúttal azt követelte: a kormány számoljon el a 13 százalékos extra járulékkal, amelyet a jövő nyugdíjaira fizettek be a munkáltatók. Ha megszűnik a korkedvezményes nyugdíjrendszer, mi lesz az idei 22 milliárd forint sorsa? - kérdezte.

A jobbikos politikus jelezte: részt vesz a LIGA Szakszervezetek pénteki demonstrációján.

Kitért arra is, hogy módosító javaslatot nyújtottak be a költségvetéshez annak érdekében, hogy a nőkhöz hasonlóan a férfiak is nyugdíjba mehessenek 40 év munkaviszony után.