Gorbacsov: Putyin Istennek képzeli magát




Mihail Gorbacsov volt szovjet pártfőtitkár A Kreml után című könyvének moszkvai bemutatóján mértéktelen elbizakodottsággal és azzal vádolta Vlagyimir Putyin orosz elnököt, hogy Istennek képzeli magát. „Bármit mondanak, nem számít, ő már Isten, de legalábbis a helyettese”, mondta (nem Orbán Viktorról, hanem Vlagyimir Putyinról). A könyv a Szovjetunió széteséséhez vezető hatalmi harcról szól.


Gorbacsov egyfelől elismerte, hogy a jelenlegi orosz államfő fontos szerepet játszott az ország szétesésének megakadályozásában, a Borisz Jelcin vezetése után káoszba fordult belpolitikai és gazdasági helyzet stabilizálásában. Szerinte Vlagyimir Putyin politikájában a 2000-es évek óta érzékelhetőek a tekintélyuralmi módszerek, de akkor indokoltak voltak, mert a többség érdekében cselekedett. Másrészt viszont bírálta, hogy az orosz legfelső hatalmi szervek tevékenységében az utóbbi időben jobban eluralkodott az önkény. Szerinte azonban már nincs visszatérés a tekintélyuralmi rendszerbe, mert az orosz emberek, és különösen a fiatalok a nyitottság időszakában nőttek fel.


A szovjet rendszer átalakítási, demokratizálási kísérletébe belebukott (1991-ben puccsal eltávolított) volt SZKP-főtitkár azt mondta: „úgy tűnik, hogy ő is (Vlagyimir Putyin) abban a betegségben kezd szenvedni, amelyben én szenvedtem, a mértéktelen elbizakodottságban. Bármit mondanak, nem számít, ő már Isten, de legalábbis a helyettese, bár nem tudom, milyen ügyekben”.


Gorbacsov szerint az erős állam nem erőszakkal épül, „az erős állam demokratikus”. Putyinnak hallgatnia kellene a bírálatokra, mert sokkal fontosabbak, mint a hízelgés, amely körbeveszi. Keserűen megjegyezte, hogy az orosz államfővel másfél éve nem találkozott, mert Putyinnak „nincs ideje” rá.


A Szovjetunió első és egyben utolsó egykori elnöke nemrég még megvédte Putyint. A német egyesítés 25. évfordulóján, Berlinben november 9-én tartott fórumon kijelentette, hogy a világ egy újabb hidegháború szélére sodródott, és arra szólította fel a nyugati államokat, hogy jobban figyeljenek oda az orosz elnök kijelentéseire, amelyek szerint az Egyesült Államok és szövetségesei okolhatók a stabilitás hiányáért a világ egyes térségeiben.


Vlagyimir Poljakov, a Gorbacsovról elnevezett alapítvány sajtófőnöke az MTI-nek megjegyezte: „az orosz hatalom úgy tesz, mint ha nem venne tudomást Gorbacsovról, ugyanakkor az állami sajtóban és a parlamenti ellenzék, a kommunisták és a Zsirinovszkij vezette liberális demokraták részéről gyakori támadások érik őt a Szovjetunió szétrombolásáért. Őt hibáztatják a jelen problémáiért is”.


A peresztrojka és a glasznoszty elindítóját a politikai nyitásért és a nyilvánosság kereteinek kiszélesítéséért ugyanakkor máig sokan tisztelik Oroszországban. Több százan elmentek új könyve bemutatójára, és nagy tapssal fogadták a 83 éves, cukorbetegségben szenvedő Mihail Gorbacsovot, aki nehezen mozgott, kísérőire támaszkodott. Mint mondta, bár többször közölték már tévesen a halálhírét, mindenkit elvár a 90. születésnapjára.


A bemutató után órákig álltak sorba az emberek, hogy autogramot kapjanak tőle, az üzlet munkatársai szerint voltak, akik már az esemény kezdete előtt órákkal helyet foglaltak a sorban.



(MTI)