Egy találkozó anatómiája




Sokan felfigyeltek rá, de szinte mindenki megjegyzés nélkül hagyta, hogy André Goodfriend, az Egyesült Államok nagykövetségének ügyvivője, kijőve az épületből, egyszerűen elsétál Vida Ildikó és ügyvédje, Futó Barnabás mellett. Mintha sejtelme se lett volna róla, ki ez a két ember?


Holott nyilván volt. Az amerikaiak remek cirkuszt rendeztek. Mint tudjuk, a követségeiket erőteljesen védik. Kamerák tömege mutatja bent, ki és mi jön a közelbe. Nem bíznak semmit a véletlenre, mert terrorfenyegetés van. Nemcsak Kabulban, Budapesten is. Tengerészgyalogosok vannak, akik minden rezzenésre figyelnek. Ilyenformán az ügyvivőnek nyomban jelentették a fekete luxusautót és belőle kiszálló két személyt. Fulladjak meg, ha nem azonosították őket azon melegében.


Erre jött Goodfriend sétája, ami normális körülmények között elképzelhetetlen lett volna. Az ügyvivő nem tölti a szabad idejét azzal, hogy a Szabadság téren sétál. Ezt megrendezték. Ahogyan azt is, hogy szándékosan ne vegye észre Vidáékat. Akik aztán, hogy nagyobb legyen a vigasság, a sétáló ember nyomába eredtek. A koreográfusok nyilván erre is számítottak. Goodfriend bevárta két embert és megalázó, lealázó kegyességgel azt monda, „van egy kis szabadideje most”, hogy Vidával beszélgessen. Ha már véletlenül arra járt és véletlenül találkoztak. Azért persze – újabb lealázás – elhangzott az, hogy az Egyesült Államok budapesti fődiplomatájától illik időpontot kérni egy beszélgetésre, ha már az annyira fontos. De tudja mit, mondta volt Goodfried Vida Ildikónak, ha már annyira akar, jöjjön be. Még egy pofon.


Hogy kettejük beszélgetésén mi történt, arról nem tudni semmit. De hogy az ügyvivő tartotta magát az amerikai törvényhez, az biztos. Nem mondta meg Vidának, milyen bizonyítékok vannak a felettesei kezében ara nézve, hogy a NAV elnöknője milyen konkrét korrupciós ügyben érintett.


Holott Vida is, az ügyvédje is, plusz a fél magyar kormány „bizonyítékokat” kér, sőt követel arra nézve, miért lett Vida nem kívánatos személy az Amerikai Egyesült Államokban. Nem igaz, hogy mind ennyire tudatlanok, járatlanok. Paul Lendvai szerdán este megmondta az ATV-ben, hogy annak idején – párhuzamos esetben – hogyan könyörögtek az osztrákok az amerikaiaknak, nevezzék meg az okot, amiért Kurt Waldheim köztársasági elnök (volt Wehrmacht-tiszt, picit gyanús jugoszláviai megszálló múlttal) nem utazhat be az Egyesült Államokba, Washington az istennek nem volt hajlandó megnevezni az okot. Holott maga Kreisky kancellár is kérte.


Márpedig ha ez egyszer – jó régen – megtörtént, akkor nekem azt kell kérdeznem: a kiváló magyar diplomaták és közszolgák nem tudtak erről? Nem tudták/tudják, hogy hiába erőszakoskodnak? Nem tudják, hogy egy amerikai kormánytisztviselő nem tehet erőszakot egy törvényen, amely azt írja elő, hogy „nincs indoklás”? Na ezzel megint egyszer lelepleződtünk, hogy mennyire amatőrök vagyunk. Sőt rosszabbak: azt hisszük, hogy ordibálással és primitív fenyegetőzésekkel (Futó: jogi úton keresünk elégtételt) bármire is megyünk.


P.s. Külön szégyen, hogy egy olyan, magas állású közhivatalnok, mint Vida Ildikó képtelen egy egyszerű mondatot megérteni vagy kimondani angolul. Ilyen Európában nincs! Habár… Mindenki emlékszik, Áder János, még friss uniós parlamenti képviselő angol nyelvű brüsszeli performanszára, amelyen a fél ország röhögött. Hát sajnos „ezek ugyanazok”, mint Bródy énekli. Egyre följebb emelkedtek a ranglétrán, de ahhoz lusták voltak, hogy legalább két mondatot megtanuljanak angolul. Elképzelhető, mennyire komolyan veszik, mennyire kapcsolatépítésre érdemesnek tartják az ilyen embert az európai közösségben, ahol mégis csak az angol a lingua franca. Ja persze tolmács, az mindig van. Olykor, mint a Szabadság téren, egész véletlenül.