A múlt az orbáni jövő




Adalék Andor Mihály írásához


Közhely, hogy egy évszázadnyi eltolódással Orbán Viktor a Horthy-korszakot akarja újra életre hívni, és társadalmilag megvalósítani. Talán azért is, hogy majd a neve – a fehér lovon ide-oda bevonulgatni szerető (pl. Budapestre, miután a román hadsereg 1920-ban már elhagyta a fővárost!) tengernagyéhoz hasonlóan – egy egész korszakot fémjelezzen a magyar történelemben. Megnyugodhat. Neki ez 4 év alatt máris sikerült.


Ahhoz azonban, hogy világosabban és pontosabban lássuk, mi is készül, érdemes visszamenni abba a múltba, amely a gyermekek és az ifjúság számára a jövő lesz!


Boross Sándor, Kubikosok című verse nem holmi libsi, komcsi, szocdem. stb. „nemzet- és honáruló” lapban, hanem a Protestáns Szemlében jelent meg (46. évf., 1937, 234–235. old.). Gondolkodjunk el rajta!


Kubikosok mennek, talicskáik sorját
A kő-országúton maguk előtt tolják.


Zörög az egykerék, fogják a két szarvat,
Nyakban hevederrel a csapat megy, hallgat.


Valahonnan jönnek, valamerre mennek.
Darvazásuk furcsa látványa a szemnek.


Talicskában szerszám, batyú, ezer holmi.
Fájó lehet mindent így előttünk tolni.


Mennek, bandukolnak félig arcra esve.
Feleség és gyermek, ki tudja hol, messze.


Nem látták se tegnap, nem látják se holnap.
Szegények, szegények, ők csak kubikolnak.


Tegnap más megyében, ma más országtájon.
S oly búsak, mint kire nincs már, ki mért várjon.


Mintha gyászmenetben mind-mind halott volna,
Aki maga előtt koporsóját tolja.


Úgy lépnek sorjában, kísértetként, lassan…
Nem tudom megállni, hogy meg ne sirassam!