rss      tw      fb
Keres

Gyilkosságért felakasztottak egy fiatal iráni nőt, aki erőszaktevőjével végzett


MTI 2014. október 25., szombat 12:12

A nemzetközi tiltakozások ellenére felakasztották Iránban szombat reggel Rejháneh Dzsabbárit, azt a 26 éves nőt, aki 2007-ben leszúrt egy őt bántalmazó és megerőszakolni akaró férfit.

Kivégzéséről a hivatalos Irna hírügynökség számolt be.

Az Amnesty International, amely más emberi jogi szervezetekkel együtt kegyelmet próbált kérni a fiatal nő számára, péntek este közleményben tudatta, hogy Dzsabbárit ki fogják végezni, és a megmentésére létrehozott Facebook-oldalra a „Nyugodjon békében” üzenetet tette ki.

Rejháneh Dzsabbárit 2009-ben ítélték halálra, Morteza Abdolali Szarbandinak, az iráni hírszerzési és biztonsági ügyek minisztériuma alkalmazottjának megöléséért. Azóta neves művészek és közéleti személyiségek, valamint nemzetközi emberi jogi szervezetek többször is megpróbáltak kegyelmet kérni számára.

Idén áprilisban Ahmed Sahíd, az ENSZ iráni emberi jogi helyzettel foglalkozó jelentéstevője is közbenjárt Dzsabbári akkor már kitűzött kivégzésének elhalasztása érdekében, azt állítva, hogy a bíróság nem vett számításba minden bizonyítékot, s hogy a hatóságok erőszakkal csikarták ki a történtek idején 19 éves lakberendező beismerő vallomását.

A jelentéstevő által idézett „megbízható források” szerint Szarbandi - aki irodája berendezésének ürügyével környékezte meg Rejháneh Dzsabbárit - fizikailag és szexuálisan is bántalmazta őt, s a bizonyítékokból ítélve meg akarta erőszakolni a lányt, aki védekezés közben szúrta meg a férfit, és mentőt hívott hozzá, miután elmenekült a helyszínről.

Letartóztatása után a lányt két hónapon át magánzárkában tartották, és se ügyvéd, se a családja nem láthatta. Az Amnesty Internatonal nyilatkozata szerint ez idő alatt meg is kínozták a börtönben.

Az iráni igazságszolgáltatás többször is beleegyezett az ítélet elhalasztásába, hogy megszerezze az áldozat családjának hozzájárulását a kegyelemben részesítéshez, mivel az Iránban érvényben lévő saríja (iszlám jog) értelmében ez tette volna lehetővé, hogy Dzsabbári elkerülje a kivégzést, és halálbüntetését börtönre változtassák.

Szarbandi családja azonban elutasította ezt. Az áldozat fia arra hivatkozott, hogy Dzsabbári vallomása szerint rajtuk kívül egy másik férfi is volt a tett helyszínén - aki részt vett a gyilkosságban -, de a nő végig nem volt hajlandó elárulni, ki volt az.

Dzsabbári anyja a BBC perzsa nyelvű szolgálatának nyilatkozva szombaton megerősítette a kivégzés hírét, és azt mondta, hogy éppen a temetőbe készül, hogy láthassa lánya holttestét.

Iránban a bírálatok ellenére széles körben alkalmazzák a halálbüntetést. Tavaly legalább ötszáz embert végeztek ki az országban, többségüket kábítószerrel kapcsolatos bűncselekményekért.