Szomorú október



Nemcsak az idő miatt szomorú az idei október. A szembenézés miatt is. Most kell szembenéznünk 1956 hőseivel! És ami legalább ennyire nehéz, önmagunkkal. Mert mit is válaszoljunk nekik arra a banálisnak tűnő kérdésre, hogy volt-e értelme? Volt-e értelme 56 októberében kirobbantani a forradalmat? Volt-e értelme áldozatokat hozni? Volt-e értelme vállalni a börtönt? Volt-e értelme vállalni a halált, az akasztófát?


A kortársak számára ezek értelmetlen kérdések. Értelmet ezeknek a kérdéseknek csak az utókor képes adni. Csakis az utókor képes értelmet adni a szenvedéseknek, a börtönéveknek, a mártírhalálnak.


Mivel tud értelmet adni? Azzal, hogy megbecsüli, tiszteli, védi és óvja azt a szabadságot, amelyet ingyen kapott. Azt a szabadságot, amelynek az árát nem ő fizette meg. Nem ő, hanem 1956 hősei áldozták vérüket, vállalták a börtönt, a meghurcoltatást.


Akkor nézzük, adott-e korunk értelmet 56 hősei áldozatainak. Súlyos kérdés. Ha leegyszerűsítem, ez a kérdés arról szól, tudtunk-e élni azzal a szabadsággal, amely 1990-ben az ölünkbe pottyant. Ingyen, pofonok, sebek és akkori áldozatok nélkül.


Persze, ez csak a látszat, mert a világon semmi sincs ingyen, mindennek van ára, a kérdés, hogy az árat ki fizeti meg. Nem lehet kérdés, hogy a mi 1990-es szabadságunk árát 1956 mártírjai, névtelen és ismert hősei fizették meg.


Nem tudtunk élni az ingyen szabadsággal! Nem tudtunk, mert nem a szabad lelkek önálló és cselekvőképes világát választottuk, hanem a kádári kort idéző gondoskodó állam hamis és hazug vízióját. A szabadság a társadalom életfolyamában a felnőtté válás aktusa. Nem váltunk felnőtté. Ahogy 1956-ban is csak a forradalmárok szűk köre vált azzá. Ne hazudozzunk október 23-a napján arról, hogy szabadságszerető nép vagyunk Nem vagyunk azok, vagy csak nagyon kis számban. A kétharmadnak vezér kell. Mindegy, hogy hívják, Horthy, Szálasi, Rákosi, Kádár vagy Orbán. Csak vezér legyen, aki helyettünk dönt és cselekszik. Azok, akik a forradalom vérbefojtása után a Hősök terén az oroszokat behívó, a szabadságot eltipró Kádárt éltették, ma is itt élnek közöttünk. Ma is a hatalom, a kormány mellett tüntetnek. Úgy, mint a Kádárt éltetők 1957 május elsején.


Ma, október huszonharmadika előestéjén beismerhetjük, hogy rosszul vizsgáztunk. Szégyellhetjük magunkat 56 élő és halott hősei előtt. Szégyellhetjük a kétharmadot, mert ez nem a szabadság kétharmada. Ez Kádár világának a kétharmada.


Kádár kétharmada eltávolította azt a szobrot, amely 1996 óta a szabadság, a forradalom lángját őrizte. Eltávolította a huszadik század magyar történelmének legdicsőbb idejét idéző és méltató emlékművet.


Ez a kétharmad értékítélete. A kétharmadnak fontosabb a huszadik század dicstelen világát visszaidézővé alakítani ezt a teret, ahol nincsen helye 1956 emlékének. A forradalom emlékművének eltávolításával a szabadság lángját és eszméjét űzték ki a Kossuth térről.


A szoborral együtt a szabadságunkat lopták el. Ne hagyjuk elrabolni szabadságunkat és annak jelképét. Ha a Forradalom lángját szobor formájába ellopták tőlünk, a bennünk égő lángot, a szabadság lángját ne hagyjuk ellopni.


Ezzel tartozunk 1956 hőseinek és áldozatainak. Főhajtás, köszönet és hála nékik.




Herényi Károly, volt MDF-es politikus
(Fotó: ATV.hu)