A kegyvesztett Tőkés




Nyulat ugratni a bokorból. Nyilván ez volt a kolozsvári Új Magyar Szó (ÚMSZ) című napilap szándéka, amikor megkérdezte a Fidesz sajtóirodáját, hogy a magyar kormánypártnak szándékában áll-e támogatni a Tőkés László által kreált Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) államfőjelöltjét a közelgő elnökválasztáson.


A nyúl nem ugrott. A nyúl hálátlan. A nyúl bent maradt a bokorban: az ÚMSZ kapott Budapestről egy tökéletesen semmitmondó választ, amely a lapot az erdélyi magyarság változatlan támogatásáról biztosította, nem is említve az EMNP-t.


Tudni kell, hogy az EMNP önkéntesei az idei magyar önkormányzati választáson átjöttek Magyarországra, és segítették a Fidesz-kampányt. Válaszként erre – állítólag – Hoppál Péter kulturális államtitkár megköszönte a támogatást, a helyi Fidesz-vezetők pedig megígérték nekik, hogy a gesztust Szilágyi Zsoltnak, az EMNP saját különbejáratú államfőjelöltjének támogatásával fogják viszonozni. Ezt kéri most a harmadik romániai magyar párt számon.


Csakhogy. A messze legnagyobb és legerősebb magyar párt, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és a Fidesz viszonyai az utóbbi időben némileg átrajzolódtak. Orbán nem értett szót Markó Bélával, az RMDSZ korábbi elnökével, és nem is akart szót érteni, mert a reményeit éveken át az általa és más magyar vezetők által támogatott székelyföldi Magyar Polgári Pártba (MPP) és a Tőkés László által pásztorolt EMNP-be helyezte. Markó maga finom intellektussal mindig megtalálta a módját annak, hogy elhatárolódjék Orbánék manővereitől. Eközben azonban Budapesten bíztak abban, hogy ezek a radikális szatellit-pártok megtörik a romániai politikai életbe alaposan beágyazódott, kormánytényezőként is jelentős, de „gyáva”, sőt kollaboráns RMDSZ hegemóniáját. Akárhány választást tartottak is Romániában, 5-6 év alatt kiderült, hogy ezek a pártok nulla közeli támogatottságukkal képtelenek befolyásolni nemhogy a román politikát, de még az erdélyi magyarság politikai irányultságát sem. Abban az RMDSZ verhetetlennek bizonyult.


Orbán egy ponton ráunt a kitartottjaira. Kifizette őket. Tőkéséket pénzzel, Szász Jenőt, az MPP volt elnökét egy pompás budapesti állással, de nyilván elvárta, hogy fogják a szájukat, és igazodjanak hozzá. Ő ugyanis Kelemen Hunorral, Markó utódával már szót értett, pontosabban szót akart érteni. Tudván egyébként, hogy a hozzá legközelebb álló Tőkés (Szász Jenő mindig is Kövér pártfogoltja volt) folyamatosan epét hány az RMDSZ-re.


Most Tőkés hibázott. Orbán „tanácsa” ellenére – erről az Új Magyar Szó biztos információval rendelkezik – az EMNP jelöltet állított a romániai elnökválasztásra, azaz az RMDSZ-szel szembeni rivalizálás, az erdélyi magyarság megosztása mellett döntött. Természetesen biztos vesztesként indul, de ez olyan közhely, hogy csak elsurranni lehet mellette. A lényeg az, hogy Tőkés megint egyszer túlbecsülte önnön értékét, nem óhajtott kimaradni abból a publicitásból, amelyet az elnökválasztási kampány jelent, ennélfogva figyelmen kívül hagyta, hogy Orbán tökéletesen elégedett egyetlen magyar államfőjelölttel, aki nem más mint Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke. (Ő természetesen ugyancsak esélytelen, de pártja taktikai okokból jónak látja, ha a magyarságot ezúttal nem egy román jelölt mellett mozgósítja. Habár van rá igény, a szocdemeknél és a liberálisoknál is.)


Tőkés pár hónapja Tusnádfürdőn még ott feszített Orbán mellett a tusványosi fórum színpadán. (Hárman voltak: két kegyvesztett, Németh Zsolt, volt külügyi államtitkár, Erdély-szakértő és Tőkés, illetve a miniszterelnök.) Miniszterelnökünk semmi jelét nem adta, hogy megromlott volna a viszonya a hajdani püspökkel, az erdélyi magyar politika legkiemelkedőbb méregkeverőjével, de úgy tudni, a színpad mögött szemrehányást tett Tőkésnek az államfőjelölt-állításért. (Szász Jenő pártja, az MPP nem állított jelöltet, viszont láthatóan együttműködésre törekszik az RMDSZ-szel.) Ismervén Orbán bosszúálló természetét, ez a szemrehányás nem maradhat következmények nélkül. (Végtére is hogyan lehet nemzetet egyesíteni, ha az „elszakított nemzetrészek” állandó konfliktusban vannak egymással?)


Ha pedig nem, akkor Orbánnak igaza van. Akit ennyi éven át kitartanak, annak nemhogy teljesíteni kell a gazda elvárásait, hanem, ha lehet, előre ki kell találnia őket. Tőkés majd a zsebén fogja érezni, hogy a renitenskedés drága vállalkozás. A neki már nem megfelelő egykori harcostársakat – akik nem igazodnak a „kanyarjaihoz” – Orbán szemrebbenés nélkül lefokozza, legyen szó akár állásról, akár pénzről. Tőkés László még csak nem is reménykedhet abban, hogy a kegyeket visszaszerezheti, bár csurranhat neki még pár fillér. Mások viszont igen. Hajmeresztően jellemző, hogy Szász Jenőt az idén – sokéves szünet után – megint meghívták Tusványosra, mert ő a „fene tudja mire jó”, de alaposan kistafírozott budapesti „Nemzetstratégiai Intézet” vezetője, s ennek megfelelően, Tőkéssel ellentétben, kussol, sőt bátorítja az általa alapított pártot (MPP) az RMDSZ-szel való kiegyezésre, kivált autonómia-ügyekben. A hallgatása Tőkés elé ugratta. Megint befogadták, miközben a hajdani püspököt nyugodtan leírhatja mindenki.