A korrektség érdekében
- Részletek
- Lánczos Vera
- 2014. október 16. csütörtök, 07:10
Az alábbiakban két interjút fogok ismertetni. Sokszor ostoroztam már a gettósított médiatér maradék sajtóját, de most visszahallgatva néhány hétvégi beszélgetést, olyasmit tapasztaltam, ami minden korábbit alulmúlt. Az ATV-ben hangzott el mind a kettő. Mind a kettőben Rónai Egon volt a riporter.
Általában már azt is teljesen színvonaltalannak dolognak tartom, ha a politikáról való tájékoztatást összetévesztik a politikusok valós vagy gerjesztett személyes ellentéteinek pertraktálásával, még inkább zavar, ha politikusok egy-egy mondatát egyenesen az egymás ellen való felhasználhatóság szempontjából válogatják ki, ahelyett, hogy az egészet akarnák érteni. Nyilván ezt gondolják érdekes hírnek, vagy ezekből a mesterségesen generált álvitákból lehet könnyen kicsiholni a felszínes érdeklődést. Amiről most szeretnék beszámolni, ezen a határon is túlment. Rónai hétfőn reggel olyasmire kérte Kunhalmi Ágnes válaszát, ami abban a formában, ahogyan ő előadta, nem is hangzott el. Rónai az előző napon Gyurcsány Ferenccel készített interjújában Gyurcsánytól hallottakra hivatkozott a kérdéseivel, csak éppen az, amit ő „visszaidézett”, nem felelt meg annak, ami valóban elhangzott. Hogy ezt az állítást igazolni tudjam, idézem a kritikus szövegrészeket. Előbb a Gyurcsány-interjút (kb. a 8. perctől):
„R.E.: Uniópárt lesz ebből?
Gy.F. – Uniópárt lesz ebből. Ha ez a választási rendszer marad és ez a történelmi helyzet marad, akkor egyszer Uniópárt lesz ebből. Hogy velünk-e, vagy csak 10 év múlva, amikor már én is a csudában, valahol a politikán kívül leszek és valamennyien, és a mi utódaink fogják jobban érteni ennek a kötelezettségét, én ezt nem tudom önnek megjósolni. Én nem fogok erőszakoskodni ebben. A választók ki fogják kényszeríteni. Aki ebben az ügyben képes együttműködni, azt támogatni fogják, aki meg szembe fog sokáig menetelni, az, választókat fog veszíteni.
– De ha nem erőszakoskodik, ahogy mondja, tehát ha engedi, hogy a dolgok a maguk folyamatába menjenek, ugye, azt már hallottuk az MSZP elnökétől, hogy komoly küzdelemre készül ez ügyben, tehát könnyen nem fogja adni az MSZP önállóságát. Egyébként miért is adná könnyen? Meg kell azért küzdeni, hogy egy jó összefogás létrejöjjön, ha arrafelé haladnak. De ha ez nem így lesz, akkor 2018-ban sem lesz reális esély.
Gy.F. – Egyetértek Önnel. Hát persze, az igazi problémánk az, hogy 2014-ben szerintem az összes választáson jobban szerepeltünk volna, vagy ma este jobban szerepelnénk, ha ez nagyon olajozottan menne. Azt a példát szoktam elmondani, hogy nézzék, bár a Kereszténydemokrata Párt szabad szemmel alig látható, és nem mérhető, de mégiscsak a Fidesszel együttműködésben – időnként olyan vitákat is kinyitva, bár nem befejezve, például hogy mi legyen az abortusszal, szigorítsák-e vagy sem, mi legyen az üzletek vasárnapi nyitva tartásával – képesek kulturáltan hatalmas politikai mezőt átfogni. Olyan politikai közösségben, amelyben Wittner Mária, aki virtigli jobbikos gondolkozású, azt hiszem, és mondjuk Martonyi János megfér egymás mellett. Nem gondolom, hogy egy a tábor, egy a zászló. A demokratikus oldalon ez képtelenség lenne. De hogy egy politikai közösség sokszínűségét megmutatva képes legyen reális kihívást jelenteni, abban meg hiszek, és aki ezt nem fogja megérteni, azt el fogják küldeni a választók.
– Arról mit gondol, amikor azt mondják, hogy hiába csinál Uniópártot? Mondjuk hiába sikerül összefogni a másik oldalt, és akkor azt mondani, hogy az egyik oldalon van a Fidesz-KDNP, a másik oldalon meg az Uniópárt, de Gyurcsánnyal nem lehet. Ezt már akkor is hallotta, amikor DK-t akart csinálni: „Gyurcsánynak úgy sem fog sikerülni.” De ez más helyzet azért.
– Nézze, én olyan sokszor hallottam már ezt. Amikor elkezdtük csinálni, akkor azt mondták, ebből nem lesz semmi. Amikor kiderült, hogy van, akkor azt: „jó, de nem lesz belőle 5 százalék”. Amikor kiderült, hogy 7–8–12 százalékot mértek nekünk az elmúlt időszakban, „jó, de nem lesz belőle 15, Gyurcsánnyal nem lehet.” Jönnek új politikusok, és változni fog a mi megítélésünk is. Azt mondom Önnek, hogy bár ott lennénk már, hogy csak egy kérdés van hátra: „ki legyen az elnök?” Bokros politikai helyzete változni fog ez után a választás után. Látom, milyen aktív Demszky Gábor. Most csak azért mondom a régebbi embereket, magamat is hozzájuk sorolva, mert őket ismerik a nézők. És fel fognak tűnni új emberek. Tegnap súgtam oda Kunhalmi Áginak a beszéde után, hogy egészen elképesztő volt. Nem tudom, hogy Ön látta-e a beszédét, én ott voltam a helyszínen, Ági olyan politikai képességeket mutat szerintem, amit talán egyikünk sem nézett volna ki belőle 2–3 évvel ezelőtt, és most itt van egy kifejezetten jó politikai ízlésű, jól szereplő, karakteres politikus.
– Na de akkor Kunhalmitól Demszkyig? Mert az nagy ív.
– Például.
– Így kéne elképzelnünk az Uniópártot?
– Sőt, ennél én nyugodtan tudok messzebbre nézni. Ha én jól értem, akkor Kunhalmi Áginál vannak még balra a Szocialista Pártban, egészen biztosan. Demszkynél meg vannak még liberálisabbak. Valami ilyesmit gondolok, és ha tőlem azt kérdezik, hogy mit szeretnék jobban, hogy legyek-e egy kis pártnak az elnöke, vagy egy nagy, ütőképes demokrata pártnak a második vonalában tehessem a dolgomat bárhogyan, ma megszavaznám a második verziót.
– Azt elhiszem, de ki is bírná így?
– Nem tudom, hogy emlékeznek-e a nézők, amikor Mesterházy Attila volt a jelölt tavasszal. És volt ott egy időszak, amikor mindannyian elhittük, hogy Attilával mi nyerhetünk. Én nagyon komolyan gondoltam, hogy ha Attila lesz a miniszterelnök, akkor nemcsak hogy nem megyek be a kormányba, minek zavarnám én az ő köreit, de nem vállaltam volna a saját frakcióm vezetését sem. Hátsópados képviselőként támogattam volna a kormánytöbbség egyik tagjaként, mert tudom, hogy az én aktivitásommal, karakteremmel időnként fejfájást tudok okozni a miniszterelnöknek, és nem fejfájást akartam volna neki okozni.
– Na jó, ez sok-sok kérdést felvet. Mondott neveket. Pontosan tudja, hogy ezzel hírbe is hozta most ismét Kunhalmi Ágnest, Bokros Lajost, Demszky Gábort, hogy ők átigazolnak a saját pártjukból – Demszkynek tán most nincs is – az Ön pártjába, a DK-ba vagy az alakuló Uniópártba. Ezt konkrétan tudja már?
- Nagyon csodálkoznék, ha így lenne. Részint Bokros Lajos, ezt talán el is mondtam valamikor, amikor a heti Válasz ezt megszellőztette – én ezt spekulációnak gondolom egyébként, mert reális alapja nem volt –, hogy ugyan már, ő nem tud másutt másodhegedűs lenni, és őt ismerve, ezt tényleg így gondolom. Pokoli nehéz bárkinek is Lajost úgy integrálni, hogy nem ő vezeti azt a mozgalmat. Ennek én szinte semmi esélyét nem látom. Másik oldalról én pozitívabban gondolkodom az MSZP-ről, mint sokan körülöttem. Én nem hiszek ilyen apokaliptikus víziókban, hogy össze fognak dőlni, meg össze fognak veszni, meg holnaptól majd a Tóbiás-Kunhalmi vitának az a vége, hogy az egyiknek mennie kell. Jól fognak szerepelni. Viszonylag jól. Megbeszélik majd, nyugodtan tovább fog menni a Szocialista Párt, új időszámítás lesz, mondja Tóbiás Jóska, kívánjuk neki sok sikert.”
Az egyszerűség kedvéért vastaggal kiemeltem azokat a szövegrészeket, amelyekre vonatkozóan a Kunhalmi-interjúban majd kérdések hangzanak el, de amelyek egyben világosan mutatják, hogy a riporter kérdéseire Gyurcsány egy perspektíva ívét rajzolta fel. Azt, érthetően, még csak nagyon bizonytalan keretek között, hogy mettől meddig húzható meg egy demokratikus együttműködés íve. Nevek csak a helyzet folyamatos változásának érzékeltetésére és a kívánatos sokszínűség illusztrálására hangzottak el. Konkrét kérdésre a riporter világos választ kapott: semmi nem szerveződik most. Gyurcsány elképzelhetetlennek tartotta, hogy Bokros egy közös pártba csak úgy átigazoljon. Az MSZP szerinte nem fog összeomlani, a vitás kérdéseket megbeszélik majd, és nyugodtan tovább fognak dolgozni. Tehát érzékeltette, Kunhalmi is marad a szocialista pártban.
Ennek fényében nem igazán érthető, hogyan interpretálhatta egy nappal később ezt egészen másként Rónai Egon Kunhalminak a vele készült interjúban. Ismét idézni fogom az ide vágó szövegrészeket, de előtte röviden érdemes beszámolni arról is, mi hangzott el korábban.
Kunhalmi Ágnes kiküzdötte magának az interjú elején, hogy ne pária minőségben kelljen hamut szórnia a fejére, hanem értékelhesse sikerként legalább azt, amit elértek, ám rögtön ez után az ellenzéki pártok egymás közti ellentéteinek kidomborítására hivatott politikusi kiszólásokról kellett nyilatkoznia. (Mi másról? Hiszen ezek pertraktálása nélkül miről is elmélkedhetnének az ATV összes úgynevezett vitaműsorában a politikai elemzők a „veszekedő pártok” örökzöldje jegyében?) Elsőként a „Bokros nem gratulált Tarlósnak” feladványt kapta meg. (Közbevetőleg: rejtély, miért is fontos az ATV-ben mindenkivel külön-külön megbeszélni ezt a szemforgató kérdést, miközben Bokros pontosan megokolta már, éppen az ATV-ben, hogy azért, mert szerinte nem volt tisztességes a választás, hiszen hiányzott hozzá például a demokratikus nyilvánosság az egész országban, Tarlós István még azt a vitát is visszautasította, amelyet a közmédia helyett a riporter munkáltatója, az ATV szervezett, vagyis a választók nem voltak abban a helyzetben, hogy megalapozottan tudjanak választani. Bokros ezért nem érzett morális késztetést a gratulációra. Tegyük ehhez hozzá a közismert tényt, hogy a Fidesz a választási szabályokat a 24. órában változtatta meg. Miért akar akkor egy ellenzéki televízió segédkezni abban, hogy az ellenzék morális állásfoglalását erről a hatalmi arroganciáról udvariatlanságként, modortalanságként lehessen feltüntetni?) Kunhalmi ezen a kísérleten még rutinosan átlépett, de azonnal következett az ő „mérhetetlenül fontos” szembesítése Horváth Csaba mondatával. Horváth azt a megjegyzést tette, hogy Szigetvári Viktor összefogás-taktikája volt a budapesti vereség oka. Mit szól ehhez Kunhalmi? De ő nem bizonyult jó alanynak az ellentét erősítéséhez, mert kijelentette: szerinte a vereségnek több oka van. Ő ilyen ex katedra személyeskedésbe nem megy bele, és nem is lenne értelme. Mindenkinek megvan erről a saját véleménye: az MSZP a teljes összefogásban hitt, tavasszal az hozott sikert, nem véletlen, hogy a Fidesz új törvényt akasztott a nyakukba, és a koordinált indulást az Együtt-PM kérte, ami nagy mértékben megnehezítette az ellenzéki pártok együttműködését, ebben is tetten érhető az alacsony részvétel oka. Csak a megismételt kérdésre válaszolta azt, hogy van igazság a kritikában, de hiba volna személyekre leegyszerűsíteni a végeredményt. Ezt követően ismét Bokros Lajos került terítékre azzal a mondatával, hogy az MSZP-nek el kell döntenie, „részt akar-e venni a nyugat-európai ihletésű baloldal újjáépítésében” vagy „marad a Fidesz szatellit-pártja”. Na mit szól ehhez az MSZP?
Kunhalmi azonban nem minősítette Bokrost, szerinte az MSZP-nek, ahogy a többi pártnak is, azt kell eldöntenie, hogy most, amikor a harmadik választásnak is vége, hogyan néz szembe az eredményekkel? Ellenzéki oldalon éles viták fognak folyni arról, mondta, hogy milyen új formációban tud a baloldal talajt fogni vagy megerősödni. Az MSZP-nek nem Bokros Lajossal, nem a DK-val, nem az Együtt-PM-mel kell foglalkoznia, hanem önmagával.
Ekkor került sor – mintegy „tetőpontként” – Tóbiás Józsefnek a választás estéjén elhangzott kijelentéseire arról, hogy az MSZP-nek ugyanolyan távolságot kell tartania az összefogástól, és Gyurcsány Ferenc nevét ki is mondta, mint a nemzeti együttműködés rendszerétől, tehát a Fidesztől. Hogy kell ezt érteni?
Kunhalmi szerint az MSZP elnöke arról beszélt, hogy a harmadik választással ez a fajta együttműködés véget ért, ezt nem kell külön magyarázni. Innen azonban szó szerinti az idézet, mert ez a beszélgetés kritikus része:
R.E. – Az MSZP belső vitája is arról szól, hogy összefogást és egy Uniópártot, vagy…
K.Á. – Az MSZP-nek jelen pillanatban még nincs belső vitája, hiszen most kezdjük majd el azt a munkát, és pár hónapot muszáj lesz rászánni, hogy milyen eredménnyel zártuk a választásokat, hogyan képzeljük el az MSZP szerkezetének, politikájának az átalakítását. Huszonöt éves volt a pártom, sok mindennel szembe kell nézni. Sikeres kormányzásokat tudunk magunk mögött és nagy bukásokat is. Ha egy párt a következő huszonöt évét el akarja indítani, bizony szembe kell nézni sok mindennel, és van mivel.
R.E. – Gyurcsány Ferenc ült itt tegnap reggel, abban a székben, amiben most Ön. És azt mondta, hogy egyrészt Uniópárt, igen, hát az lesz. Másrészt megnevezte Önt is, mint akire számít, és akiben gondolkozhat az Uniópárt. Demszkytől Bokroson át Kunhalmi Ágiig. Bokros Lajos tegnap beállt a sorba, még ha távolságot megtartva is. Demszkyről nem tudom, Önt pedig most megkérdezem.”
Itt közbevetőleg hangsúlyozni szeretném: a fenti műsorvezetői megfogalmazás több szempontból is torzítja a valóságot. Egyrészt nem informálta a riportalanyát arról, hogy Gyurcsánnyal egy perspektíváról beszélt, akár 10 éves távlatban. Nem említette azt, hogy Gyurcsány érzékeltette, ezt a folyamatot nem akarja erőltetni, mert nem tartja erőltethetőnek. Hosszú építkezést jósolt. Rónai tévesen tájékoztatta Kunhalmit arról is, hogy a Gyurcsány által említett nevek a sokszínűség érzékeltetésére hangzottak el az együttműködés jellemzésére, és nem személyre szabott meghívásként a közeljövőre nézve. Elhallgatta, hogy Gyurcsány jelenleg kifejezetten spekulációnak minősítette a Bokros bárminemű csatlakozásáról való elmélkedést, ahogyan az MSZP politikusai tekintetében is kizárta ezt, sőt azt mondta, hogy az MSZP-nek szerinte van jövője. Az is a valóság átírása, hogy Rónai Bokrosról úgy beszélt, mint aki bármilyen sorba beállt, pusztán azért, mert ő is kinyilvánította, hogy valamilyen együttműködés nélkülözhetetlen a demokratikus pártok közt a jelenlegi rendszer megváltoztatása érdekében. Ezek fényében nézzük, mi volt Kunhalmi reakciója.
„K.Á. – Ugyanaz a válaszom, ami az előbb volt. Jelenleg nekem is és a pártomnak is azzal kell foglalkozni, milyen új politikát fogunk folytatni a következő időszakban. A Szocialista Pártnak nem a DK-hoz meg az Együtthöz való viszonyát, meg Bokros Lajoshoz vagy az LMP-hez való viszonyát kell meghatározni, hanem az államhoz, a piacgazdasághoz, a versenyhez való viszonyát, a társadalmi különbségek csökkentéséhez, önmaga régi politikájához való viszonyát. Ez a legfontosabb. Új minőségek. Akár Gyurcsány Ferenc, akár Bokros Lajos csak akkor tud létrehozni valamit, ha ezzel mindenki szembenéz.”
Láthatóan Kunhalmi is úgy értelmezte Rónai kérdéseit, hogy valami közeli ajánlatról kellene véleményt mondania. És ezt a hamis látszatot Rónai nem is akarta eloszlatni. Sőt, az újabb kérdése csak még inkább erre erősített rá:
„R.E. – Van a fejében olyan variáció, hogy ott tudja hagyni az MSZP-t, és átlép egy új pártba, legyen az, az Uniópárt?
K. Á. – Már korábban is elmondtam, hogy nem.
– Akkor miért nevezi meg újra és újra Gyurcsány Ferenc?
– Mert biztos sok mindennel egyetért abból, amit én gondolok, és remélem, hogy majd amikor egy változó MSZP-ben és a baloldali világ motorjaként működő MSZP-ben gondolkodom, akkor is egyet fog érteni.”
Van-e még olyan, hogy újságírói etika?
Vajon mi értelme van annak, hogy olyan politikusok között (Bokrostól Kunhalmin át Gyurcsányig), akik láthatóan felelősen gondolkoznak, mesterségesen feszültséget keltsenek, ellentétet szítsanak? Valóban nehéz sok pártnak együttműködnie, hiszen érdekkülönbségek választják el őket a sok közös cél és érdek mellett. Mi az értelme és a haszna akkor olyan ellentéteket szítani, amelyek nem valós alapúak? Miért kell az állampolgárt félretájékoztatni? Mert aki csak a Kunhalmival készített interjút látta, miért is ne hihette volna el, hogy Gyurcsány azt és úgy mondta, amit a riporter Kunhalminak kérdésként feltett? Azt nem gondolhatja komolyan józan ember, hogy a tájékoztatás és az állampolgár informálása ilyen módon biztosítható. Így valami egészen más biztosítható. Ha valódi vitát akarnának bármiről, le lehetne ültetni ugyanezeket a politikusokat együtt is. Ez és így nem demokratikus nyilvánosság, mert az valódi párbeszédet, felelős újságírókat és korrekt tájékoztatást feltételez. Ilyen nyilvánosság nélkül nincs demokratikus rendszer sem. Sőt, a jelenlegi állapotokban a demokratikus nyilvánosság hiányának is kulcsszerepe van. Nincs más útja a nyilvánosság korrektebbé tételnek, mint hogy az ilyen eseteket rendre a nyilvánosság előtt szóvá tesszük.
