rss      tw      fb
Keres

Lipcsei levél Gaucknak: Bírálni kell Magyarországot




A mephisto976, a Lipcsei Egyetem helyi rádiója Levél a szövetségi elnöknek címmel közölt hírt.


Két nap múlva megint itt az idő: újra Fényünnep lesz. A 24. órában megszületett egy levél a szövetségi államfőhöz. Ebben azt követelik tőle, hogy hívja fel a figyelmet a magyarországi politika visszásságaira.



Nyílt levél a szövetségi államfőnek


„Több demokráciát Magyarországnak” – ez az elnevezése annak a kezdeményezésnek, amely felszólítja Joachim Gauck szövetségi elnököt, hogy hívja fel a figyelmet a mai kritikus magyarországi helyzetre, és ezt tegye meg Áder János magyar elnök, állami vendég előtt is. A Békés Forradalom 25. évfordulója alkalmából Ádert meghívták Lipcsébe a Fényünnepre. Petra Cagalj-Sejdi, a Szövetség90/Zöldek szóvivője már korábban is követelte, hogy vonják vissza Áder meghívását. Már júniusban elhangzottak bírálatok. Nyilvánvaló ugyan Magyarországnak a fordulat idején betöltött szerepe, mégis helyesebb lenne helyette mai jogvédőket meghívni, akik jelenleg tevékenykednek, de korábban is aktívak voltak Magyarországon, és bírálják a helyzetet – mondta Cagalj-Sejdi. És nem kellett volna meghívni a magyar kormány hivatalos képviselőit:


„Ez itt szerintem pozitív jelzés lett volna, különösen a Békés Forradalomra és azokra az emberekre emlékezve, akik akkor kimentek az utcára egész Európában, és jobb életet reméltek. És sajnos egészen sok eset van, mint például most Magyarországon, ahol 25 év után nem jobb az élet.”



Egyértelművé tenni a bírálatot


A szövetségi elnökhöz intézett nyílt levél most Tino Bucksch, a városi tanács SPD-képviselője és Cagalj-Sejdi szóvivő kezdeményezéséből jött létre. A bírálat a 2010-es magyarországi kormányváltásból indul ki: a levél szerint Magyarországon veszélyben vannak az alapvető jogok, a sajtószabadságot és a kisebbségi jogokat is erősen megnyirbálják, és így világossá válik a magyar kormány egyre tekintélyelvűbb kurzusa. A homlokzat mögött emellett a kormány támogatja a cigányellenességet, az antiszemitizmust és a homofóbiát. Az aláírók azt kérik, hogy Gauck a Békés Forradalmat felidézve adjon jelzést és mondjon bírálatot – de vajon megteszi-e?


Tekintettel a levél késői érkezésére és a mindössze tíz aláíróra – akik egyebek mellett a városi tanács tagjai közül kerültek ki –, kétséges, hogy eléri-e a levél Gauckot, és hogy az elnök megnyilvánul-e majd Magyarország témájával kapcsolatban. Cagalj-Sejdi azonban derűlátó, és reméli, hogy az elnök szóba hozza a bírálatot. Lehetőséget erre egyebek között Gauck október 9-én délelőtt a Gewandhausban vagy este az Augustus téren tartandó beszédében lát, de egy kétoldalú találkozó is alkalmat adhat rá.


Ha a szövetségi elnök nem is nyilvánít ki Magyarországot érintő bírálatot a Fényünnep alkalmából, a „Több demokráciát Magyarországnak” elnevezésű kezdeményezés információs standdal és röplapokkal hívja fel majd a figyelmet az aktuális magyarországi történésekre.