rss      tw      fb
Keres

A toleráns médiatörvény-tervezet



Az ántivilágban (az ilyen-olyan, de demokráciában) az úgy volt, hogy az Alkotmánybíróság tagjait a parlamenti pártok konszenzusa alapján választották. Nem volt lélekemelő dolog, addig alkudoztak, amíg ki nem lőtték egymás színvonalas embereit (pontosabban: a Fidesz ki nem lőtte az SZDSZ vagy az MSZP szakmailag felkészült jelöltjeit), de még így is megesett, hogy mondjuk egy Bragyova Andrást sikerült alkotmánybíróvá választani. Ma, a demokráciát felváltó nemzeti együttműködés rendszerében a kétharmados párt egy jogi tollvonással elintézte, hogy csak önmagával kelljen konszenzusra jutnia abban, jelöli-e Stumpf Istvánt.

Abban a régi világban akkor sem korlátozták az Alkotmánybíróság jogkörét, ha akadályozta a kormány nemzetépítő munkáját, és elmeszelte „a gazdaság talpraállításához”, „a romok eltakarításához” szükséges törvények egy részét. Ma egy jogi tollvonás kérdése volt a korlátozás, amelyet ráadásul az a tragikomikus kijelentés kísért, hogy ha az Alkotmánybíróság valamiről nem jelentheti ki, hogy alkotmányellenes, akkor nem is az.

Abban a régi világban nem sajátították ki az emberek magánmegtakarításait. Az állam nem nyúlhatott a magántulajdonhoz, és ha akart volna, akkor se lett volna mersze hozzá, hogy fütyüljön az Alkotmányra, amely védi a magántulajdont, sem ahhoz, hogy olyan törvényt hozzon, amellyel emberek millióit kényszeríti rá, hogy az állam – a kormány – hagymázas látomásainak megfelelő magatartást tanúsítson. Ma néhány jogi tollvonás kérdése az egész.

Abban az ántivilágban a törvényeket nem azért hozták, hogy érvényt szerezzenek az állami önkénynek. Ilyen törvénykezés csak az ilyen-olyan demokráciát megelőző ánti-ántivilágban folyt, abban, amelyet a nemzeti együttműködés újsütetű rendszere szólamaiban és szitokszavaiban mélyen megvet, módszereiben és a hatalomról alkotott felfogásában viszont pontosan követ.

Oly sok hatalmi visszaélésen estünk túl röpke fél év alatt, hogy ma már mindez közhelyszámba megy. Hogy miért érdemes mégis közhelyeket ismételgetni? Azért, mert van olyan fideszes parlamenti tisztségviselő, aki előtt mind a mai napig rejtve maradtak ezek a hatalommal és joggal való visszaélések. Aki ennélfogva el akarja hitetni velünk (kis jóindulattal: talán önmagával is, bár ha ennyire képtelen volt kiismeri – nem most, nyolc év alatt – azt a pártot, amelynek képviseletében kulturális és sajtóbizottságot elnököl, alkalmatlan politikusnak és még inkább értelmiséginek), hogy ha a Fidesz a sajtó és a média totális ellenőrzésére alkalmas törvényt hoz, akkor ezt nem azért teszi, mert totálisan ellenőrizni akarja a sajtót és a médiát. Aki el akarja hitetni velünk, hogy a Fidesz felfogásában a jog nem a hatalomkoncentrációt szolgálja, nem az összes létező zavaró tényező kiiktatásának eszköze, nem arra való, hogy az ellenzéki vagy egyszerűen az övétől eltérő meggyőződéseket, véleményeket, elképzeléseket csírájukban elfojtsa. Aki el akarja hitetni velünk, hogy a Fidesz jogalkotásának oka és célja több, más, mint a totális ellenőrzés megszerzése javak, intézmények, emberek fölött.

L. Simon László azt mondja Bolgár Györgynek, hogy puszta előítélet, mindazt belelátni a fideszes médiaszabályozásba, ami benne van. Azt mondja: „Nagyon sok előítélet, nagyon sok téves elképzelés van bennünk a másik emberről, a másik táborhoz tartozóról. A hozzánk képest másképpen gondolkodóról. Ha valami értelme van a toleranciának, az éppen az, hogy ténylegesen elfogadjuk a másféle gondolkodást és toleráljuk egymást egy bizonyos határig. Én például nem tudom tolerálni, hogy a kurucinfóra újfent sikerült felrakni négy fideszes képviselő mobiltelefonszámát úgymond büntetésképpen azért, mert holnap a fideszes képviselők nem vesznek részt abban a bohózatban, amit Novák Előd kezdeményezett Alföldi Róbert meghallgatása címén.”

Kitűnő érv. Kár, hogy a bizottsági elnök az interjú előtt nem érdeklődött a saját kormányánál, szabad-e bohózatnak tartania azt, amit a Jobbik művel Alföldi Róberttel. Mert a válasz egyértelmű. Nem. Tudniillik a kormány előtt is „jól ismert” a probléma. Legutóbb november 29-én az Országgyűlésben hangzott el az ez irányú kormányzati álláspont. Ezen a napon Szávay István, jobbikos képviselő arról érdeklődött a nemzeti erőforrás miniszterétől, Mikor jön el az ideje a liberális kultúrterror felszámolásának, azaz Alföldi Róbert „kirúgásának”. A jobbikos képviselő ezúttal a Magyar Ünnep című Alföldi rendezte darabról számolt be, amely „belerúg a magyarságba”, amely „megaláz és meggyaláz magyar embereket az érzéseikben”, természetesen „egy kis holokausztozással”, hogy el lehessen mélyíteni „a bűnös nemzet toposzát”, és amelyben „Nagy-Magyarországra maszturbáló honvédkatonákkal jelenítik meg Észak-Erdély visszatérésének az örömét”. Közölte, addig fognak újra és újra interpellálni, amíg „a kétharmados felhatalmazással bíró Fidesz-KDNP-kormány” hajlandó nem lesz a Nemzeti Színház éléről elmozdítani Alföldi Róbertet meg „a nemzetellenes értékpusztító tobzódást”.

Halász János államtitkár „a kormány nevében” válaszolt. Így: „A nemzeti együttműködés kormánya számára pontosan ismertek azok a történések, amelyek a Nemzeti Színház közönségének az érzékenységét próbára teszik. Jól ismertek azok a művészi megvalósítások, amelyek a színházba járók jogos felháborodását kiváltották. Kérem, higgye el, hogy a kormány törekszik a probléma legjobb megoldására… Ám a kormányzati felelősség nem Önöket terheli, hanem minket. És kérem Önt, ne akarja azt sem, hogy úgy kormányozzunk, ahogyan Gyurcsány Ferencék tették. Emlékszik még, mit mondott Gyurcsány a hírhedt őszödi beszédében: ’Egészen pontosan tudom, hogy mindaz, amit csinálunk, nem lesz tökéletes. Hát egy sor ügyben fogalmam sincsen, hogy melyik, nem a hatodik lépés, még a harmadikat se tudom...’ Ugye nem szeretnék Önök sem, hogy mi is így kormányozzunk. Számunkra az a legfontosabb, hogy kiszámíthatóan dolgozzunk, gondosan, precízen, körültekintően és következetesen… Egyetértünk azzal, hogy sok jó érzésű magyar ember önérzetét és hazafiságát megbántották az Alföldi vezette Nemzeti Színházban. És valóban, sokszor méltatlannak érezhetik a Nemzet Színházához az ott bemutatott darabokat. Ezért azt kérem képviselő úrtól, hogy bízzon bennünk… Meghozzuk a szükséges döntéseket, amelyeket a megfelelő időben nagy nyilvánosság előtt is ismertetni fogunk, és higgye el kérem, mindennek eljön az ideje.”

Azt tanácsolom  L. Simon Lászlónak, ha legközelebb netán A színházak kötelező műsorpolitikájáról és a színigazgatóválasztás szabályairól szóló, önálló képviselői indítványként benyújtott törvénytervezetet kell majd megvédenie Bolgár György műsorában, semmiképp ne emlékezzen sem erre, sem a korábbi parlamenti kérdezz-felelekre. Különben nehéz lesz bizonygatnia, hogy a kétharmados kormány törvénykezését csak az egyetemes és a magyar kultúra minél hatékonyabb megőrzésének szándéka vezérli – a tolerancia jegyében –, szemben az „előítéletesekkel”, akik a majdani törvényjavaslatban is minden bizonnyal az állami fennhatóság és a cenzúra kiterjesztésének újabb állomását látják majd.

(Mihancsik Zsófia)


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!