Hoffmann Rózsa, a jellem bajnoka



Miután Orbán leváltotta az államtitkárságról, miután kiderült, hogy a KLIK nem működik, miután nyilvánosságra került a terv, hogy megpróbálják megyei alapon átszervezni a központosított oktatásirányítást, Hoffmann Rózsa bátran kijelentette az RTL Klub híradójában, hogy egy központból lehetetlen 198 tankerületet jól irányítani. Sőt, ő már államtitkár korában szólt, hogy „ez nem fog működni”. Valószínűleg a hangszálaival lehetett valami, mert olyan halkan motyoghatta maga elé, hogy senki nem hallotta. Vagy a krimikből ismert telefonos hangtorzítót használhatta, mert amit mindenki hallott, az úgy hangzott, hogy a KLIK egy sikertörténet.


De Hoffmann Rózsának nem ez volt az első bátor és jellemes cselekedete. Már az átkosban olyan mélyen alábukott és túlélt, hogy pályáját a Művelődési Minisztériumban kezdte, ahol a főelőadóságig vitte. Hát igen, a szocializmuskori minisztérium gyűjtőhelye volt a rendszer titkos ellenzékének!


A minisztériumból ejtőernyőzött át egy gimnázium igazgatóhelyettesi székébe, hogy egy idő múlva kinevezzék egy másik gimnázium igazgatójává. Az igazgatói beosztás elnyeréséhez ekkor szükséges volt párttagságot vállalni, ezt a kényszerű kompromisszumot megkötöttem, párttisztséget nem viseltem, 1988-ban kiléptem” – olvasható saját honlapján. (Félénken jegyezném meg: volt ebben az országban olyan is, aki nem lépett be, inkább lemondott igazgatói álmairól.) Nagy bátorság és jellemszilárdság kellett a kilépéshez is, mert 1988-ban a rendszer ugyan már recsegett-ropogott, de azt még nem lehetett tudni, mikor omlik össze. De ki szeret a romok alá kerülni? Ha omlik, akkor már késő.


A párthoz mint politikai képződményhez valószínűleg különös vonzalom fűzi. Más söralátétet vagy bélyeget gyűjt, ő pártot gyűjtött. Az MSZMP után még két trófeát szögezhetett ki dolgozószobája falára: belépett a Fideszbe is és a KDNP-be is. Biztos, ami biztos.


Államtitkárrá való kinevezése után halált megvető bátorsággal védte a mundér becsületét. És tényleg kellett a bátorság meg a jellemszilárdság, mert a mundérnak semmi becsülete nem volt. 2013-ban, a tankönyvkáosz kellős közepén ki merte jelenteni, hogy nincs káosz a tankönyvellátásban. Még idén márciusban is volt bátorsága azt nyilatkozni, hogy a KLIK beváltotta a hozzá fűzött oktatáspolitikai célokat, és hogy semmi olyasmi nincs a működése körül, ami aggodalomra adna okot. (Hja, akkor még nem derült ki, hogy a főnöknek más a véleménye.)



MTI/Beliczay László

De mihelyst kiderült, Hoffmann Rózsa ismét bátran igazodott. Azt már korábban bevallotta egy kormányközeli propagandakiadványban, hogy az Orbán Viktorral való konzultáció „mindig kiemelkedő intellektuális élmény számomra. És a legtöbb kérdésben egyezik a véleményünk”. Miután megismerte a főnök véleményét, az újabb intellektuális élmény hatására – bátran vállalva a sunyi megalkuvás látszatát – rögtön kijelentette, hogy ugyanúgy tévedésnek tartja a KLIK-et, mint a főnök. Az, hogy annak idején a parlamentben megszavazta ezt az eleve rossznak tartott törvényt, valószínűleg ugyanolyan kényszerű kompromisszum volt, mint az MSZMP-be való belépés. De volt bátorsága kompromisszumot kötni ebben a macsó fideszes világban, ahol a kompromisszumot a gyengeség jelének tartják. Igaz, hogy csak magával, és nem egy ellenféllel kötötte, de hát a kompromisszum az kompromisszum.


Ehhez a korszakokon átívelő bátorsághoz és jellemszilárdsághoz a hit adta az erőt. Előbb mélyen szunnyadva, később kéretlenül is megvallva. Mindig úgy, ahogy az éppen hasznos volt. Ugyancsak Hoffmann Rózsa honlapján olvasható: „Láttuk, ahogyan a kislányunk és vőlegénye értékalapra helyezik a párkapcsolatukat, és azt tanácsoltuk nekik, hogy Isten előtt kössenek házasságot. Menyegzőjük szinte misztikus pillanata bennünk is feltámasztotta a mélyen szunnyadó hitet. Ezután esküdtünk meg mi is templomban, a 25. házassági évfordulónkon. Gyermekeink voltak a tanúk. Akkor megéreztem, hazataláltam.”


Mily megható! Bárcsak sok ilyen bátor és jellemes Hoffmann Rózsa lenne e hazában. És akkor fényre derülne.




Andor Mihály, szociológus