rss      tw      fb
Keres

100 évvel ezelőtt

Ha valamire azt akarják mondani angol nyelvterületen, hogy kiváló, nagyon jó, akkor gyakran élnek azzal a szófordulattal, hogy ez a legnagyobb dolog a szeletelt kenyér feltalálása óta. 1910-ben még valamelyest várni kellett a szeletelt kenyérre, de a LiveScience cikke szerint az embereket ugyanúgy tűzbe hozták az akkori legnagyobb dolognak számító technológiai vívmányok, ahogy minket a harmadik évezred elejének újításai.

A múlt század első évtizedében vált széles körben elérhetővé és a mindennapok részévé az elektromosság és annak jótéteményei. 1910-re a városi háztartások jó része be volt már drótozva, és a boltokban megjelentek az első porszívók, illetve árammal hajtott mosógépek is, de csak a legtehetősebbek engedhették meg maguknak, hogy megvásárolják őket.


Telefonreklám 1910-ből - forrás:www.myinsulators.com

1910-ra már az amerikai háztatások milliói kapcsolódtak – az igaz, csak kézi kapcsolóközpontokkal működtetett – telefonhálózatokhoz. A többieknek maradt a levélpapír, hiszen a rádiózás még gyerekcipőben járt, és a rendszeres rádióadásokra is még jócskán várni kellett, a televízióról nem is beszélve.

A közlekedésben is nagy dolgok történtek a múlt század első évtizedében, hiszen ekkor bontogatta szárnyait az aviatika, emellett 1908-ban gördült le a világ első futószalagjáról a Ford legendás T-modellje: ezzel a szélesebb néptömegek számára is elérhetővé váltak az automobilok.


A legendás Ford T-modell - forrás: wikimedia

 A vegyipar és a gázok tudományában lezajlott fejlődésnek köszönhető, hogy elkészültek az első elektromos hűtőgépek és klímaberendezések, illetve Párizs utcáin megjelent a neonvilágítás – ami a reklámiparban is forradalmi változásokat idézett elő.

1910-ben azonban további "nagy dolgoknak" is tanúi lehettek a világ polgárai, úgymint az első bakelitből készült műanyagtárgy elkészítésének, a mozgólépcsőnek, a filteres teának, a celofánnak, az instant kávénak vagy annak, hogy a cserélhető pengéjű önborotvák a boltokba kerültek.


Forrás: www.sciencemuseum.org.uk

Néhány eszközre azonban ekkor még várni kellett. 1913-ig például nem volt még cipzár, ami voltaképpen jó is volt, mert vagy további hét évig nem létezett a cipzárbalesetek kezelésében ma már nélkülözhetetlen sebtapasz sem. A hölgyek továbbra is kénytelenek voltak fűzőbe szuszakolódni, mert ugyancsak 1913-ig kellett várniuk az első melltartókra.

A vas továbbra is rozsdásodott – egészen a következő évtized feléig, mert akkor találták fel a rozsdamentes acélt, és ennek köszönhetően az időtállóbb és használhatóbb vasból készült tárgyakat, köztük a hatékonyabb fegyvereket.


Kenyérpirító - 1910

A kenyérpirító is csak jóval később, 1919-ben került a boltokba, de igazából csak még később, 1928-tól lehetett kihasználni maradéktalanul a képességeit, mert ekkor végre feltalálták a ténylegesen "legnagyobb dolgot", a szeletelt kenyeret is.


Ajánlja az írást másoknak is!