rss      tw      fb
Keres

A Tagesspiegel Navracsics jelöléséről és a magyar kultúrpolitikáról




A Der Tagesspiegel című német lap Navracsics Tibor, az EU kulturális biztosa – Nem egy született uszító címmel közölte Jan Schulz-Ojala cikkét. A kultúra Európában mindenütt másként működik, mint Magyarországon. Az ország jelenleg kultúrpolitikai irtásával tűnik ki. Most a tervek szerint Orbán egyik lojális embere lesz az Európai Unió kultúrbiztosa. Ennek ellenére jó okok vannak rá, hogy a személyi ügyet higgadtan szemlélje az ember.


Amikor Navracsics Tiborról van szó, a Wikipédia megdöbbentően porosnak mutatkozik. A neki szentelt, szunyókáló oldal néhány sorában az egyébként oly gyors lexikon német kiadása csak annyit tud közölni, hogy az 1966-ban született ügyvéd 2010 óta Magyarország igazságügyi minisztere. Felemelkedését külügyminiszterré Orbán Viktor második kabinetjében (2014. júniusi állás) a wikipédisták észre sem vették.


Így Navracsics legújabb karrierugrása – most jelölték az oktatás, kultúra, ifjúság és állampolgársági ügyek” uniós biztosának – először felvillanyozónak tűnik. Végtére is az előkelő állást egy olyan ország képviselőjére bízzák, amely az Orbán vezette Fidesz-kormány évei alatt a kulturális és médiaterületen végrehajtott erdőirtási politikával tűnt fel.


Orbán lojális embere, a korábbi, ellenzéki években Orbán agresszív frakcióvezetője hivatott most annak a testületnek a kultúrpolitikáját alakítani, amely Jean-Claude Juncker alatt az eddiginél határozottabban értelmezi magát Európa kormányaként?



Olvasható visszafogottság


Ugyanakkor vannak okok, hogy higgadtan szemléljük ezt a személyi kérdést. Először is ez a tárca nem központi a 28 fős testületben, amely személyekben az összes uniós tagállamot leképezi. Az 1989 óta hivatalban lévő hét kulturális biztos közül az emlékezetben kizárólag a luxemburgi Viviane Reding maradt meg, aki az Erasmus-program bővítése mellett szállt síkra. Igazán népszerűvé ő is később, médiabiztosként vált, amikor elrontotta az európai távközlési óriások csillagászati roaming-díjakkal folytatott játékát. A legutóbbi kultúrbiztos asszony, Androulla Vassiliou viszont mindenekelőtt egy volt ciprusi államfő feleségeként betöltött szerepével tűnt ki.


Mármost lehetséges, hogy Navracsics Tibor kontúrosabban akar fellépni, netán az autokrata Orbán Viktor kényelmetlen strómanjaként. Másrészt azonban a Magyarországon kívüli sajtóorgánumoknak adott interjúkból inkább bizonyos körültekintés, mi több, visszafogottság olvasható ki. Külügyminiszterként kiállt Magyarország lojális szerepe mellett az EU iránt, szót emelt Szerbia és Montenegró mielőbbi csatlakozásáért, és az ukrajnai konfliktusban mindössze azt vetette fel, hogy a szankciók Magyarországot gazdaságilag különösen sújthatják. Navracsics azt is felismeri, és ez a legfontosabb megnyilatkozása új státusa szempontjából, hogy Magyarországnak Európában „súlyos problémái vannak a tekintélyével”.



Nem született uszító


Egy született uszító nem így beszél. Még ha Magyarország az unión belül „nemzeti hatósági állam fejlődik is, bizonyos közelséggel az újfasizmushoz” (Konrád György), mégis remélhető, hogy a magyar uniós feladat integráló hatással lesz. A kultúra Európában mindenütt másként működik, mint Magyarországon, ahol a múzeumok és színházak nem kedvelt igazgatóit elcsapják, a kultúrára adott állami pénzeket ideológiai protekcionizmus alapján osztogatják, és az államot bíráló bármiféle kreativitást megbélyegeznek és elfojtanak. Legutóbbi példa: az Orbán számára nem kedves kulturális projekteknek szánt külföldi pénzek elosztásának erőteljes akadályozása.


Pontosan így megy a tekintélyvesztés. És úgy állítható meg, ha a magyarok először megnézik, hogyan ketyeg Európa kulturális téren – a közös kulturális örökségével önértelmezésével. És ha – az újabb kulturális tévutakról letérve – példát vesznek arról, hogyan működik a szabadság. Azon a kontinensen, amelynek a közepén élnek. Olyan magától értetődően, mint a többiek.