rss      tw      fb
Keres

Svájci portál a Pintér-darabról




A bz.basel.ch című svájci hírportál A varázskeverék a szó legjobb értelmében megbolondított minket címmel közölte Susanna Petrin cikkét a Bázeli Színházi Fesztiválról. Az írásból az alábbiakban a bevezetőt és a Pintér Béla társulat előadásáról szóló részt közöljük.


A fesztivál idei kiadása lírából, szellemből, relevanciából és élességből álló jó keverékkel varázsolt el bennünket.


Egy jól hangszerelt tűzijáték erősen kezdődik, mindig új elemekkel fenntartja a feszültséget, végül még egyszer rátromfol mindennel, amije van, és amit tud. Az idei Bázeli Színházi fesztivál olyan volt, mint egy ilyen tökéletes tűzijáték.


Augusztus 27-én kezdődött Heiner Goebbels öntörvényű, monumentális művével, amely a Carmina Slovenica szlovéniai kórus 40 nőtagját hozta a színpadra. Aztán az intellektust és az összpontosítást felcsigázó, prózai darabokból, valamint érzéki táncprodukciókból álló jó keverékkel folytatódott. A mostani hétvégén ért véget három éppen annyira erős, mint amennyire különböző előadással.


A péntek és szombat estén Louise Lecavalier világhírű táncos töltötte meg a nagy Lovardát testtechnikailag maximalista, tombolóan gyors táncshow-jával. Ezzel bensőséges ellentétben Antonia Beahr művésznő hívta meg magához a színpadra a közönséget a kis Roxy színházban, a maga egyaránt fura és líraian szellemes Abecedarium Bestiarium című performanszához.



Erős színház Magyarországról


Legvégül az ember nézőként hagyta, hogy lenyűgözze a színház merő művészi és politikai ereje a fesztivál talán legérdemesebb előadásától: Pintér Béla magyar író, színész és rendező Titkaink című művétől. Ebben országa mindmáig feldolgozatlan titkosszolgálati múltját köti össze a pedofília témájával és a népzenével – a fő színtér a Magyarországon a nyolcvanas években igen népszerű táncházak.


Pintér specialitása, hogy a történetei és az alakjai duplafenekűek; mindennek és mindenkinek mindig legalább két oldala van. Az előadást követő közönségtalálkozón Pintér beismerte, hogy még szerzőként is ellentmondásos érzelmei vannak a fő alakkal, Balla Bán Istvánnal kapcsolatban. Ez a népzenekutató pedofil beleszeretet hétéves mostohalányába. Egykor maga is abúzus áldozataként bűncselekményt követ el ellene, de közben a pokol kínjait állja ki. A rá nehezedő iszonyú nyomás tovább fokozódik, amikor egy baráti pszichiáternő rendelésén tett vallomását lehallgatja az állami titkosrendőrség. Most már a belügy kezében van. István azonban tőle telhetőleg ellenáll, amikor a titkosszolgálat zsarolni akarja: igyekszik minél kevesebb információt kifecsegni a barátairól.


„Magyarországon soha nem vált ismertté, hogy kik voltak a besúgók, és hogy mit tettek” – mondta el Pintér Béla a találkozón. Annyi világos, hogy közülük sokan most magas tisztségeket töltenek be Magyarország vezető pártjaiban. Pinté egy cinikus epilógusban közvetlenül és erősen bírálja darabjában a mai magyarországi állapotokat. Emellett megmutatja, hogyan zavarja vagy egyenesen rombolja le emberek életét a fel nem dolgozott múlt. A gonosz terjed: gyermekabúzus a magánéletben, a hatalommal való visszaélés a politikában.


A darab nem utolsó sorban egy olyan kérdéssel foglalkozik, amely legalábbis az NSA-ügy óta globálisan szorongató: miért fontos a magánszféránk védelme? Milyen mértékben legyen szabad a magánszférát feláldozni egyes bűnözők leleplezése érdekében?


Ideális esetben az ember így egy külföldi darabból tanul valamit a másról és önmagáról.