Német lap Pintér Béla színházáról




A Badische Zeitung című német regionális lap Baseli Színházi Fesztivál – nagyszerű finálé Pintér Béla Titkaink című darabjával címmel közölt cikket.


Dave Eggers amerikai író azt mutatja meg A kör című, németül éppen megjelent regényében, hogyan mennek a dolgok egy konszernek által uralt nyugati társadalomban, amely már nem enged meg titkokat, ahol abszolút átláthatóság uralkodik. A politikai diktatúrák sem szeretik a titkokat: a politikaiakat magántitkokra cserélik, az egyénben lévő mélységeket a társadalmi undergroundra. A zsarolható embereket a titkosszolgálatok szeretik spiclinek beszervezni – ahogyan Pintér Bélának a Bázeli Színházi Fesztivál végén, a Színház kis színpadán bemutatott Titkaink című rendezésében. Ez a két ijesztő óra kétségkívül a fesztivál egyik csúcspontja volt.


Ez talán azon is múlik, hogy Balla Bán István (Friedenthal Zoltán) egészen különlegesen szörnyű titkot rejteget. A pszichológusnővel folytatott beszélgetés ennek megfelelően meredeken lejt: ugyanis a magyar színházcsináló, aki ma országa legfontosabb független színházművésze, kezdetben nem csupán lendületes népzenei hangokat üt meg, hanem – mindig újra, különben az egészet nem is lehetne kibírni – a szarkasztikus humor eszközéhez is nyúl.


Az 1980-as években vagyunk, azoknak a budapesti táncházaknak az egyikében, ahol a vidéki magyar folklórt újra felfedezték. A táncban összejön a népművészetet felhasználó kommunista párt az ellenzéki csoportokkal, amelyek a tánc erejében és dinamikájában felforgató energiát is felfedezni vélnek. A szakadás a mozgalom középpontjában álló pár között következik be: Bea keménykötésű elvtársnő, szeretője (Pintér Béla) a Vasfüggöny című, illegalitásban megjelenő szamizdat-folyóirat főszerkesztője.


Amikor István, a rokonszenves, kissé gyámoltalan fickó hosszas köntörfalazás után felfedi a titkát – házassága válságban van, és ő másba szeretett bele, aki se nem férfi, se nem nő –, az emberben megfagy a nevetés: ez az ember pedofil, és mostohalányába, Timibe, egy hétéves kislányba esett bele. És máris Timi ugrál a színpadon, nem elkínzott áldozatként, hanem élénk kislányként, aki szemmel láthatólag nagyon szereti anyja férjét, és önként ment bele a játékaiba: amikor a törpe óriássá válik, és még köp is…


Pintér Béla szókimondó. Teljes drasztikusságában mutatja meg a pedofilt, nagy lelki bajában, a romboló vágynak való kiszolgáltatottságában. Megmutatja, hogy ez a megtört ember, aki már kockára tette a házasságát, és elveszítette, vétkezik még majd barátai ellen is, hogyan árulja el őket, és hogyan veszít: a titkosszolgálati főnök és beszervezett spiclije között egy aljas beszélgetés a konfliktus kegyetlen kicsúcsosodása ellenére példaszerű érvényességre tart igényt. A németektől eltérően a magyarok soha nem dolgozták fel a saját titkosszolgálati múltjukat – mondta el Pintér Béla a Titkaink első németországi bemutatója alkalmából Berlinben.


A rendezés nem hallgatja el, hogy a titkosszolgálati ember sem csupán a politikai megbízatását teljesítő gép: neki is vannak különös szexuális vágyai, ő is ismeri a vágy magányát, ő is zeneileg művelt ember, mint István. A zene általánosságban is nagy szerepet tölt be a rendezésben. nem csupán a remek muzsikusok fellépésekor, hanem elméletileg is. Imre fia, Feri zongorázó csodagyerek, aki csak egyetlen zeneszerzőt fogad el a világon: Johann Sebastian Bachot, akinek f-moll versenyművét a nézők meg is hallgathatják Glenn Gould előadásában; a hatalmas magnetofonkészülék a háttérben, amely meghatározza a színpadot, mint a hatalmas gépek a némafilmekben – nagyon is világos jelkép –, erre is alkalmas; Pintérnél még a tárgyak is ambivalensek. És így megtörténik a szörnyűség, hogy az egyszerűségükben megkapóan szépséges Bach-hangzatokból újabb abúzus-kísérlet nő ki: István a fiút kábító cseppekkel elkábítja és lehúzza a nadrágját a csípőjéről mielőtt kétségbeesetten konyakést szúr a saját nadrágjába.


Az ilyen és ehhez hasonló jelenetek nehezen elviselhetők – a plakátszerű képi nyelvezettől sem visszariadó rendezőnek azonban mégis sikerül megkönnyíteni az abúzusból és árulásból álló, tonnás súlyú keveréket (amely ennél a tragikus kombinációnál súlyosabban nem is érheti az embert): intelligens, szellemes párbeszédekkel, a poétikus magyar népdalokkal, az egzisztenciális szükség árfordításával a szellem és az irónia szabadságába.


Az előadás a végén átugrik a jelenbe: a magyar Önbecsülés érdemrend átadásával. Orbán Viktor nacionalista Magyarországa üdvözletét küldi. A taps a svájci viszonyokhoz mérten frenetikus volt. És végül bebizonyította azt is, hogy a hagyományos színház még mindig meg tud érinteni: amikor olyan felkavaró és elkötelezett, mint Pintér Bélánál és együttesénél. Micsoda fináléja ennek a remek fesztiválnak, amely a legszebben átfedésbe hozta a művészi igényességet és a közönségigényt: 86 százalékos kihasználtság mellett az előadások több mint felére elkelt minden jegy.