Welt: Orbán Viktor Fidesze még az európai néppártok családjába tartozik-e?




A Die Welt című konzervatív (!) német lap vezető kommentátora, Jacques Schuster kemény hangú cikkét közölte Orbán Viktor Putyint alakít. És Erdogant címmel. Az ukrajnai válság viharában alig keltett figyelmet Európában, hogy Orbán Viktor magyar miniszterelnök nemcsak az EU-nak, hanem egyből az egész nyugati értékrendszernek üzent hadat.


Orbán Viktor 2010-es választási győzelme óta az embernek mindig újra nyelnie kellett. A magyar miniszterelnök és környezete olyan szavait kellett hallani, amelyeken a durva erőt tekintve nemigen lehetett volna túltenni, és amelyek körülbelül úgy illenek a nyugati értékközösségbe, mint egy krumpli a tulipánföldre.


Hogy maga Orbán volt-e az, aki azt állította, hogy a „magyar faj komoly veszélyben van”, vagy a minisztere, Balog Zoltán, aki a szocialista ellenzéket hazátlanoknak bélyegezte („úgynevezett magyar képviselők”), mindegy; mindig megmaradt az a benyomás, hogy a budapesti kormány nem fogta fel, Európában a második világháború vége után legalábbis a csizmák és a népközösségek ideje leáldozott.


A nyugati megfigyelők azonban nem aggódtak tartósan. Mindig újra Orbán virtuozitásának és kétértelműségének áldozatává váltak. Angol nyelven Orbán nyájas tud lenni: olyankor a nyelvezete teli van iróniával, és azzal tűnik ki, hogy elegánsan kész az ártalmatlanságra; Magyarországon azonban a mondatai néha úgy csattannak, mint egy cellaajtó zárja. Európában azonban alig valaki ért magyarul. Ezért mindenki higgadt maradt. Brüsszel és Berlin tekintetbe vette Orbán választási győzelmeit is.



Vissza a francia forradalom elé


Párizsban, Brüsszelben, Berlinben és Bécsben minden aggály ellenére elfelejtették, hogy egy kormánynak, amelynek abszolút többsége van, feltétlenül megvan a módja rá, hogy a gyakorlatba ültesse át a reformprogramját – persze az európai értékek keretében. És ehhez járult még valami: Magyarország kis ország, amelyet könnyen szem elől tévesztenek, amikor másutt válságok és háborúk dúlnak. Minél inkább szenvedett Ukrajna a keletről érkező orkánoktól, annál kevésbé volt az Európai Unióban érkezés arra, hogy alaposan foglalkozzanak a budapesti fuvallatokkal.


Alighanem ez az oka annak is, hogy itt, mifelénk csak most vesznek tudomást Orbán Viktor egyik beszédéről, amelyet már július végén elmondott a romániai Baile Tusnadon. Ez mindent üt, amit a miniszterelnök eddig mondott. És ami még rosszabb: nem csak hadüzenet az EU-nak és Európának, hanem a nyugati demokráciát és annak alapelveit támadja. Orbán beszédében semmi sem visszhangzik abból, amit Európa képvisel, amiért harcolt, amiért szenvedett.


Az ember szinte az szeretné mondani, itt egy demokratikusan megválasztott kormányfő arra vállalkozik, hogy a történelem szemétládájába dobja az amerikai függetlenség és az 1789-es francia forradalom eszméit, hogy a nép- és fajistenítés korát harangozza be, amelynek semmi köze sincs az egyén toleranciájához, szabadelvűségéhez és szabadságához.



A cél az illiberális társadalom


Magyarországnak – mondja Orbán – olyan társadalmakhoz kell igazodnia, amelyek „nem nyugatiak, nem liberálisok, nem liberális demokráciák, és talán nem is demokráciák”. A liberális demokráciák szerinte képtelenek „megvédeni a nemzet önfenntartásához szükséges közvagyont”, és „az emberek érdekeit, amelyeket el kell ismerni, szoros kapcsolatba kell hozni a társadalom életével, a nemzettel”. Ebben az értelemben – fejtette ki Orbán beszéde csúcspontján – az ő kormánya azon van, hogy felszámolja Magyarországon a liberalizmust, és „saját, nemzeti megközelítés alapján illiberális államot építsen ki”.


Azt, hogy ez az állam hogyan fog festeni, Orbán csak suttogva jelzi.


A civil mozgalmak és egyesületek, amelyek a jogállamiság felett őrködnek, ebben az államban alighanem nem is létezne majd. Ha az ember a kormányfő gondolatmenetét követi, szerinte a legtöbb nem kormányzati szervezet „külföldről fizetett politikai aktivistákból” áll, akiket már ma is meg kellene figyelni, és akiket ellenőrizni kellene – pontosan úgy, ahogyan ez Vlagyimir Putyin Oroszországában szokás.


Egyáltalán: Orbán „sztárjai” – ahogyan nevezi őket – olyan államok, mint Oroszország, Kína és Törökország. Mint mondta, ezek „nem törődnek a Nyugat-Európában elfogadott dogmákkal és ideológiákkal”. A miniszterelnök azonban azt óvatosan elhallgatja, hogy éppen ezeknek a „dogmáknak és ideológiáknak” köszönhető, hogy Magyarország a korai kilencvenes évek óta az európai segítség egyik legnagyobb nettó kedvezményezettje, és hogy 2004 óta mintegy 25 milliárd eurót kapott Brüsszelből.



A Kárpát-medence magyarjai


A jelen apróságai nem izgatják, amikor a jövő nagy vízióiról van szó. A jövőben minden megtörténhet – ezzel keltett Orbán a beszéde végén reményt a romániai magyar kisebbségben. Akár egy magyar repülőgépet is lelőhetnek egy szomszédos ország légterében. De „a Kárpát-medence magyar közössége” ne csüggedjen: „Mivel minden megtörténhet, könnyen lehetséges, hogy eljön a mi időnk.”


Egyes németeknek egy ilyen mondat után Hermann Müller birodalmi kancellár jut eszébe. Ő 1930-ban azt írta: „Egy demokraták nélküli demokrácia befelé és kifelé egyaránt veszélyt jelent.” De nem is szükséges belenézni a német történelem sötét fejezeteibe, mivel ezek nem felelnének meg a mai Magyarországnak. Elégséges megállapítani a magyar társadalom putyinizálódását és erdoganizálódását, amelynek célpontjában – a terv szerint – valamiféle konzervatív forradalom áll, a keresztény-magyar dagályosság segítségével és annak révén, hogy a nemzet erőire hivatkoznak, amely nemzet előtt az egyénnek meg kell hátrálnia. Ennek semmi köze sem lesz az európai demokratikus-polgári konzervativizmushoz, a nyugati értékrendszerről nem is szólva.


Az Európai Néppártban egyesült polgári pártoknak talán már csak ezért is nyíltan meg kellene vitatniuk, hogy Orbán Viktor Fidesze még ehhez a pártcsaládhoz tartozik-e. Egy valamit ugyanis ez után a beszéd után minden fenntartás nélkül meg lehet állapítani: a demokrácia zászlaja Budapesten félárbocon leng. Jó lesz vigyázni, nehogy egy szomorú napon teljesen levonják.