rss      tw      fb
Keres

Svéd lap: a demokráciától távolodó EU-tSvéd lap: a demokráciától távolodó EU-tagország éjsötét ábrázolásagország éjsötét ábrázolása




Az Aftonbladet csütörtöki számának kezdőlapján könyvismertetéssel is találkozik az olvasó. Po Tidholm írásának címe Szélsőjobboldaliság Magyarországon – így működik. Alcíme: Tystnadens triumf (kb. A hallgatás győzelme) – a demokráciától távolodó EU-tagország éjsötét ábrázolása.


Minden társadalomnak rendelkeznie kell egyfajta felettes énnel, sérthetetlen értékek készletével, s ezt [olyan] jogi szabályrendszer támasztja alá, amely lehetetlenné teszi abszurd és erkölcstelen dolog keresztülvitelét. A demokrácia hátrányára azonban az a helyzet, hogy ez a demokrácia korlátozására is alkalmazható.


Nehéz időkben azonban a felettes én mindig fenyegetett, mert – függetlenül attól, hogy baloldal tartja-e fenn, amely azzal szidalmazható, hogy „politikailag korrekt”, vagy konzervatívok és liberálisok, akikről az mondható, hogy társadalmi elitet alkotnak – a felettes én érzékeny a populista kártyára. Bizonyos ponton csend lesz.


Gabriel Byström újságíró, a Göteborgs-Posten kulturális rovatvezetője könyvében, a Tystnadens triumfban olyan Magyarországot ír le, ahol az emberi értékek relativizálása átütő sikert aratott, az antiszemitizmus visszatért, a romák és zsidók elleni gyűlöletbűntett pedig legitimmé vált. Ahol egy elhibázott liberalizáció és egy nekirugaszkodó piacgazdaság jóvátehetetlen szakadékokat teremtett a társadalomban, és megágyazott egy olyan populizmusnak, amely magával ragadja a józan észt, hatalomba emel egy diktatórikus politikust, és ahol egy populista párt megbütyköli a választási eredményt és újraírja a törvényeket, amelyek aztán elhallgattatják az értelmiséget.


A Tystnadens triumf abszolút sötét könyv, ha regény lenne, egyike lenne az utóbbi idők pesszimistáinak. A helyzet rosszabb: valós, tömör és hiteles ábrázolása egy országnak, amely távolodik attól a demokráciától, amelynek valós megismerése talán soha nem adatott meg az állampolgárainak.


Valahol érthető a jelenség dinamikája. Sem Oroszországról, sem Kínáról nem mondható, hogy érti a demokrácia értékét. Ám az, hogy miért ülnek svéd M-képviselők, mint például Gunnar Hökmark és Anna-Maria Corazza Bildt, az EP néppárti csoportjában – ugyanabban a pártcsaládban, amelyikben a Fidesz, az a párt, amely tehát ütemesen változtat át egy tagországot nem-demokráciává –, és miért mulasztják el legalább megjegyzéssel illetni az abszurdot és az erkölcstelent, ugyancsak kívül esik a dinamikán.


Mégis csak nem kis korlátozások azok, amelyek megtörténtek: évek óta korlátozott a bíróságok hatalma, az állampolgárok lehetőségei a határozatuk elleni fellebbezésre pedig behatároltak. Hajléktalanok nem tartózkodhatnak köztereken, vádat lehet emelni a magyar államot érő kritika miatt, a család fogalma csak heteroszexuális, házaspárt értenek rajta. A médiatörvényeket újraírták, a közszolgálati média pedig Fidesz-hangosbeszélő lett.


Az ország összes rektorát arra kényszerítették, hogy újra pályázza meg a beosztását, amelyet csak a kormányhűek tarthattak meg. Az Alkotmánybíróság – amely egyébként új, lojális tagokat kapott – többé nem építheti határozatait korábbi joggyakorlatra és nem kifogásolhatja az új törvények tartalmát. Új, úgynevezett „sarkalatos törvények” révén a kormány a politika hatalmas területeit foglalta bele a jogba. Ezek a törvények csak minősített többséggel változtathatók meg. A gazdaság feletti hatalom egy különleges költségvetési tanácsnak jutott, amely nem szüntethető meg, és amelynek tagjai kizárólagosan a Fideszhez tartoznak. Ha a párt elveszíti a hatalmat, ők még mindig ellenőrizni fogják a gazdaságot.


Orbán Viktor egyértelmű a terveit illetően. Gabriel Byström idézi őt, amikor az így beszél: „Megkötöm a következő tíz kormány kezét.”


A Nobel-díjas Kertész Imre a szürrealista Marcel Duchampot idézi, amikor Magyarország politikai helyzetéről nyilatkozik a Le Monde-ban: „Nincs megoldás, mivel nincs probléma”. Védekezőnek és rejtélyesnek hathat, de Kertész azt gondolja, hogy Magyarország alapvetően sohasem volt demokrácia, ezért nem érti a demokrácia értékét. Sohasem létezett valamiféle nemzeti felettes én. Magyarország mindig az a kis ország volt, amely megpróbált találni egy saját utat a nagyhatalmi tömbökben, függetlenül attól, hogy az Oszmán Birodalomról, a Habsburg uralomról vagy a szovjet impériumról volt-e szó. Most az EU-val helyezkednek szembe, mert őt gondolják diktatórikusnak.


„Magyarország végzet, amelynek se értelme, se magyarázata, és amely egyedülálló Európában. A magyarok görcsösen ragaszkodnak a sorsukhoz. A végén kétségkívül elbuknak, és nem fogják érteni, miért.”*


Miután az ember elolvasta Gabriel Byström könyvét, az az érzése, Kertésznek igaza van: ez csak rosszabb lesz.





* A szerk. megj.: Kertész Imre Le Monde-interjúját lásd: Magyarország végzet