Zeit: „Itt Magyarországon vagy, nem Ausztriában”




A Die Zeit című német lap online kiadásában Andreas Pigl olvasói levelét közölte Bírálat után elbocsátás címmel. Tavaly egy olvasói cikkben Orbán Viktor kormányának nacionalizmusát kritizáltam. Ezt követően kidobtak a budapesti irodámból.


Tavaly kezdtem meg a munkámat az emlékezést szolgáló osztrákként Budapesten, a Holokauszt Emlékközpontban. A munka mellett sokat foglalkoztam a magyarországi politikai történésekkel. Azt követően, hogy az Orbán-kormány tavaly októberben az 1956-os magyar felkelés emlékére látványosságot rendezett, írtam erről egy olvasói cikket a Die Zeit online kiadásának.


Később saját magamon kellett megtapasztalnom, hogyan bánnak ma Magyarországon azokkal az emberekkel, akik kritikusan szólnak a kormányról.


A megjelenés utáni napon egy magyar rádióadó megemlítette az olvasói cikket, így néhány múzeumi kollégám is felfigyelt rá. Nyomatékosan figyelmeztettek rá, hogy a múzeumot teljes egészében az állam finanszírozza, és ezért könnyen kellemetlenségeim támadhatnak. „Itt Magyarországon vagy, nem Ausztriában. Itt még más idők járnak.” Legyintettem. Kit érdekelne egy 18 éves külföldi szövege? Nem sokkal később azonban hívattak a múzeum irodájába, ahol durván felszólítottak, hogy „tűnjek el innen”.


Az első pillanatban teljesen megdöbbentem. Eltartott egy kis ideig, amíg felfogtam a helyzetet: éppen arra utasítottak, hogy ürítsem ki az irodámat. Amikor az ok felől érdeklődtem, azt kaptam válaszként, hogy nincs szerződésem a múzeummal, és ezért nincs itt semmi keresnivalóm. Különben ezzel az erővel „minden külföldi, aki bejön az utcáról, beülhetne az irodáinkba”.


Tény, hogy nincs szerződésem a múzeummal, van viszont egy másik intézménnyel. Mivel azonban annak az intézetnek nincsenek irodái, az emlékezést szolgálók már tíz éve a múzeumban teljesítik a szolgálatukat. Megkérdeztem, hogy ez még nem tűnt-e fel senkinek. A hangvétel erre még barátságtalanabb lett. Javasoltam, hogy az ügyet rendezzék egyenesen az Emlékezés-szolgálati Irodával.


Örvendezve, és megkönnyebbülten, hogy végre be tudtam fejezni ezt a beszélgetést, elindultam az ajtó felé. Mindazonáltal még mindig nem értettem, hogy miért dobtak ki ilyen ellenségesen a múzeumból. Az egyik lában már a folyosón volt, amikor utánam kiáltották a magyarázatot: „Tudom én, hogy maga milyen szépen tud írni a fasiszta Magyarországról, Pigl úr.” Megálltam. „Ön olvasta a cikkemet?” – kérdeztem csodálkozva. Válaszként csak egy sokat mondó vigyort kaptam.


Miután kiürítettem az irodámat, szerencsére más munkahelyen, a Nácizmus Üldözötteinek Szövetségénél folytathattam emlékezés-szolgálatomat. Az iroda sokkal kisebb, mint a korábbi, és ironikus módon éppen egy saroknyira van Orbán Viktor munkahelyétől, a magyar parlamenttől. Gyakran felteszem magamnak a kérdést, hogy mennyire veszélyes a helyzet a profi újságírók számára Magyarországon, ha az embernek már egy olvasói cikk szerzőjeként is ilyen drasztikus következményekkel kell számolnia.





A ford. megj.: Az emlékezés-szolgálat politikailag független, vallások feletti osztrák szervezet, amely a nemzetiszocializmus és bűnei okaival és következményeivel foglalkozik. 1992 óta önkénteseket küld olyan országokba, ahol a nácik és segítőik bűnöket követtek el, illetve ahol a gyilkos gépezet túlélői ma élnek.


Az emlékezés-szolgálatot teljesítők egyéves szolgálatuk alatt fiatalokkal foglalkoznak, idős embereket gondoznak vagy levéltárakban, múzeumokban dolgoznak. A férfiaknak az Osztrák Köztársaság a szolgálatot fegyver nélküli polgári szolgálatként messzemenően finanszírozza, a nők munkáját a Mezei-Nővérek Alapítvány eszközeiből fedezik.