rss      tw      fb
Keres

ORFK-közlemény - Vasárnapi közlekedési előrejelzés

OS 2010. november 28., vasárnap 10:16

A közutakon az elmúlt nap 24 órájában összesen 178 közúti közlekedési baleset történt. Halálos áldozatot egy baleset sem követelt, 19 súlyos, 30 pedig könnyű sérüléssel járt. Ezeken felül 129 személyi sérülés nélküli, anyagi kárral járó baleset történt.

A meteorológiai előrejelzés szerint vasárnap több órás napsütéssel számolhatunk némi fátyolfelhőzettel, majd dél felől beborul az ég, és egyre több felé várható eső, zápor, az Észak-Dunántúlon és az Alpokalján havas eső, havazás. Északon átmenetileg ónos eső is lehet. A szél akár viharossá is fokozódhat estére. A legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és +7 fok között alakul.

Az út- és látási viszonyok, az eső, az ónos eső, a havazás, és a lefagyott utak miatt lassabban és figyelmesebben vezessenek! A lefagyott útfelületeket gyakran nem is lehet időben észlelni! Számítsunk rá!

Az országos közúthálózaton ezen a hétvégén is számos helyen folynak közúti munkálatok, ezért figyeljék az erre felhívó táblákat, jelzéseket!

Az M0-ás régi szakaszán folyamatosan épül a 3. forgalmi sáv. Jól kiépített és kitáblázott terelés mellett folyamatos sebességkorlátozás van érvényben. Folyamatosan, szakaszosan építési területeken kell áthaladni. Ez érvényes az M0-M7 csomópontra is! Fokozott óvatossággal közlekedjenek, különösen munkagépek környezetében!

Az M1-es autópálya mindkét pályaoldalán a 13-15. km szelvények közötti szakaszon a hídépítés és a szűkebb keresztmetszet miatt 80-100 km/ó korlátozás van érvényben.

Az M3-mas autópályán a bal pályatesten (a Budapest felé haladók) a 75-73. és a 91-89. km szelvényekben, a jobb pályatesten (a Budapest felől) haladók a 71-120. km szelvényeknél számíthatnak nagyfelületű burkolatjavításra és 60-as sebességkorlátozásra, mozgó terelésre.

Az M35-ös úton a teljes szakaszon mindkét oldalon 80 km/ó sebességkorlátozás és mobil terelés mellett útjavítási munkát végeznek. Figyeljék a táblák jelzéseit!

Az M6-oson mindkét pályaoldalon a 22-77. km szelvényekben mobil terelés és sebességkorlátozás mellett egy-egy szakaszon dolgoznak. Figyeljék a táblák utasításait!

Az M7-es autópályán mindkét oldalon a 17-45. km szelvényekben úton folyó munkálatokat végeznek 80 km/ó sebességkorlátozás és mobil terelés mellett.

A hétvégi határforgalmat tekintve Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében elsősorban Záhony közúti határátkelőhelyen várható nagyobb mértékű, akár 60-120 perces forgalomtorlódás a hétvégén a személy- és teherforgalomban, mindkét irányban. A várakozási időt növelheti a Vám- és Pénzügyőrség által a jövedéki termékekkel való visszaélés megakadályozása érdekében bevezetett új intézkedés, miszerint számítógépes nyilvántartást vezetnek a személyautók üzemanyagszintjéről, illetve a külföldön megtett távolságról.

Tájékoztatjuk az utasokat, hogy a záhonyi Tisza-híd állagmegóvási, megerősítési munkálatai befejeződtek.

A záhonyi forgalomtorlódás elkerüléséhez alternatív útvonalnak továbbra is a 07-19 óra között nyitva tartó Barabás közúti határátkelőhelyet és a 08-16 óra között nyitva tartó Lónya közúti határátkelőhelyet ajánljuk.

Az ukrán határszakasz határforgalmának aktuális helyzetéről a Szabolcs-Szatmár-Bereg MRFK ügyeletén lehet érdeklődni a +36-42/524-600 telefonszámon.

A légi közlekedést, a járatok indulását és érkezését befolyásoló időjárási tényezőről, munkabeszüntetésről nincs információnk.

A határátkelőhelyek felkészültek a várható forgalom lebonyolítására, a szükséges kapacitással fognak üzemelni; ha szükséges, ideiglenes forgalmi rendet alakítanak ki a várakozások csökkentése érdekében. Az utasok naprakészen tájékozódhatnak a határátkelőhelyeken lévő aktuális várakozási időkről a http://www.police.hu/hatarinfo/varakozas.html oldalon.

Elindulás előtt - vagy ha már úton vagyunk - érdemes tájékozódni az adott útszakasz forgalmi helyzetéről. Ezt megtehetik a következő információs vonalakon:

* Útinform rádiós információit hallgatva

* Útinform telefonos utastájékoztatója: 336-24-00

* www.kozut.hu honlapon.

Az Állami Autópálya Kezelő Zrt. telefonszáma: 06-40/40-50-60 (ez olvasható az autópályákon kihelyezett portáltáblákon is).

Balesetmentes közlekedést kívánunk a hétvégére!

Kiadó: ORFK Szóvivői Iroda