Egyet ide, egyet oda
- Részletek
- 2014. augusztus 22. péntek, 05:38
- Huszár Ágnes
Az egyetlen magyar Nobel-díjas író, a nyolcvanöt éves Kertész Imre a nemzeti ünnepen megkapta a magyar állam legrangosabb kitüntetését, a nemzetközi elismertséggel rendelkező, vitathatatlan teljesítményű magyar embereknek adható Szent István Rendet. Idén a másik kitüntetett Rubik Ernő lett, így csakugyan méltó kezekbe jutott a díj. Annak is örülünk, hogy Kertész egészségi állapota lehetővé tette, hogy személyesen vegye át az államfő kezéből. És annak is, hogy némi töprengés után a díj átvétele mellett döntött, erre „a konszenzus megteremtésének vágya és elodázhatatlan szükségessége” sarkallta, így üzente a feleségén keresztül.
Augusztus 18-án Balog Zoltán EMMI-minisztertől vehették át jó néhányan a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjét (polgári tagozat), köztük az oktatási szakember és irodalomtörténész Takaró Mihály. Roppant szorgalmas ember, karvezetőként is sikeres, ezen kívül érettségi tételsorok, verseskötetek és egyéb művek fűződnek a nevéhez. Csak Wass Albertről három könyvet írt. Mint mostanában nyilatkozta, legnagyobb sikerének azt tartja, hogy sikerült olyan írók szövegeit beemeltetni a tananyagba, akik „valódi patrióta szellemmel közelítettek a nemzeti sorskérdésekhez” – ezen mindenekelőtt Tormay Cécile-t és Nyirő Józsefet értette.
Takaró Mihály irodalomtörténész a Kárpát-medencei magyar nyelv és irodalom szakos tanárok találkozóján a Gödöllői Királyi Kastélyban 2014. július 28-án – MTI/Beliczay László
A másik kitüntetettről, Kertész Imréről alkotott megsemmisítően rossz véleményét soha nem rejtette véka alá, elmondta, ha megkérdezték, rádióban, televízióban, de nézeteit a legnagyobb egyetértéssel jobbikos pártrendezvényeken fogadták. Kertész írói teljesítményét mélységesen lebecsülte, Nobel-díját bizonyos körök által kilobbizott politikai díjnak nevezte, még az író magyarságát is elvitatta. Fejtegetéseit harsány helyesléssel fogadták, Dúró Dóra, a Jobbik oktatáspolitikusa ki is jelentette, ha kormányra kerülnek, Takaró vezetésével fogják „nemzeti szellemiségűvé” tenni az egész tananyagot.
Ezt a szellemiséget is magas kitüntetésre méltónak találta a kormányzat, nem törődve a díjak kontextusában kirajzolódó ellentmondással. Egy koherens világkép birtokában ugyanis az ember nem nevezhet értéknek valamit és ugyanannak a megsemmisítő tagadását is. Az a testület pedig, amely a szellemi teljesítményekért járó díjakat egyet ide, egyet oda alapon osztogatja, nem mérsékelt és kiegyensúlyozott, hanem cinikus és hiteltelen.
