rss      tw      fb
Keres

Schmidt Mária lebukott




Schmidt Mária, az Orbán-rendszer házi történésze, akit egykor Eörsi István „történelemhamisításra szakosodott üzletasszonynak” nevezett, terjedelmes cikkben méltatta a Heti Válaszban a Nobel-díjas Kertész Imre munkásságát. Amikor Bolgár György a múlt héten a Klubrádióban arról kérdezte, hogy vajon a cikkét annak tudatában írta-e, hogy a kormány Szent István Renddel tünteti ki Kertészt, Schmidt azzal válaszolt, hogy szó sincs róla, a cikket ezt nem tudva írta. Néhány nap telt csak el, és az ATV Hírvitájában most kedden Stumpf András, a Heti Válasz egyik vezető újságírója elmondta: szerkesztőségükben már több mint két hete – tehát legalább egy héttel Schmidt cikkének megjelenése előtt – tudtak a tervezett kitüntetésről. Nehéz elhinni, hogy a szerkesztőség tudja, hogy döntöttek a kitüntetésről, de nem egyeztet Schmidttel a cikk írásáról. Már csak azért is nehéz, mert hétfőn az Egyenes Beszédben Schmidt elmondta Kálmán Olgának, hogy azt is tudja, ki kezdeményezte a kitüntetést, de nem árulja el. Nehéz elhinni, hogy nem beszélték meg vele, hogy kitüntetik Kertészt, és kellene ennek előkészítésére egy komoly cikk, amely megmagyarázza a fideszes közönségnek, hogy miért tünteti ki az Orbán-kormány azt a Kertész Imrét, akit olyan ízléstelemül támadott korábban a fideszes sajtó. Úgy tűnik, Stumpf most lebuktatta Schmidtet.