rss      tw      fb
Keres

Washington Post: Orbán Putyin mintájára építi ki a hatalmát




A The Washington Post című amerikai lapban július 31-én jelent meg Fareed Zakaria amerikai újságíró, elemző írása, A putyinizmus felemelkedése.


Amikor a hidegháború véget ért, Magyarország különleges helyet foglalt el az 1989-es forradalmak sorában. A szovjet befolyási övezet egyik első állama volt, amely elhagyta a kommunizmust és a liberális demokráciát választotta. Ma újra egy trendet képvisel, amennyiben az első európai állammá válik, amely felmondja a liberális demokráciát és elhatárolódik tőle. Új rendszert és új értékrendet vezet be, amelyeknek a legjobb példája Vlagyimir Putyin Oroszországa, de amely más országokban is visszhangra talál.


Orbán Viktor magyar miniszterelnök egyik nagy beszédben a hétvégén elmagyarázta, országának az az eltökélt szándéka, hogy új politikai modellt építsen: illiberális demokráciát. Erre felfigyeltem, mert 1997-ben írtam egy esszét a Foreign Policy című folyóiratban, amelyben ugyanezt a kifejezést használtam egy veszélyes trend leírására. Demokratikus, gyakran népszerű kormányok arra használták fel a mandátumukat, hogy erodálják a személyes jogokat, a hatalmi ágak megosztását és a jogállamot. De még én sem tudtam soha elképzelni, hogy egy nemzet vezetője – ráadásul Európában – ezt a terminust büszkén vállalja.


„Ma a slágertéma a gondolkodásban azoknak a rendszereknek a megértése, amelyek nem nyugatiak, nem liberálisok, nem liberális demokráciák, talán még demokráciák sem, és mégis sikeressé tesznek nemzeteket” – mondta Orbán. Szerinte a világ 2008-ban változott meg alapvetően azzal, amit ő „a nagy nyugati pénzügyi összeomlásnak” nevez. Azt mondja, azóta hanyatlóban van az amerikai hatalom, és a liberális értékek ma „korrupciót, szexet és erőszakot” testesítik meg. Nyugat-Európa „a jóléti rendszerek hátán élősködők” világa lett. Azt magyarázta, hogy az illiberális szerepmodellek a jövőre nézve Oroszország, Törökország, Kína, Szingapúr és India.


Eltekintve ettől a fura listától (India?), Orbán tettei az elmúlt néhány évben azt demonstrálták, hogy az ő saját szerepmodellje a putyini Oroszország. Orbán Magyarországon olyasmit iktatott törvénybe és alkalmazott, amit legjobban „putyinizmusként” lehet leírni. Ahhoz, hogy ezt megértsük, vissza kell mennünk az izmus megalapítójához.


Amikor Putyin 2000-ban hatalomra került, kemény, eszes, kompetens menedzsernek tűnt, olyannak, akinek eltökélt szándéka, hogy stabilitást hoz Oroszországban, amely belső káosztól, gazdasági stagnálástól és egy 1998-as csődtől szenvedett. Azon volt, hogy Oroszországot integrálja a világba, és jó kapcsolatokat akart a Nyugattal, Washingtontól tagságot kért Oroszországnak a Kereskedelmi Világszervezetben, sőt a NATO-ban is. A kormányzatában nyugati liberális technokraták voltak, akik járatosak voltak a szabadpiacban és a nyitott kereskedelemben.


Idővel azonban Putyin rendet teremtett az országban, amelynek virágzó gazdasága felett elnökölt, minthogy a kőolajárak a négyszeresükre emelkedtek. Hatalma megőrzése érdekében hozzálátott politika, a gazdaság és a társadalom feletti ellenőrzés elnyomó rendszerének kiépítéséhez. Amikor szembekerült az ellenzékkel, különösen a 2011-es parlamenti választásokon, Putyin felismerte, hogy ellenfelei legyőzéséhez többre van szüksége, mint puszta nyers erőre. Hatalmi ideológiára volt szüksége, s ezt el is kezdte kifejteni a beszédeiben, olyan törvényeket hozott, és arra használta fel hivatalát, hogy bizonyos értékekhez való hűséget közvetítsen.


A putyinizmus meghatározó elemei a nacionalizmus, a vallás, a társadalmi konzervativizmus, az államkapitalizmus a kormány uralma a média fölött. Ezen elemek mindegyike valamilyen módon eltér a személyes jogok, a tolerancia, a kozmopolitizmus és az internacionalizmus korszerű, nyugati értékeitől, vagy ellentétes velük. Hiba lenne azt hinni, hogy Putyin számára az ideológiája teremtette meg a népszerűséget – ezt megelőzően is népszerű volt –, de ez tartja fenn a népszerűségét.


Orbán Putyin nyomdokaiba lépett: erodálta az igazságszolgáltatás függetlenségét, korlátozta a személyes jogokat, nacionalista módon beszélt az etnikai magyarokról, és elhallgattatta a sajtót. Az ellenőrzés módszerei gyakran kifinomultabbak, mint a hagyományos cenzúra. Magyarország nemrég 40 százalékos adót vezetett be a reklámbevételekre, ami, úgy tűnik, főleg az ország egyetlen nagy, független tévéállomását veszi célba, és ennek a csődjéhez vezethet.


Ha körülnéznek a világban, vannak mások is, akik magukévá tették a putyinizmus alapelemeit. Törökországban Recep Tayyip Erdogan reformista terveitől olyan programok felé fordult, amelyek társadalmilag konzervatívabbak, iszlámisták és erőteljesen nacionalisták. Ő is ügyes trükköket alkalmazott, hogy megfélemlítse, engedelmességre kényszerítse a médiát. Európa szélsőjobboldali vezetői közül sokan nyíltan csodálják Putyint, és azt, amit képvisel, így a francia Marine Le Pen, a holland Geert Wilders, sőt, még a brit Nigel Farage is.


A putyinizmus sikere nagy mértékben függ majd Putyin és az által vezetett Oroszország sikerétől. Putyin győztesnek fog tűnni, ha diadalt arat Ukrajnában, katasztrófába sodorja az országot, amely végül majd kérelmezőként fordul Moszkvához. Ha azonban Ukrajna boldogul Oroszország nélkül is, és az orosz gazdaság tovább gyengül, Putyin könnyen találhatja magát abban a helyzetben, hogy egy globálisan elszigetelt szibériai olajállam felett elnököl.