rss      tw      fb
Keres

Képünk a világban: a fuldokló kanári esete



A Time Out New York magazin* Kanári a szénbányában: megrettent színházcsinálók Magyarországon** című blogbejegyzése ismét érdekes adalék ahhoz, hogyan halad a nemzeti együttműködés programjának Magyarország hitelességét helyreállító vállalkozása (a cikk szerzője Helen Shaw).


A Time Ot New York illusztrációja

Képzeljék el, hogy egy olyan országban élnek, ahol ha az ember nem alkalmazkodik a pártirányvonalhoz, egyszerűen kirúgják a munkahelyéről. Ahol a növekvő nacionalizmus láthatóan bátorítja a homoszexuálisok és zsidók elleni hangoskodást. Ahol a kulturális intézményeknek a nemzeti együttműködés nyilatkozatát kell kiplakátozniuk a bejáratukra. Ez nem egy történelmi darab, és nem is antiutópia: ez a mai Magyarország.

Teljesen függetlenül a közelmúlt környezeti katasztrófájától, valami egészen rémisztő dolog szivárog bele Magyarország talajába. Az áprilisi meghökkentő választási siker után a nacionalista jobbközép Fidesz haladéktalanul lecsapott a régről ismert bűnbakra, a színházra. Tudjuk, a színház felingerli a hatalmaskodókat, mert a színház közismerten szabadelvű, és gyakran ő érzi meg először a cenzúra fájdalmas szúrását, amikor egy „rezsim” idegessé válik. A Fidesz egy „rezsim” volna? Alapvetően igen. A Fidesz mára annyira az ellenőrzése alá vonta az országos és regionális  kormányzást, hogy Magyarország ma már lényegében egypártrendszer. Hirtelen  átlendülése a jobboldalra számos európai megfigyelőt nagyon-nagyon idegessé tett.

A magyarországi belpolitikát ismerők szerint mindennek az eredménye egy sor olyan törvény, amely korlátozza a szabadságot, médiahatóságot állít fel, törvénykezik az újságírói függetlenség ellen, aláássa az igazságszolgáltatás rendszerét, és megerősíti a hatalmat.

Egyik véletlenül nevetségesre sikeredett (ám ugyanakkor ijesztő) megjelenése a kormányzati hatalom megszilárdításának a „NENYI” [the party’s Manifesto], amelyet a legtöbb középületben ki kell ragasztani, beleértve a színházakat, múzeumokat és koncerttermeket. Képzeljék csak el, miközben nyilvános helyen sétálgatnak, valami ilyesmibe botlanak:

„Az Országgyűlés kinyilvánítja, hogy az új nemzeti együttműködés az áprilisi parlamenti választásokon nyugszik, amely eredményeként a magyarok egy új rendszer megalkotásáról döntöttek, hogy létrehozzák a Nemzeti Együttműködés Rendszerét. A magyar nemzet e történelmi tettével arra kötelezte a megalakuló Országgyűlést és a felálló új kormányt, hogy elszántan, megalkuvást nem ismerve és rendíthetetlenül irányítsák azt a munkát, amellyel Magyarország fel fogja építeni a nemzeti együttműködés rendszerét.”

Amikor a nyilatkozat ennek az újraállamosított társadalomnak a pilléreiként nevezi meg a „munkát, az otthont, a családot, az egészséget és a rendet”, kétségkívül megszólal bennünk a múlt rémisztő hívószavait jelző vészcsengő.

Ám miért is írunk minderről egy színházi blogban? A fuldokló kanári miatt. A Fidesz ugyanis nem volt hajlandó átutalni a független színházaknak korábban már megítélt pénz harmadát. Nagy fesztiválokat mondtak le azért, mert az ígért támogatás elillant. Ez a mi amerikai támogatási rendszerünkben persze nem tűnik olyan felháborítónak. Ám a független színházak ezzel egyidejűleg „témajavaslatokat” is kapnak, amelyekben azt kérik tőlük, hogy a művészet pozitív színben tüntesse fel Magyarországot. Prominens személyiségek lemondását gyakran magyarázzák a „kormányzati beavatkozással”. Rémisztő az is, hogy a magyar kulturális élet számos meghatározó személyisége egyszer csak ott találta magát egy névtelenül nyilvánosságra hozott listán: a „zsidók, kommunisták és homoszexuálisok” listáján. Két nemzetközileg is ismert rendező, Szász János és Alföldi Róbert is köztük van.



* A magyar nyelvű ismertetőből idézünk: „A Time Out a világon mindenhol exkluzív sztárinterjúiról, bennfentes információiról, szókimondó és művelt kritikáiról, egyedülálló nemzetközi tartalmairól ismert”. Nevezzük egyszerűen színvonalas városmagazinnak, amely csak New Yorkban hetente több millió példányban jelenik meg – nem beszélve az online változatról.

** Ha valaki nem tudná: régen a szénbányászok egy kanárit vittek le magukkal a bányába. Amikor a madár fulladozni kezdett a metántól, a bányászok tudták, hogy menekülniük kell.


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!