A felelősség szabadsága



Előzmények:
– Mihancsik Zsófia: A volt miskolci rendőrkapitány a „baloldal” közös polgármesterjelöltje
– Krémer Ferenc: Utat vesztve – Megjegyzések a Pásztor-ügyhöz
– Herényi Károly: Egy embertelen ország
– Andor Mihály: Rögtön az elején
– Gyurcsány Ferenc: Pásztor Albert jelöléséről
– Debreczeni József: Pásztor Albert mellett





„–…De a bánya bezárt. Miből élnek?


– Lopunk.


– Lopnaaak??


– Lopunk. Nincs más. Csak a dögkút.”


Az ózdi kistérséghez tartozó alig kétezer lakosú Farkaslyukon mondta magától értetődő magabiztossággal 1993-ban a „Magyarországról jövök…” című rádióműsor riporterének (Erdélyi István, 2014 májusában elhunyt) egy akkor már évek óta munkanélküli középkorú roma férfi. Míg élek, nem felejtem el ezt a rövid dialógust és a mögötte meghúzódó képtelen történetet és a méltatlan emberi sorsokat. A meleg pesti szerkesztőségi szobában megfagyott a levegő. Akkoriban jött divatba(!), hogy „humoristák” roma akcentussal nevettetik a publikumot. Mi is elhúztuk a szánkat a „lopunk” tőmondatra, a nazális, elnyújtott válaszra, de a „dögkútnál” már elszorult a torkunk, a gyomrunk. Azt hiszem, akkor értettem meg a Maslow-piramis lényegét, a szükségletek hierarchiáját, és Ancsel Éva hazugságról szóló egyik bekezdését: „Be lehet-e állni irtani a hazugság erdejét, és érdemes-e? Akkor, ha tudjuk, hogy karnyújtásnyira tőlünk új hazugság facsemetéjét ültetik, méghozzá gonddal és szakértelemmel. Igen, be lehet állni. De irtani még nagyobb gonddal kell és még nagyobb szakértelemmel.”


Nehezen tudnám megfejteni, miért ezek jutottak eszembe Gyurcsány Ferenc írását olvasva, furcsa, kiszámíthatatlan, de nyilván magyarázható képeket, emlékeket produkál konfliktusos helyzetekben az emberi agy.


Vitatkozom Gyurcsánnyal. Előrebocsátom, tisztelem képességeit, tudását, bátorságát, hitét és elkötelezettségét, és bár ez amúgy semmit se számít, a demokratikus oldal politikusai közül az egyetlennek tartom, aki… de ezt hagyjuk, nem aktuális. Tisztelem, hogy képes önreflexióra, önkritikára, örülök, hogy nem viselkedik aranyozott Buddhaként, akkor sem, amikor hívei már aranyporos kézzel tapogatják.


Vitatkozom Gyurcsánnyal, miközben nem vitatom a helyzetjelentését, nem vitatom a meggyőződését, hozzám közel álló nézeteit. Vitatkozom, és én is úgy gondolom, mint a vita valamennyi résztvevője, hogy tudásom, hitem és értékrendem szerint nekem van igazam. Hangsúlyozom, ez az én igazságom, ha tetszik egy (rész)igazság a sok közül, nyilván nem az abszolút igazság.


1. Alighanem téved Gyurcsány, amikor azt állítja, hogy jól döntöttek, és „Pásztor jó polgármestere lesz Miskolcnak”. Mondott hasonlót, nem is olyan régen, valahogy úgy szólt, hogy „Attila (Mesterházy) olyan erényeket mutatott meg a tárgyalások során, amely meggyőzheti a szavazókat, hogy jó miniszterelnöke lesz az országnak.” Ismerte, tudhatta, hogy nem lesz jó, de az összefogás kényszere előhívta ezt a rossz mondatot. A politikus felülkerekedett a valóságon. De nem ettől nem lenne Pásztor jó polgármester. Hanem azért, mert amit öt éve mondott, azok nem rossz mondatok voltak, hanem tűrhetetlen mondatok. Ez ugyanis nem tolerancia, hanem értékválasztás kérdése. (Mihancsik Zsófia pontosan idézi az ún. követő mondatokat is, amelyek az elszólást, az ügyetlen fogalmazást – szerintem – kizárják. Ettől még szép dolog a megbocsátás, sőt azt sem zárom ki, hogy Pásztor Albertnek megváltozott az értékrendje. Hogy ma úgy gondolkodik, mint egy demokrata. De akkor nem úgy gondolkodott és főleg nem úgy beszélt, és ezt a tényt, ha tetszik, ha nem, cipeli magával, nem lehet meg nem történtté tenni. Ancsel Éva – lehet persze vele is vitatkozni – pontosan és érthetően fogalmaz: „A felelősség talán fölfüggeszthető, legalábbis a szűken értelmezett játékban, de nem levethető; tetteink mintegy visszanehezednek ránk abban a horizontális dimenzióban, amelyben a másokkal való kapcsolataink a meghatározóak. És ez az a dimenzió, amely ittlétünk alapja, itt történik meg velünk az, amit sorsnak nevezünk. Mert sors csak ott konstituálódik, ahol felelősségtétje van – nem is csupán a tetteknek, de a gesztusoknak is, továbbá ahol semmi sem újrakezdhető, ahol nem lehet revánsot kérni, ha valamit elvétettünk, vagy valaki ellen vétettünk.


A valóságos dolgok dimenziójában a felelősség morális gravitációja uralkodik; az, amit horizontális nehézkedésnek neveznék – nem abban az értelemben, hogy lefelé húz, hanem másokhoz köt. Amit itt teszünk, az nem tehető jóvá sehol, „odaát” se – a művészet, a vallás vagy a filozófia világában.


Mégiscsak van tehát mérték?! Mégis van. A felelősség mértéke a szabadságnak, s egyben, vagy éppen ezért a személyiség komolyságának, fajsúlyának mértéke is.” (Ancsel Éva: Az ember mértéke vagy mérték-hiánya; Kossuth, 1992)


2. Szerintem nem szabad eufemizálni Pásztor korábbi kijelentéseit azzal, hogy „rosszul nyitott ki egy ajtót”, és főleg nem azzal, hogy „mert nekem is voltak rossz mondataim, inkább őt, az egész embert nézem, mintsem sokáig gargalizálnék ügyetlen és sokakat bántó mondatain”. Gargalizálás? Ez komoly? Attól még, hogy tűrhetetlennek tartjuk az elhangzottakat, és ismételten hangsúlyozzuk egy végletesen leromlott immunrendszerű közösségnek, még nézhetjük az egész embert! A két dolog nem zárja ki egymást. Alig hiszem, hogy más hasonló esetben Gyurcsány ne üvöltene, teljes joggal, hogy NEM, EZT NEM!



Az MTI képaláírása: „2012 januárjában: Gyurcsány Ferenc egy meghívásnak eleget téve Miskolcon az Avason egy panellakásba költözött – MTI/Vajda János

3. Miféle érvelés az, hogy „Merjenek hinni neki! Vagy engedjék a nem egyszerűen tűrhetetlenül beszélő, de átkozottan is cselekvő fideszes polgármestert a hivatalában maradni, esetleg emeljék fel a Jobbik jelöltjét!” Az értékválasztás mint gyerekes bátorságpróba? Tényleg vegyük komolyan, hogy Pásztor Albert az egyetlen demokrata alternatíva Magyarország London után harmadik legnagyobb városában? A valóban elviselhetetlen Fidesszel, nopláne a Jobbikkal való fenyegetés mint a DK csodafegyvere? Vagy Pásztor, vagy a Fidesz? Na ne! Újratervezést javaslok, tapintható a zavar, érzékelhető az elakadás. Ha már ennyi hitből, kampányrobotból, szellemi és fizika befektetésből épült/épül a DK, megéri egy akár átmeneti választási veszteséggel, de morális presztízsgyarapodással járó visszalépés.


Végezetül készséggel teszek eleget Debreczeni József kérésének – talán többen is vagyunk így: méltányosságot tanúsítok Pásztor Albert iránt, ami természetesen semmilyen összefüggésben nincs Gyurcsánnyal kapcsolatos, már fentebb jelzett tiszteletemmel, és azzal a határozott véleményemmel, hogy egy Miskolcon jóval túlmutató káros döntés foglyai ők.


Kérem Gyurcsányt, Debreczenit és a DK velük egyetértő vezetőit, hogy tanúsítsanak méltányosságot az ez ügyben egyet nem értő DK-szimpatizánsok nézetei iránt!





Simkó János

Újságíró