Az üvegplafon széttörése

A kutatások szerint a macsó hagyományok mellett elsősorban a pártok listaállító kapuőrei, a férfihelyeket őrző kiválasztási technikák okolhatók leginkább azért, hogy Magyarországon a nők szégyenletesen alacsony számban kerülnek a parlamentbe. A rendszerváltás óta 8 és 11 százalék között mozog a képviselőnők aránya, most 10,9 százalék. Az unióban csak Málta áll roszszabbul, a világon majdnem 120 ország előz meg minket. Az arab országok átlaga 9,6 százalék. 2006-ban a parlament listás mandátumainak 87 százalékát férfiak kapták. A pártok 17 éve nem mutatnak hajlandóságot a helyzet megváltoztatására. Ezért nyújtottunk be indítványt Magyar Bálinttal: írja elő törvény, hogy a pártlistákon váltakozva kövessék egymást a nők és a férfiak. A pártok az esélyes egyéni körzetekben többnyire férfiakat indítanak, ezért így is csak a szűk egyharmadot érné el a képviselőnők aránya. Legalább ennyi kell ahhoz, hogy érzékelhető változás legyen a politikai témák megválasztásában, a törvénykezési gyakorlatban, a politikai kultúrában.

A nemzetközi tapasztalatok szerint a nők esélyegyenlőségét elősegítő változásokat többnyire politikusnők kezdeményezik. Kínos, de így érthető, miért tesz keveset a magyar politika a nők esélyegyenlőségéért. A nők ugyanazért a szellemi munkáért átlagosan a férfiak fizetésének 65 százalékát kapják. Álláskereséskor mindennapos a diszkrimináció, szülés után sokan nem kapják vissza munkájukat. Elégtelen a szociális ellátó hálózat, a társadalom a legkisebbek és az idősek gondozását a nők ingyenmunkájával "oldja meg". Egy gyermek nélküli családban a nők naponta átlag három és fél óránál több házimunkát végeznek, a férfiak másfél órát sem. A férfiaknak naponta egy órával több idejük jut pihenésre, mint a nőknek. Az otthoni, óvodai és iskolai szocializáció a lányokat alázatos, szorgos, hercegére váró Hamupipőkének vagy csini Barbie-nak neveli, a fiúkat okos, erős, bátor világhódítónak. A nők elleni erőszak, a munkahelyi zaklatás a magyar hétköznapok része, a médiából ömlenek a nőket megalázó reklámok, "poénok". A nőket, bármenynyire képzettek is, az üvegplafon elzárja a tényleges hatalomtól. A gazdaságban középvezetői szintig jutnak, a felső vezetők közé ritkán, a csúcsvezetők közé elvétve. Diákként a lányok és a fiúk azonos számban érnek el kiemelkedő eredményeket, az akadémikusok között a nők aránya mégis csak 5,5 százalék. Az egyetemek, kutatóintézetek vezetői között jóval kisebb a nők aránya, mint tudományos eredményeik alapján lehetne. A nők alacsony politikai reprezentációja az általános helyzetet tükrözi, de egyben szimbolikusan meg is erősíti. Ezért vicces elképzelés, hogy a nemek esélyegyenlősége megteremthető, ha ez a politikai döntéshozatalban nem történik meg.

Kifogás persze bőven van. Az egyik: a nők nem akarnak politizálni. Riasztja szelíd lelküket a durva, versengő politikai világ. Nem taszítja őket a versenysport, gond nélkül lesznek ügyvédek, vállalkozók, mentőorvosok, helyszínelő rendőrök, csak épp a politikától félnek.

Vagy: jönnek a kontraszelektált kvótanők, kiszorítják a tehetséges férfiakat. Keveset tud a csupa tehetséges férfipolitikus által kialakított magyar politikai kultúráról, aki ettől retteg. És miért gondolják, hogy kvóta segítségével buta libák kerülnek parlamentbe? A képviselők zömét adó jogászok, közgazdászok, orvosok és tanárok között több a nő, mint a férfi. Tényleg nincs az országban 130 fölkészült, képzett, politikai ambíciókkal rendelkező nő, aki legalább annyira alkalmas képviselőnek, mint a most ott lévő 343 férfi közül a gyengébbek? Ma a 343 férfi képviselőből 29 nem rendelkezik felsőfokú végzettséggel, a 42 nőből 1.

Mondják, a kvóta alkotmányellenes, csökkenti a férfiak választhatóságát. Ez matematikailag nehezen érthető, hiszen fele-fele arányt javaslunk, de az olasz alkotmánybíróság 1995-ben ezzel az érvvel utasította el a kvótát. Majd módosították az alkotmányt, és 2004-ben kvótát alkalmaztak az EP-választáson. A magyar alkotmány már most megengedi támogató eszközök alkalmazását. Az előjogok elvétele nem diszkrimináció, hanem a diszkrimináció csökkentése. A pártlistákat meg amúgy sem a választók, hanem a pártok állítják össze, a belső erővonalak mentén, és nem kizárólag az egyéni teljesítmény alapján.

Viszolyognak: a kvóta kommunista találmány. A kvótát alkalmazó Franciaország, Spanyolország, a német kereszténydemokraták kommunisták lennének? "Komcsi" az az 57 ország, ahol alkotmány vagy választási törvény és az a 163, jórészt európai szociáldemokrata, zöld, konzervatív és liberális párt, amelyben belső kvóta segíti a nők arányosabb képviseletének megteremtését? A kvóta szülőföldje, Skandinávia mégsem az esélyegyenlőség fellegvára, hanem az antidemokratizmus pokla?

Jobb híján a kifogás: legyen kvóta, de előbb társadalmi konszenzus kell. Vagy: legyen előbb a pártokon belül. Más emberi jogi kérdésekben nem vagyunk ilyen finnyásak. Nem várunk, helyesen, társadalmi nyomásra, hogy tegyünk a roma gyerekek szegregációja ellen. A halálbüntetés eltörlésével sem vártuk meg, hogy a többség támogassa. Egyébként eddig csaknem száz civil szervezet állt a kvótajavaslat mellé, és indokoltnak tartják a nők esélyegyenlőségével foglalkozó szakértők is. A magyarok 71 százaléka szeretné, ha több képviselőnő lenne, az állampolgárok több mint a fele támogatja a kvótát, pártkötődéstől függetlenül. 17 évig hiába vártuk, hogy a pártok maguk vezessenek be kvótát. Az MSZP-ben van, de csak 20 százalékos, és a lista egészére, nem a befutó helyekre vonatkozik: így a listán bekerült szocialista képviselőknek csak 14 százaléka nő. Más pártok még ennyit sem tettek, hogy csökkentsék a nők hátrányait.

Divat a liberalizmus nevében tiltakozni a kvóta ellen. De tényleg tiszta a verseny, ha a versenyzők egy része pályára sem léphet, ha mégis, akkor mázsás súlyokkal, hátrábbról indulva, külső pályán futhat, miközben azt duruzsolják a fülébe, hogy ha igazán önmaga akar lenni, akkor keressen inkább egy versenyhérosz férjet, akinek majd segíthet győzni? A szociáldemokrata értékrendben föl sem merül, hogy a hátrány csökkentése - hol vagyunk még a megszüntetésétől? - jogosulatlan előnyt jelentene. 2004-ben XVI. Benedek, még bíborosként, azt írta a katolikus egyház püspökeinek: "a nőknek jelen kell lenniük a munka és a társadalmi szervezetek világában is, s hozzá kell férniük olyan felelős állásokhoz, melyekben hatással lehetnek a nemzetek politikájára, és előmozdíthatják a gazdasági-szociális problémák új megoldásait". Manapság már nincs olyan szalonképes politikai ideológia, mely ne ismerné föl a nők társadalmi hátrányait, és ne tartaná szükségesnek a változtatást.

Magyarországon minden párt megosztott a kérdésben: vannak ellenzők és támogatók, nők is, férfiak is. De nem lehet tovább szemérmesen elhallgatni, hogy a férfiak hagyományos szerepei hatalmi privilégiumokkal járnak (l. Magyar Bálint, Népszabadság, június 8.). Akkor sem, ha nem könnyű lemondani az előjogok kényelméről, nemcsak a férfiaknak, néhány nőnek sem. A mai helyzet azoknak a politikusnőknek is kedvez, akiket egy-egy párt azért emel magasra, mert ciki, ha nincs nő a vezetésben. A "dísznő" nem veszélyes a férfihegemóniára: engedelmesen követi a férfiszabályokat, vallja, hogy ez a lehetséges világok legjobbika, lám, ő is pozícióba került, kész példaképként szolgálni nőtársai előtt.

Szó sincs róla, hogy a parlamentben most csak dísznők ülnének. A képviselőnők csaknem mindegyike, frakciótól függetlenül, hasonló tapasztalatokat szerzett politikai karrierje során. Ha nem meri nyíltan elmondani, akkor is átélte, milyen nehéz nőként bekerülni a férfiklubba, s hogy nem tekintik egyenrangúnak akkor sem, ha többszörös erőfeszítéssel mégis sikerült. "Nőiesen" szelíd nem lehet, mert akkor politizálásra alkalmatlan, határozott sem lehet, mert akkor "agresszív" és "nőietlen".

Ha a parlament elfogadja a javaslatunkat, már 2010-ben alkalmazható a törvény, és nagy lépést teszünk a magyar társadalom 52 százalékának intézményes leértékelése ellen. A pártok, a képviselők arról fognak szavazni, komolyan gondolják-e, hogy esélyegyenlőséget akarnak a nőknek, vagy mindez üres választási blabla.

Utóirat: az ENSZ nők diszkriminációja elleni bizottsága augusztus 10-én azt javasolta Magyarországnak, hogy mielőbb fogadja el és vezesse be a javasolt 50-50 százalékos kvótát.


Népszabadság, 2007. augusztus 27.