Szerény kérés az elvtársakhoz
- Részletek
- Lévai Júlia
- 2010. november 21. vasárnap, 05:18
A magyar kormány és az Alkotmánybíróság (Ab) viszonyával kapcsolatban eddig a következő állítások cáfolatai kaptak nyilvánosságot, a legkülönfélébb fórumokon:
– Kormányzati tanácsadók (pl. Boross Péter) sugalmazásaival ellentétben az Alkotmánybíróság nem csip-csup ügyek panaszirodája, hanem az alapjogok és alaptörvények fenntartásának és megfelelő mivoltának garanciája. Önálló szerv, amely kontrollálja az ország törvényhozását, értelmezi az egyes törvényeket.
– A kormány állításaival (pl. Navracsics Tiboréval) ellentétben nem igaz, hogy több európai országban is kiválóan működik a jogrend, alkotmánybíróságok nélkül. A hamisan említett példák közül Nagy-Britanniában a bírói felülvizsgálat (judicial review), Franciaországban az Alkotmánytanács (Conseil Constitutionnel), Finnországban a köztársasági elnök ellenőrzi, hogy az egyes törvények megfelelnek-e az alapvető jogok szellemének és az adott ország alkotmányának vagy jogrendjének. Minden európai államban működik alkotmánybíráskodás, normakontroll, legfeljebb az ezt végző szerveket másképp hívják.
– Nem igaz, hogy az ország különleges, katasztrofális helyzete miatt kell föladni bizonyos alkotmányos elveket, ahogyan a kormánypárt tagjai (pl. Gulyás Gergely) mondják. Az országban nincs katasztrófahelyzet.
– Hamis a kormányt képviselők azon állítása, hogy az alkotmány vagy az alkotmány szerint eljáró Alkotmánybíróság veszélyezteti a kormány mozgásterét, amikor alkotmányellenesnek ítél gazdasági intézkedéseket. Ma Magyarországon nincs olyan gazdasági probléma, amelynek az alkotmány gyengesége lenne az oka.
– A kormány által veszélyes mértékűnek ítélt végkielégítések ügye a meglévő törvények alapján a szokásos, peres úton elrendezhető, nem igényli az alkotmányjogi beavatkozást.
– A legutóbbi törvénymódosítás kiveszi az Alkotmánybíróság hatásköréből a magántulajdont érintő törvények felülbírálásának lehetőségét. Ha az Alkotmánybíróságnak nincs módja felülbírálni bármely, a magántulajdonra vonatkozó új törvényt, az azt jelenti, hogy ettől kezdve bármely kormány vagy parlament bármit megtehet bárki magántulajdonával. Mivel a kormány nem tervezi, hogy alternatív ellenőrző szervet állít fel ez ügyben, a magántulajdont érintő semmilyen új törvény nem lesz törvényellenes, mert nincs, aki kimondja a törvényellenességét.
A fenti, tényeket érintő cáfolatok mellett sokféle, de túlnyomórészt egy irányba mutató szakmai véleményt, állásfoglalást, helyzetértékelést és figyelmeztetést is megfogalmaztak. Összefoglalva ezek a következők:
– Feltéve, de meg nem engedve, hogy katasztrófahelyzet áll fenn Magyarországon, erre semmiképp sem jelent megoldást az alkotmányos rend feladása. Éppen ellenkezőleg: minél nagyobb a krízis, annál fontosabb az alkotmányos keretek betartása. Ez olyan vélemény, amely történelmi-tapasztalati tényeken, analóg folyamatok eredményeinek ismeretén alapul.
– A kormány beavatkozása például a magánnyugdíjpénztárak működésébe nem konszolidációt, hanem éppen ellenkezőleg: elbizonytalanítást jelent, különös tekintettel arra, hogy a pénztári tagok jövőbeli helyzete eleve többesélyes, a jelenben csak nagyjából prognosztizálható, de pontosan nem felmérhető. Emellett a magyar társadalom polgárainak nincsenek sem tapasztalatai, sem kulturálisan átörökölt hagyományai arról, hogy mi a különbség a nyugdíjrendszerek között. Az új demokráciának ez tehát az egyik gyenge pontja, amely mellől most a kormány kiütötte az egyik lehetséges „mankót”: az esélyek korrekt biztosításának alkotmányos kontrollját.
– A magántulajdont érintő új törvények kontrolljának kiütése a kormány állításával ellentétben nem az ország nyugalmát, a népfelség érvényesülését, hanem éppen ellenkezőleg: a jogrend elbizonytalanodását és a polgárok kiszolgáltatottságát jelenti. A kormány vagy a parlament ettől kezdve elrendelheti például a nagyobb összegű takarékbetétek egy részének zárolását, különadóval büntetheti az egyedülállók külföldi utazását, a vasárnap nyitva tartó vállalkozások dolgozóit, a szerinte pofátlan nagyságú, úgymond erkölcstelen módon megszerezett lottónyereményeket vagy bármit, amit luxusnak minősít – ezek a tényekből egyenesen levezethető, lehetséges következmények.
– Az eltelt időszakban nyolc esetben módosították az alkotmányt, olykor egymásnak ellentmondó lépésekkel. A folyamatos módosítások miatt mind az Alkotmánybíróság, mind maga az alkotmány veszített az erejéből, a tekintélyéből.
– Demokráciában a parlamenti kétharmados többség nem jelenthet korlátlan törvényhozási jogkört. A demokrácia nemcsak a többség uralma, hanem a kisebbség jogainak méltánylása, az egyezmények rendszere is – ez olyan alapelv, amelyet nemzetközi szerződésekben, chartákban rögzítettek.
– A modern állameszmény alapelvei szerint az Ab munkájának korlátozása az ország teljes alkotmányos rendjének biztonságát veszélyezteti. S bár Magyarország büszke lehet rá, hogy alkotmányának az ország minden megrázkódtatása ellenére is megmaradt a folyamatossága, most épp ezt a folyamatosságot, értékőrzést veszélyezteti az alkotmányos jogok legfőbb őre, az Alkotmánybíróság megtámadása.
Talán sikerült érzékeltetnem: a kormány és az Ab viszonyát a tények, vélemények, ismeretek, alapelvek, értelmezések, állásfoglalások, lehetséges következmények és figyelmeztetések fogalmainak együttesével lehet úgy leírni, hogy a képet viszonylag teljesnek tekinthessük. Azt pedig, gondolom, nem kell részletezni, hogy a mai, zárványszerűen, átjárás nélkül három részre (felvilágosult elemzőre, dogmatikus propagandisztikusra és problémakerülő bulvárra) szakadt magyar sajtónak melyik felében jelenik meg viszonylag épen, és melyikben eltorzítva, egy infantilis, alattvalói világképbe integrálva a téma, és sikkadnak el így a tényszerű cáfolatok is.
A zárványosodás okozta torzulást némileg korrigálhatná, ha a tekintélyüket mégiscsak őrző szakmai testületek tagjai nemcsak egyéni – tehát szubjektíve felcímkézhető – véleménymondókként, hanem ennél objektívebbnek tekinthető módon, testületekként is közzétennék az állásfoglalásaikat. Sajtótájékoztatón, nyomatékosabb közleményekben, tíz-tizenöt érthető mondatban összefoglalva a cáfolat lényegét. Nem tették, ami elég nagy baj. Ennek hiányában ugyanis nincs mit a tárgyszerűség képviseletében odatennünk azon szemléletmód mellé, amelynek jegyében már magát a kérdést is nemlétezőnek nyilvánítják. Úgy, ahogyan azt az Alkotmány-előkészítő eseti bizottság KDNP-s elnöke, dr. Salamon László is tette egy egyetemi pódiumbeszélgetésen: „Nem az a kérdés, hogy hozzá szabad-e nyúlni az alkotmányhoz, hanem hogy egy kétharmados többségű parlament megengedheti-e magának azt, hogy kihagyja ezt a történelmi ziccert, és nem alkotmányoz”.
Salamon tehát kimondta a lényeget: ha nekik valamire módjuk nyílik, az lesz a mindent eldöntő kényszer. Hogy egyéb indoka van-e annak, amit tesznek, az lényegtelen. A túlnyomó hatalom birtoklása minden téren a perdöntő indok.
A kérdés nem az, hogy ez az érv miképp ütközik az általa állítólag képviselt keresztény értékrenddel, mert ha ezt föltesszük, unalmunkban leesünk a székről, hanem az, hogy mit lehetne végre tenni, éspedig az eddigieknél hatékonyabban, ezzel a nyilvánvalóan országromboló, demokráciasorvasztó, mindent a saját kihagyhatatlan prédájának tekintő politikával szemben. Hol vannak az ellenállás lehetőségei egy olyan társadalomban, amelynek a fele föl sem ismeri a veszélyt? Melyek lehetnek a meggyőző érvek ott, ahol nem a dolgok rendje, hanem a hatalmi hierarchia rendje szabja meg, mi szükséges, és mi nem? Mi teheti egyértelművé, hogy ez a képlet a szabadságtalanságé, és hogy a szabadságtalanság nagyon nagy baj?
Spider's new victim – flickr/AlexYo1968
Fogalmam sincs, hiszen látom, hogy az is kevés, ha ezren elmondják: te lehetsz a dolgok rendjének következő áldozata, te vagy a préda. Kevés, mert az emberek igen nagy része imád áldozattá válni, lévén ez nemzeti identitásunk egyik legfőbb kohéziós ereje. Márpedig új, korszerű nemzeti identitást nem lehet sem egyik napról a másikra, sem megrendelésre létrehozni, legyen mégoly időszerű is ez a megrendelés.
Az egyetlen, amiben reménykedni lehet, az a „saját tyúkszem” elmélete. Bízzunk abban, hogy amikor az uralkodó párt törvényei már túl sok olyan ember érdekeit sértik (bármilyeneket: az önkormányzati újraválasztás kockáztatásától a saját vállalkozásig), aki eddig közéjük tartozott, akkor egyszer csak túlcsordul a pohár.
Úgyhogy kérem szépen az elvtársakat, szíveskedjenek a régi rendszerben is már bevált módon belülről bomlasztani.